Szombati 7-es - Liberalizmus a darálóban

Egy darnózseli (Győr-Sopron) férfit azzal vádolnak, hogy még 2014-ben meggyilkolta, majd feldarabolta és részben ledarálta a feleségét. A 45 éves férfi tárgyalásán két igazságügyi elmeszakértő is azt mondta, az emberhentesnek nincs kóros elmeállapota, tudat- vagy személyiségzavara.

Donald Trump elnökké választását látva, azt kell kérdeznünk, nincs-e kóros elmeállapotban, nem szenved-e tudat- és személyiségzavarban a nyugati liberális demokrácia? Teljesen mindegy ugyanis, hogy az amerikai intézményrendszer mennyire fogja majd be az új elnök száját, tény: a liberális demokrácia fellegvárában az ország fele szabad akaratából egy őrjöngve hapacsoló politikai idiótát juttatott a hatalom csúcsára. Egy olyan embert, akiről a liberális New Yorkerben Amerikai tragédia című dolgozatában David Remnick azt írta: „tudásmentes országvezető, megválasztása a liberális demokrácia történelmének gusztustalan eseménye, nem lehet rá máshogyan reagálni, mint viszolygással és mély félelemmel”.

Amúgy nem Trump az érdekes, hanem az a tömeg, amely hatalomra juttatta. Nagy baj van azzal a kétértelművé lett demokráciával, amelyről Aljakszandr Lukasenka fehérorosz diktátor-elnök elmondhatja, Trump visszavezette az Egyesült Államokat az igazi demokráciához. Ha Orbán Viktor a tömegdemokrácia nyilvánosságát használva, a Facebookon egy hatéves gyerek ragyogásával kiált fel, „Micsoda nagyszerű hír! A demokrácia még mindig él.” Kóros állapotra utal, hogy ugyanerről a „még élő” demokráciáról a német szociáldemokrata pártelnök, Sigmar Gabriel alkancellár meg azt teszi közzé: Trump az "új, tekintélyelvű, soviniszta internacionálé éllovasa", aki a külföldiek és menekültek kirekesztésével édesgeti magához a választókat, a célja a visszatérés "a régi rossz időkhöz, amikor a nőknek a konyhában vagy az ágyban volt a helyük, a melegeknek a börtönben, a szakszervezeteknek pedig legfeljebb a partvonalon, és aki nem tartja a száját, azt nyilvánosan kicsinálják". És sorolja a "tekintélyelvű internacionálé" tagjait, Putyin orosz elnöktől, Erdogan török elnökön át, a francia Le Penig, Sarkozyig, a lengyel Kaczynskiig, a holland Wildersig, a német AfD pártig. Bizony, szerda reggel a világ liberális-baloldali demokratái joggal érezhették úgy, nem ébredtek fel a rémálomból. Pedig ideje lenne felébredniük, hogy szembesülni tudjanak a beköszönő új világgal, amelynek eljövetelét az olyan európai autokraták, mint a magyar kormányfő annyira várják, s amit a hájas, önelégült, nagyképű liberális világ saját maga zúdított a túlérett demokrácia nyakába.

Lassú az ébredés. Angela Merkel német kancellár úgy „köszöntötte” Trumpot: a két országot "a demokrácia, a szabadság, és az ember jogainak és méltóságának tisztelete, függetlenül származástól, bőrszíntől, vallástól, nemtől, szexuális orientációtól vagy politikai meggyőződéstől" köti össze. Merkel – aki hat éve kerülgeti Orbánt a saját pártcsaládjában - rohadt nagyot téved, ha úgy gondolja, hogy Trumpnak, ha vannak egyáltalán elvei és értékei, megegyeznek az övéivel. Hacsak a kancellár nem fizet majd neki jogdíjat egy közös berlini szelfiért.

Lehet félelemmel telve viszolyogni, mint az egyik amerikai portál, amely eltöprengett, „How Half Of America Lost Its F**king Mind”. Hogyan vesztette el fél Amerika az elbaszott agyát. De Amerika melyik fele tett így? Amely Trumpra szavazott, vagy amelyik Hillary Clintonra? Inkább arra hajlunk, hogy Trump hívei döntöttek a saját racionalitásuk alapján, míg a liberális elitet hatalmas pofon érte a western saloonban, miközben még mindig az 1990 óta tartó győzelmi mámorban úszik. Most pedig feldagadt képpel undorodik. Nem Trumptól, aki kétség kívül taszító pofa, hanem a szavazóitól. Ami megbocsáthatatlan.

Gere Ádám elkeseredetten írja a Facebookon: „Az alja nép győzött. A világom elpusztíttatott. Ez a vége annak a Nyugatnak, amelyet annyira szerettem. Ez 1933”. Téved, az 1933-as söpredék csak egyvalamiben hasonlít a 2016-oshoz: megváltót vár. A „megváltó” módszere viszont azonos, a „söpredék" szagában felfedezi a hatalom illatát. Mondják, a "white trash", a lecsúszástól félő fehér alsó középosztálybeliek aggodalma tört Amerikában felszínre. A rozsdaövezetek lakói szólaltak meg. Azok, akiknek a véleményét megismerni jellemző módon még nincs módszerük a közvélemény-kutató intézeteknek, ahogyan nem volt a Brexit esélyeit bemérőknek sem.

A baj nem velük van, hanem általában a nyugati liberális elittel, amely erőszakosan olyanná akarja teremteni a világot, amilyennek szerinte lennie kell, de lakóira eltartott kisujjal tekint. Viszolygásos félelemében nem tud szót érteni velük. Lenézi azt a tömeget, amely úgy beszél, mint Trump és az új jobboldali undokok Európában, és amelyet a kapitalizmus tömegével emelt ki a 20. században a némaságra kárhozató nyomorból, de amely üres szólamoknak gondolja a liberális értékeket. Ez a tömeg fél és hálás, ha valaki úgy beszél a pulpituson, mint ők otthon. Ez a tömeg elég civilizált már ahhoz, hogy ne legyen ösztönösen barbár, de még nem elég civilizált, hogy ne éhezze a barbárságot. Hogy hazugsággal etetik az mellékes. Mellékes, hogy az az amerikai álom, amelybe Trump visszaszenderítené, sosem létezett. Ma csak az igen-nem az érdekes. Hogyan verhetném agyon a mexikói szomszédot, akitől félek? Ez a kérdés ad felszabadultság-érzést, nem a liberalizmus elvont emberi joga. Addig lehet győztes a populizmus, amíg a liberalizmus és a baloldal viszolygás helyett meg nem érti a populizmus mögött a nép hangját.

Hogy aztán orvosi vizsgálat nélkül, világosan ki tudja mondani: önmagában az, hogy valaki ledarálja a feleségét, maga a kóros elmeállapot.