MSZP;Molnár Gyula;Donald Trump;

2016-11-09 13:43:00

Molnár Gyula is kommentálta Trump győzelmét

Tiszteletben kell tartani az amerikai emberek döntését, hogy Donald Trumpot választották elnöküknek - reagált az MSZP elnöke szerdán közleményében az amerikai elnökválasztás eredményére.

Molnár Gyula azt írta: olyan országban és Európában hisz, ami elkötelezett az emberek egyenlősége, a fejlődés és az igazságosság mellett, s remélik, a "kampány sárdobálását hátrahagyva az Egyesült Államok új elnöke egy ilyen Európa szövetségese lesz". Az MSZP elnöke kitért arra is: várja, hogy az új elnök, kit bíz majd meg a külpolitika irányításával. Az  fontos üzenet lesz Európa számára, s egyben lehetőség az amerikai-európai szövetség melletti kiállásra - szögezte le a politikus.