Mercedes;béremelés;sztrájkbizottság;

2016-11-09 13:48:00

Béremelést követelnek a Mercedesnél

Sztrájkbizottság alakult a kecskeméti Mercedes-gyárban – jelentette be a Vasas Szakszervezeti Szövetség a Facebookon.

A Vasas Szakszervezet továbbra is 15%-os béremelést követel, nem tudják elfogadni ugyanis, hogy két évre legyen bebetonozva a bérfejlesztés. Nem támogatják az erről szóló megállapodást sem, amit szerintük a helyi MTSZSZ szakszervezet a Vasasok háta mögött aláírt a vállalattal.

Kitartunk a tagok és a kollektíva igényei mellett! - ígérték a bejegyzésben.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közleményben reagált a hírre. Mint írták, a VASAS Szakszervezeti Szövetség MBMH VASAS Alapszervezetével és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) intenzív tárgyalásokat folytatott a bérfejlesztésekről. A Mercedes-Benz Gyár menedzsmentjének célja, hogy valamennyi érdekképviseleti szervezettel egyességre tudjon jutni.

Az MTSZSZ-nek és a Mercedes-Benz Gyárnak közösen sikerült egy, a korábbiakat jóval meghaladó többlépcsős bérfejlesztésben megállapodni a következő 2 évre. A Vasas Szakszervezeti Szövetség ezt nem írta alá és további tárgyalások iránt jelentette be igényét - írták a reakciójukban.