TV2;Vona Gábor;Terry Black;

2016-11-11 14:15:00

"Hazugság, amit Black állít" - Vona feljelent a TV2 miatt

A Jobbik elnöke jogi lépéseket tervez a lejáratását célzó TV2-s riport ügyében, amiben Terry Black azt állította, hogy Vonának homoszexuális kapcsolatai voltak - jelentette be a pártelnök sajtótájékoztatóján.

 "Büszke heteroszexuális vagyok", minden, amit Terry Black elmondott, hazugság - jelentette ki az ellenzéki politikus, utalva a TV2 egyik csütörtöki hírműsorára, amelyben a Terry Black néven ismertté vált Rácz Károly beszélt róla. Hozzátette: ezzel a riporttal újabb mélypontjára jutott "a karaktergyilkos kampányhadjárat".  Vona hangsúlyozta: soha nem járt homoszexuális partikon és nem is kíván a jövőben sem ilyen helyekre menni. Emlékei szerint a riportban említett időszakban járt értelmiségi körbe, ahol jórészt értelmiségi férfiak voltak többségben, ez pedig Orbán Viktor polgári köre volt, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör. Miután kilépett ebből a körből, nem tudja, hogyan folytatódott ott a munka, de amíg ott járt "semmiféle ilyen mozgást nem tapasztalt" - tette hozzá.

Vona Gábor azt mondta: mindenért, amit a magánéletében tett - akár jót, akár rosszat - vállalja a felelősséget, de amit nem tett, azért nem. "Nem vagyok zsarolható" - szögezte le. Méltatlannak nevezte, hogy egy ilyen ügyben meg kell szólalnia, de mint mondta, úgy érzi, ez az egész a magyar politikai és sajtóvilágról szól.  Úgy fogalmazott: azt kéri Orbán Viktortól, "ne legyen óvodás és ennyire piti". Az alaptörvény-módosítás és a letelepedési kötvények ügyében kialakult politikai helyzet "frusztrálja a miniszterelnököt", de ez nem indok ahhoz, hogy vagdalkozni kezdjen - tette hozzá.

 A sajtótájékoztatón Vona Gábor azt mondta, hogy Orbán Viktort is érték nemtelen támadások, amikor arról cikkeztek, hogy "veri a feleségét", vagy hogy "Grazban kezelteti magát". Ezeket a támadásokat Vona Gábor szintén méltatlannak nevezte, és szomorúnak tartja, hogy a miniszterelnök azt a következtetést vonja le az őt ért korábbi támadásokból, hogy "így kell küzdeni". Az ellenzéki párt elnöke leszögezte, a 2018-as választásokat a Jobbik fogja megnyerni, de ilyen jellegű támadásokat nem fognak indítani. "Ez a fajta mocskolódás" nem a Jobbik értékrendje - tette hozzá. Kijelentette: a Jobbik a 2018-as választások után változtatni fog a médiaviszonyokon, "visszaállítva a tisztességet és a szabadságot".   Zuschlag János volt MSZP-s politikus Facebook-bejegyzésére, miszerint a politikai életben régóta nyílt titok Vona Gábor magánélete, és Terry Blacknek igaza van, Vona Gábor azt válaszolta, nem találkozott még Zuschlag Jánossal, de ő is azok közé fog tartozni, aki a bíróság előtt fog hozzájárulni a családi költségvetéshez.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, a TV2 Tények Exra című műsora újabb brutális támadást intézett a Fidesz és Orbán Viktor egyik főellensége, Vona ellen. A riportban a transzvesztita celeb, Terry Black azt állította, hogy 2001 és 2003 között szemtanúja volt annak, hogy a Jobbik elnökének homoszexuális kapcsolatai voltak.

Vona feleségénél itt telt be a pohár, Vona-Szabó Krisztina a riport után nyílt levelet írt Lévai Anikónak, amiben azt írja: „A kormánypárti sajtóban tálalt legfrissebb hír szerint Gábor homoszexuális orgiák rendszeres résztvevője volt egyetemista korában. Abban az időben, amikor már javában jegyben jártunk. Ezúttal olyan mélyre süllyedt az Orbán Viktor emberei által irányított sajtó a férjem és a családom lejáratásában, ami szerintem messze túlmegy a hataloméhség és a politikai logika határain. A jó ízlésről már nem is beszélve."  - írta Szabó Krisztina, hozzátéve: feleségként, anyaként Önt kérem arra, hogy állítsa le a férjét. (...) Azt feltételezem, hogy Ön lehet az utolsó, akire talán még hallgat".

A Jobbik elnökét nem először támadták magánélete miatt. Korábban a Ripost azzal rukkolt elő, hogy Vona sorra csalta feleségét női kollégáival is, szexuális töltetű leveleit pedig a párton belül is olvasgatják. A szaftos üzenetekből jókora részleteket idézett a kormányhoz közel kerülő Origo is. Legutóbb szintén a jobboldali médiabirodalomhoz tartozó Ripost számolt be arról, hogy a Jobbik elnökét pártján belül is támadják, mert nem szavazta meg az alkotmánymódosítást.

De - mint köztudott - a TV2-nek sem ez az első húzása Orbán ellenségeinek lejáratásában. Kökény-Szalai Vivien, a Story magazintól átigazolt hírfőnök jelenléte óta többször támadták már Juhász Pétert, aki a kormányfő korrupciós ügyeit próbálja feltárni, Volner János jobbikos képviselőt - szintén magánéleti, szexuális ügyeivel, Spéder Zoltánt, Pukli Istvánt és az ősellenség Soros Györgyöt is.

Lévai nem fog válaszolni Vona nejének
Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét a hvg.hu kereste meg, aki úgy nyilatkozott: "Orbán Viktor politikusként, Magyarország kormányfőjeként hozzá van szokva, hogy minden alapot nélkülöző hazugságokkal, kitalált magánéleti karaktergyilkosságokkal igyekeznek lejáratni, sokszor a családját is megalázzák; sajnos ez is a politikusi munka része. Van, aki ezt képes férfiasan kezelni, és van, aki inkább az asszony mögé bújik. Lévai Anikó - ellentétben a hazug és szélsőséges Jobbik-pártmédiát létrehozó Vona-Szabó Krisztinával - nem vesz részt pártpolitikai csatározásokban." A portál megkereste Vona-Szabó Krisztinát, aki azt mondta, levelére még nem kapott választ, de tart tőle, hogy nem is fog.