Lázár János;ujjlenyomat;kormányinfó;Pharaon;

2016-11-18 06:07:00

Elmosódott ujjlenyomatok

Az, hogy van-e ujjlenyomat, vagy nincs, nem csak attól függ, hogy vettek-e tőle, hanem, hogy van-e neki. Lázár János lapunk kérdésére tegnap ezzel igyekezett enyhíteni a Pharaon-ügyben mind zavarosabb kormányzati kommunikáció hatását. A kancelláriaminiszter azt is bejelentette, neki sincs ujjlenyomata.

Nem a kormány, illetve a miniszterekhez közel állókat, hanem a magyar emberek biztonságát óvják a titkosszolgálatok. Akkor is, ha a mind zavarosabb Pharaon-ügyben olykor úgy tűnik, a magyar szolgálatok futni engedik a fideszesek számára fontos, ám a valóságban nemzetbiztonsági kockázatot is jelentő külföldieket. Lázár János, a tegnapi Kormányinfón legalábbis ezt állította a Népszava kérdésére. A Miniszterelnökség vezetője megismételte, a nemzetbiztonsági bizottság múlt heti ülésén "korrekt és tisztességes" tájékoztató hangzott el, amiből kiderült, a szaúdi üzletember nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, és a hatóságok minden szabályt betartottak a schengeni vízum megadásánál. Ghaith Pharaon kérelmét minden schengeni tagállam láthatta, sőt az FBI is, de senki nem emelt ellene kifogást.

"Az, hogy van-e ujjlenyomat, vagy nincs, az nemcsak attól függ, hogy vettek-e tőle, hanem hogy van-e neki" - közölte a kancelláriaminiszter, amikor a Népszava tudósítója azt firtatta, Pharaonnak tartózkodási engedélye is volt, ehhez pedig ujjlenyomatot kellett volna venni tőle. Lázár azt mondta, neki sincs olyan ujjlenyomata, amit alkalmazni lehet, így csak egy évre kap útlevelet. "Egyszerűen nem tudtak tőlem ujjlenyomatot venni. És nem vagyok Pharaon", tette hozzá.

Szijjártó Pétert szintén kérdezte az ügyben a szocialista Harangozó Tamás. A külügyminiszter válaszából derült ki, hogy az egyebek mellett terrorizmus támogatásával vádolt szaúdi milliárdosnak Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulja kért szóbeli jegyzékben vízumot. A kormányközeli körökben is járatos Zaid Naffa közbenjárására ezt a bejrúti konzulátus állította ki 2014. október közepén. A tiszteletbeli konzul befolyásos ember, többek közt feltűnt már Orbán Viktor kormányfő veje, Tiborcz István társaságában zajló tárgyaláson is, erről a Magyar Narancs közölt fényképet. De az Egyesült Államok hatóságai által keresett szaúdi milliárdossal is bizalmas a viszonya, amit az is bizonyít, hogy Naffa Zaid Béla király úti rezidenciájára volt bejegyezve az összes hazai cég, amely Pharaon nevét viseli. A szaúdi üzletember elnöke a Jordan Decapolis Properties nevű óriásvállalatnak, amelynek a tiszteletbeli konzul is igazgatósági tagja.

Szijjártó elismerte, hogy Pharaon 2014-ben tartózkodási engedély iránti kérelmet is benyújtott az annak átvételére illetékes külképviseleten. A tartózkodási engedély-kérelmekről viszont a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dönt.

Az üzletember tartózkodási engedélyének különös körülményeiről a Heti Válasz közölt cikket. Mint írták, az FBI és az Interpol által körözött Pharaon annak ellenére kapott vízumot és magyarországi tartózkodási engedélyt, hogy a magyar hatóságok sosem vettek tőle ujjlenyomatot. Mindezt pedig a Belügyminisztérium is megerősítette. A tartózkodási engedélyhez elvileg kötelező az arcképmáskészítés és az ujjnyomatrögzítés. Legalábbis kötelező lett volna. A hetilap úgy tudja, hogy a szaúdi milliárdos először 2014 elején kapott tartózkodási engedélyt - üzleti-befektetői tevékenységre -, amelyet kétszer megújítottak. Az, hogy a belügyi tárca sajtónak szánt közlése szerint nem vettek ujjlenyomatot Pharaontól, azért érdekes, mert az interneten is elérhető, Pintér Sándor által a szaúdi nagykövetségnek írt, október 3-án kelt, majd kiszivárgott levélből már úgy tűnik, hogy a magyar hatóságoknak rendelkezésükre állhatott saját ujjlenyomat. A belügyminiszter a levélben arról írt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal elektronikus úton kapott ujjlenyomatokat az FBI-tól az üzletemberről, s bebizonyosodott, hogy a hivatal által megadott adatokkal szereplő személy azonos az általuk keresett személlyel. Márpedig valamit csak valamivel lehet összehasonlítani, tehát csak lennie kellett az összehasonlítás alapjául szolgáló ujjlenyomatnak.

Legfrissebb számában a Magyar Narancs ismét foglalkozik Pharaon Magyarországhoz fűződő kapcsolataival. A lap munkatársának sikerült felvennie a kapcsolatot a Pharaon Group Hungary irodavezetőjével, Máthé Zita azonban nem volt hajlandó tisztázni, hogy a cég kötődik-e Ghaith Pharaonhoz. A Narancs információja szerint Máthé Zita tavaly márciusban lett Pharaon ügyvédjének, Ammar M. Abu Namousnak a kézbesítési megbízottja, a posztot korábban Zaid Naffa látta el.

A cikkben emlékeztetnek a HVG nemrég közölt írására, miszerint korábban Máthénak közös cége volt Meszlényi Tamással, aki nyakig benne volt a Welsz Tamás által szerzett bissau-guineai útlevelek ügyében. A Narancs újságírója elment a Bank Centerbe, ahol a kihelyezett táblákon szerepel a Pharaon Group Hungary neve, ennek ellenére ilyen nevű cég nincs bejegyezve Magyarországon. A Pharaonról elnevezett hét cégnek viszont a Szabadság téri cím a székhelye, akár az ugyancsak Namous neve alatt futó Hun-Gov Koordinációs Kft.-nek. Ezek a cégek szeptember 30-án költöztek ki Naffa konzuli rezidenciájáról.

És még...
- "Miniszterelnök úr elmondta erről, amit gondol, én pedig azt mondtam, hogy minden miniszternek saját magának kell kiállnia magáért". Ezt Lázár a Rogán Antal politikai tisztességét firtató kérdésünkre válaszolta. Arra voltunk kíváncsiak, mit gondol a kancelláriaminiszter arról, hogy kollégája az Index tényfeltáró cikke kapcsán először tagadta, hogy közelebbi kapcsolatban áll Kertész Balázs ügyvéddel, majd amikor kiderült, a lap fényképekkel, videóval tudja ezt biztosítani a Miniszterelnöki Kabinetiroda úgy reagált, Rogán szokott kávézgatni az ügyvéddel.
- Orbán Viktort még nem hívta fel Donald Trump. A frissen megválasztott amerikai elnök Andrzej Duda lengyel elnökkel viszont már beszélt. Lázár János szerint azonban ennek nincs jelentősége.
- Kerekasztal-tárgyalást indít a kormány az érintett érdekképviseletekkel az autózásról, annak adminisztratív terheiről, az üzembe helyezés és az üzemben tartás költségeiről. Új KRESZ is készülhet.
- Döntött a kormány a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar vasúti összekötéséről