Fidesz;Jobbik-Konzervatívok;alaptörvény-módosítása;letelepedési kötvény;

2016-11-12 13:48:00

Vona csőbe húzhatja a Fideszt

Saját fegyverét igyekszik a Fidesz ellen fordítani a Jobbik. A Magyar Nemzet információi szerint az ellenzéki párt napokon belül benyújtja az Országgyűlésnek ugyanazt az alaptörvény-módosító javaslatot, amelyet Orbán Viktor jegyzett, ám kedden ellenzéki, így jobbikos támogatás hiányában elbukott a parlamentben.

A szöveg szó szerint megegyezik majd a kormányfő indítványával – pontosabban az egyeztetéseken a Fidesz és a KDNP egyetértésével némileg módosult szöveggel –, csak egyetlen mondattal egészül ki, amely a teljes ellenzék által kritizált letelepedési kötvények megszüntetésére utal. A lap úgy tudja, hogy azzal adnának alaptörvényi garanciát a Rogán Antal nevéhez fűződő, offshore cégeken keresztül zajló konstrukció kivezetésére, hogy „anyagi ellenszolgáltatásért nem szerezhető” be olyan kérelem, amely idegen állampolgár itt-tartózkodására ad lehetőséget.

A közelmúlt kormányzati megszólalásai folyamatosan arról szóltak, hogy az Orbán Viktor által benyújtott alkotmánymódosítás védheti meg Magyarországot a Brüsszel által tervezett kényszer-betelepítéstől, illetve abban jelenik meg a népszavazáson részt vett 3,3 millió ember, fideszes kommunikáció szerint az „új egység” akarata. Így nagy kérdés, hogy a fideszes és KDNP-s honatyák hogyan fognak majd viszonyulni az ismét a parlament elé kerülő szöveghez.

Az mindenesetre az elmúlt napokban kiderült, hogy a Fidesz a saját részéről „elengedi” az alaptörvény módosítását, és inkább a jelenlegi jogszabályokban keres hivatkozást a kötelező betelepítési kvótával szembeni küzdelemben. Ez azért is furcsa, mert ha mégis létezik más megoldás, felvetődik a kérdés, hogy mi szükség lett volna a kormányzati kommunikáció középpontjában álló alaptörvény-módosításra.

A teljes cikket itt olvashatja!