Publicisztika;Primera Division;11. forduló;

2016-11-07 06:52:00

Ronaldo hosszabbított

Maradt az élen a Real Madrid a spanyol labdarúgó bajnokság 11. fordulója után is azt követően, hogy Zinédine Zidane együttese 3-0-ra verte a kiesés ellen küzdő Leganést. A hazaiaktól Bale kétszer, Morata egyszer volt eredményes. 

A vasárnap mégsem róluk, hanem az ismét találat nélkül maradó Cristiano Ronaldóról szólt. Klubja ugyanis bejelentette, hogy újabb öt évre szóló szerződést kötött vele. Igaz, jelenlegi formájából kiindulva azért ez elég tetemesnek tűnik. Az öt év letelte után már 36 éves lesz, 12 éve szolgálja a királyi gárdát.

Az Atlético Madrid játékosállományban ugyan nem veszi fel a versenyt sem a Real Madriddal, sem az FC Barcelonával, Diego Simeone, a Matracosok trénerének nagy titka azonban abban rejlik, hogy elképesztően koncentrálttá tudja tenni csapatát, amelynek kiváló a helyzetkihasználása, védekezésben pedig egészen egyedülálló, amit művel. Miközben a Bajnokok Ligája csoportmeccsein feltartóztathatatlan az együttes, s már biztosította is továbbjutását a nyolcaddöntőbe, a bajnokságban egyre többször bukdácsol, s éppen az a kivételes koncentráció hiányzik az utóbbi hetekben, amely a madridiak egyik védjegyének nevezhető.

San Sebastianban, a Real Sociedad stadionjában a csapat mondhatni magát verte meg, miután a második félidőben a fővárosiak nagylelkűen két tizenegyest is „adományoztak” a hazaiaknak: az 54. percben Vela, a 75-ben pedig Willian José értékesítette a büntetőt, ezzel lett 2-0 a Sociedadnak, amely láthatóan kiválóan felkészült a fővárosiak játékából, ezt 60 százalékos labdabirtoklása is bizonyítja.

Diego Simeone önkritikusan értékelt a 90 perc után. Ezúttal nem csapata sűrű programját, nem is a játékvezetőt okolta. Mint fogalmazott, nem keresnek kifogásokat. Kifejtette, mindkét büntető jogos volt. „Amiatt kaptunk ki, mert az ellenfelünk jobb volt nálunk” – ismerte el. A vereség nagyon sokba kerül még a végelszámolásnál az Atlético számára.

Primera División, 11. forduló. Málaga-Sporting Gijón 3-2, Granada-Deportivo La Coruna 1-1, Real Sociedad-Atlético Madrid 2-0, Osasuna-Alavés 0-1, Las Palmas-Eibar 1-0, Real Madrid-Leganés 3-0, Celta Vigo-Valencia 2-1, Espanyol-Athletic Bilbao 0-0. 

Az élcsoport. 1. Real Madrid 27, 2. FC Barcelona 22, 3. Atlético Madrid 21.