Konzervatívok

Fürkésztem a magyar kormánypárti tévék képernyőjén Orbán Viktor arckifejezését, miközben rendületlenül azt taglalta, hogy őt magát örömmel tölti el Trump győzelme. És közben a szeme se rebbent. Aztán kíváncsiságból utána keresem, mit is ír az amerikai győztesről a világsajtó, történetesen a Le Figaro, amely úgy évszázados megalapítása óta mindenki által elismerten, minden kétséget kizárva az egyik leghitelesebb konzervatív napilap.

A lap vezető publicistája - hosszú időn keresztül, a néhány esztendeje bekövezett haláláig - az a Raymond Aron volt, akinek vezércikkeit öt földrészen - de különösen Európában -, úgy tekintették, mint a klasszikus konzervativizmus etalonját. Nos, a Le Figaro minapi indító kommentárjának az első mondata szó szerint így hangzott: „A Fehér Ház rácsozatát tegnap (csütörtökön - a szerk.) egy veszélyes férfi lépte át”. Ez az lap egyértelmű ítélete, fölösleges idézni minden egyebet. Pedig a kommentár címe maga is fájdalmas, a beavatottnak nagyon is sokat mond: "Ha Tocqueville föltámadna…" Arra az Alexis de Toqueville-re hivatkozik, aki a 19. században a szabadság és a demokrácia prófétája volt, és akinek „Az amerikai demokrácia” című alapművét napjainkban is buzgón tanulmányozzák az egyetemeken.

Orbán önmagát és pártját kontinensünkön szinte az egyetlen igazán konzervatívnak és kétségbevonhatatlanul kereszténynek vallja. Igazabbnak és keresztényebbnek Angela Merkelnél és a CDU-nál is. Az Unió kebelén belül szüntelen perben áll a kancellárral, éppen egy hónap múlva az Európai Tanács kormányfői ülésén készül vele megvívni friss csatáját a menekültek ügyében, amelyet eleve sorsdöntőnek hirdetett meg. A téma körül minden áldott nap tragikusan dramatizál.

Ami Trump megítélését illeti, két föltétezéssel élhetek: a magyar miniszterelnök maga sem veszi komolyan mit beszél, vagy nagyon is tisztában van vele, de szándékosan eltávolodik a valóságtól. Különösen e súlyos napokban, hetekben, amelyekben csőstül szakadhatnak rá a kellemetlen meglepetések, politikai kudarcok.