miniszterelnök-jelölt;DK;Dobrev Klára;

2016-11-10 09:44:00

Gyurcsány felesége cáfol - Nem akar kormányfő lenni

Dobrev Kláráról, Gyurcsány Ferenc feleségéről az utóbbi hetekben olyan hírek jelentek meg, hogy a baloldal őt szeretné közös miniszterelnök-jelöltnek. A DK-elnök neje a Magyar Narancsnak adott interjújában cáfolta ezt, mint mondta, másfél éves fia és épülőben lévő tanácsadó cége miatt nem tudna teljes állásban politikával foglalkozni. Dobrev azt is cáfolta, hogy a Demokratikus Koalíció rendelte volna meg azt az állítólag létező közvélemény-kutatást, ami az ő népszerűségét méri.

Dovrev Klára nem lesz miniszterelnök-jelölt - ezt ő maga jelentette ki a Magyar Narancsnak adott interjúban. Döntését azzal magyarázta, hogy a férje révén elég közelről látja egy politikus életét, és bár sokan azt gondolják, hogy el tudnának vezetni egy országot, ez szerinte ennél jóval bonyolultabb feladat. "Olyan elhivatottságot igényel, ami nagyon kevesekben van meg. Aki a fotelből úgy gondolja, hogy ő is be tudná rúgni azt a gólt a Real Madridnak, hogy ő is el tudná mondani azt a beszédet, győzelemre tudna vezetni egy pártot a nulláról, az nagyon téved. A szakmáját komolyan vevő politikus számára ez teljes embert kívánó feladat" - magyarázta a volt miniszterelnök neje, aki hozzátette, hogy egyébként sem tudna teljes állásban politikával foglalkozni másfél éves fia és épülőben lévő tanácsadó cége miatt.

Gyurcsány neje arra nem akart válaszolni, hogy kit tart ideális miniszterelnök-jelöltnek a demokratikus oldalon. Dobrev szerint az a legfontosabb, hogy a pártok együtt tudjanak működni Orbán leváltásának érdekében. Hozzátette, hogy 2014-ben szerinte azért nem működött az összefogás, mert nem is volt igazi összefogás.

A Jobbikkal való együttműködés lehetőségéről azt mondta, számára Vona pártja továbbra is az árpádsávot és a neonáci jelmezt jelenti. Szerinte a szélsőjobboldali párt hatalomra jutása akár még rosszabb is lehet, mint a Fidesz jelenlegi autokráciája, mert ma is egy szélsőjobboldali kormánya van az országnak, és "ebben a Jobbik nem hozna változást".

Dobrev cáfolta azt a hírt is, hogy  a DK rendelte volna meg azt az állítólagos közvélemény-kutatást, amelyben az ő jelöltségének támogatottságára is rákérdeztek. Állítása szerint ő nem látta ezt a kutatást, és szerinte a Magyar Időkön - ahol erről a kutatásról írtak - kívül senki nem is hallott róla. Még az is lehet, hogy nem létezik, de kérte, ha valahol rábukkannak, értesítsék őt.