Előfizetés

Fábri: nagy költő volt Cohen

Leonard Cohen az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb költője volt, bár rockelőadóként tartották számon, akárcsak a közelmúltban Nobel-díjat kapott Bob Dylant - mondta Fábri Péter szövegíró, író, költő.

A kanadai énekes, dalszerző és költő, Leonard Cohen péntekre virradó éjjel hunyt el 82 éves korában. Fábri Péter 1998-ban Cohen tíz ismert dalát ültette át magyarra; az Engem vársz című lemezt Kern András énekelte fel. "Cohen költőnek indult, sőt fiatalon sikereket ért el verseivel. A világ nagy szerencséje, hogy ez a tehetséges költő ilyen fantasztikus előadó is volt. Érzésem szerint a zenéje a költészetét szolgálta, más szövegekkel ezek a dalok minden bizonnyal nem hatottak volna ugyanolyan erősen" - fogalmazott Fábri Péter.

Kiemelte, hogy Leonard Cohen szövegvilágában a váratlanság volt a legfontosabb elem, hiszen egészen meghökkentő asszociációkat használt, de ezt az evidencia erejével tette. "Felszabadító erejű volt a szövegeit fordítani, rám mint eredeti dalok írójára is komolyan hatott, elsősorban abban, hogy mennyi mindent szabad".

Fábri Péter kitért arra is, hogy bár Cohen buddhista is volt, kulturálisan azonosult zsidóságával, dalaira egészen régi zsidó szövegek is hatottak. Felidézte, hogy Cohen szövegeinek magyarítása során hű maradt az eredeti gondolatvilághoz, csak annyi változott, hogy az amerikai környezetet pestire ültette át. Így lett a Chelsea Hotelből Gellért Szálló, a First We Take Manhattanből pedig Most először Pestet. Leonard Cohen egy alkalommal Magyarországon is fellépett, 2009-ben óriási sikerrel koncertezett a Sportarénában.

Kapcsolódó
Elhunyt Leonard Cohen

Audio Video Trend & Hifi Show plusz PROFI FOTO

Tradíció volt, hogy évente minden ősszel találkozót hirdetnek az otthoni szórakoztatás hívei, hogy megtekintsék, és meghallgassák azokat az audio és video újdonságokat, amiket az ipar és a kereskedelem a közelgő karácsonyi vásárra kínál. Így tervezte idén is a Marriott Budapest szállóban szerveződő kiállítás bonyolítója is, de egy váratlan ötlet kapcsán, amihez az idei EISA díjak átadási ünnepsége is hozzájárult, most a fototechnikai berendezések is helyet kapnak a bemutatón.

Az Audio Video Trend & Hifi Show eddig még minden esztendőben  hozott valami újat, amire rácsodálkozhattunk, és ez idén sem lesz másként. A dunaparti Marriott szálló termeiben, és az emeleti szobákban hifi erősítők és hangfalak, hazai és külföldi márkák bemutatóinak sora várja a látogatókat. A szálloda báltermei viszont közel 1000 nm –en most a fotózás híveit várják, elsősorban azokat, akik nem valami fotós bulira, hanem a műfaj profi elsajátítását segítő rendezvényre kíváncsiak.

Az idei rendezvény különlegesnek számít a kiállítások történetében, és a rendezők minden idők egyik legjobb kiállítására készülnek. A kiállításon most is láthatunk majd Ultra HD 4K vetített képet, ítt lesznek a világ legdrágább hifi és high-end berendezései, amelyek kiállítói területe idén 30% -kal nőtt a tavalyihoz viszonyítva. Külön termet kapnak az idei EISA díjas tévé készülékek, valamint Európa legjobb, audio és fotós kamerái, objektívjei, és különleges élményben lesz része a látogatóknak, ugyanis megtekinthetik Borsi Flóra fiatal magyar fotóművész világszerte sikeres Animeyed cimű sorozatát, ami Magyarországon egyenlőre csak ezen a hétvégén lesz látható Budapesten.

A 17. Audio Video Trend és Hi-fi Show évek óta nagy fejlődésen ment keresztül. Ehhez most hozzájárul az I. PROFI FOTO kiállítás is, aminek helyszíne a budapesti Marriott szálló, ami méltó helyet biztosít partnereinek és a látogatónak ahhoz, hogy találkozzanak a legmodernebb audio és video berendezésekkel, és megismerjék a legnagyobb fotós márkák újdonságait ezen a hétvégén.

Külön szenzáció az is, hogy a két kiállítást egy belépővel lehet meglátogatni, pestiesen szólva az érdeklődő két legyet üthet egy csapásra, ráadásul kedvezményesen.

Online regisztráció esetén a látogatók 30%-os belépési kedvezménnyel látogathatják a két rendezvényt, amit a www.audiovideo-trend.hu vagy a www.fotovideo.hu weboldalakon tudnak igényelni. A 17. AV Trend és Hifi Show valamint az I. PROFI FOTO kiállítás, akár egy családi programnak is beillik, ami kicsik és nagyok számára egyaránt jó szórakozást ígér, miközben felfedezhetik az igazán jóminőségű kép és hang varázsát, és kézbe vehetik a legújabb profi kamerákat, sőt fotózhatnak is vele. Önt is szívesen várjuk, töltsön egy kellemes hétvégét velünk az otthoni szórakozás nagy ünnepén november 12-13-án a Marriott szállóban. (x)