adócsalás;hulladékkezelés;vegyipari cég;

2016-11-04 13:13:00

Tízmilliókat csalt egy vegyipari cég vezetője

Hulladékgazdálkodási és bérfizetési szabálytalanságok miatt vádat emelt a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség egy vegyipari üzemeket működtető cég vezetőjével szemben.

Orbán György főügyész közleményében azt írta: a vádirat szerint 2008 és 2014 között a vádlott által vezetett hét gazdasági társaságnál a dolgozók munkabér-kiegészítés címén készpénzes juttatásban is részesültek, amely után a társaságok nem teljesítették az adó- és járulékbevallási kötelezettségüket, és ezzel mintegy 67 millió forintos kárt okoztak a központi költségvetésnek.

Emellett az egyik gazdasági társaság az Alföldön működő vegyipari üzemében az engedélyezettnél több veszélyes hulladékot tárolt, a Veszprém megyei iparterületén a vassó gyártása során pedig engedély nélkül tárolt, illetve használt fel acélgyártásból származó hulladéksavat. Az utóbbi telephelyen 2012-ben előfordult olyan eset, hogy a vádlott utasítására kalcium-nitrátiszapot és vas-kloridiszapot, valamint salétromsavval és sósavval szennyezett töltőkavicsot, építési anyagot ástak el és takartak le földdel. A cég a termeléskor keletkező iszapot nem veszélyes hulladékként tartotta nyilván, és a környezetvédelmi hatóságnak is valótlan adatot szolgáltatott róla - írták.

A vádiratban szerepel továbbá, hogy a vádlott az egyik családtagjával és hozzátartozójának egy alkalmazottjával az általa képviselt gazdasági társaság nevében színlelt munkaszerződéseket kötött, és anélkül, hogy az érintettek a két cégnél bármilyen munkát végeztek volna, nekik munkabért, utánuk adót és járulékot fizetett. Mindezzel az egyik gazdasági társaságnak csaknem kétmillió, míg a másik cégnek mintegy 6,8 millió forint kárt okozott.