Előfizetés

Mészárosé lesz a bicskei kastély?

Publikálás dátuma
2016.11.09. 15:04
FOTÓ: Népszava
Bicske Város Önkormányzatának nincsen tudomása arról, hogy a jövőben a tulajdonos államnak, illetve az üzemeltető Fővárosi Önkormányzatnak milyen tervei vannak az épülettel kapcsolatban - közölte lapunkkal Pálffy Károly, a város fideszes polgármestere, miután a sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy a eladja az állam a gyermekotthonnak helyt adó Batthyány-kastélyt, az új tulajdonos pedig Mészáros Lőrinc lehet, akinek több érdekeltsége is van a környéken. 

Ezzel kapcsolatban kerestük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, illetve a fővárost is, ám eddig még nem válaszoltak a kérdéseinkre. A Bors megkeresésére az Emmi megerősítette, hogy bezárják az otthont, de nem a korábbi szexuális zaklatási botrány miatt, hanem mert a kormány programjában a nagy létszámú, korszerűtlen intézmények bezárása szerepel. A lap úgy tudja, december 31-ig ki kell üríteni az épületet, a gyerekeket pedig a helyi menekülttáborba költöztetik, amit ugyancsak december 31-ig szüntetnek meg. A több mint 250 éves kastélyt a városban terjedő hírek szerint szállodává alakítanák.

Trump győzelmével "saját szavazói is rosszul jártak"

A Párbeszéd Magyarországért szerint Donald Trump szavazói is rosszul jártak a republikánus politikus győzelmével az amerikai elnökválasztáson. 

Donald Trump győzelme azt jelenti az Egyesült Államoknak, amit a Brexit Európának, mert ezzel a választási sikerrel nem csak az ellenfelei, de a saját szavazói is rosszul jártak - reagált a választási eredményre a párt szóvivője szerdán sajtótájékoztatón. Tordai Bence szerint mindkét esetben az elégedetlenség, a düh, az elitekkel szembeni elégedetlenség tört magának utat.

Donald Trump a felső egy százalékot képviseli, győzelmével rosszul fognak járni a nők, az etnikai kisebbségek, a szegények, a középosztály és mindazok, "akik barátai az igazságnak és a tényeknek" - vélekedett.

A szóvivő a választás tanulságának nevezte, hogy a jövőben nem lehet vaknak lenni az emberek félelmeire és vágyaira, ahogy azt "az elitista régi baloldal és jobboldal egyaránt tette és teszi". A baloldalnak egy olyan politikát kell képviselnie, amit az Egyesült Államokban Bernie Sanders volt demokrata elnökjelölt, Magyarországon pedig a Párbeszéd képvisel - jelentette ki, kifejtve: ez a politika megadóztatja a nagy vagyonokat, csökkenti az egyenlőtlenségeket, létbiztonságot teremt, a gazdaságot pedig a jövedelmek növelésével pörgeti fel.

A baloldali elitváltást követelő Tordai Bence a választás egyetlen pozitívumának azt tartotta, hogy a médiafölény és a közvélemény-kutatási adatok ellenében is lehetséges nyerni.