Torlódások lesznek a hétvégén a 6-os út bevezetőjén

Szombat-vasárnap a 6-os út bevezető szakaszának forgalma irányonként egy-egy sávon haladhat burkolatjavítási munkák miatt, torlódásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Szombaton és vasárnap a 6-os út fővárosi bevezető szakaszának Növény utcai csomópontja környékén mindkét irányban egy-egy forgalmi sáv lesz járható, mert javítják a burkolatot.

A 6-os út bevezető szakaszán emiatt a hétvégén torlódásokra kell számítani.

Szerző

Bedarálták a Class FM-et

Publikálás dátuma
2016.11.18. 18:30
Forrás: Facebook/Class FM
Az országos frekvenciáról az internetre költözik a Class FM, hiszen november 19-én lejárt a sugárzási engedélye. Nem tudni, az új struktúrában meddig maradhat fenn a rádió, hiszen korábban a Sláger Rádió, és a Neo FM sem élte túl a weben. A médiahatóság már augusztusban eldöntötte, nem hosszabbítja meg a Class lejáró engedélyét, az üzemeltető Advenio Zrt. bíróságra vitte az ügyet, az első tárgyalás decemberben lesz. A történtek legnagyobb nyertese Andy Vajna, akinek Rádió 1-e így konkurencia nélkül maradt, s közben vidéki frekvenciákat is kapott.

Ennyi volt, lejárt a Class FM engedélye, a rádió elveszítette országos analóg frekvenciáját. Bár sokan végleg eltemették a rádiót, a tulajdonosok közölték: a Class jelenleg is több platformon, eszközön illetve szolgáltató igénybevételével hallgató, a classfm.hu oldalon, a T-Home és UPC set-top boxokon keresztül, így a hallgatók minden olyan telefonon, számítógépen, televízión és mobil eszközön keresztül hallgathatják tovább a Class FM adását, amely wifi vagy 3G-képes, illetve ahol kábelszolgáltatás elérhető - tehát frekvencia híján az interneten folytatják. Kérdés, hogy mindezzel hány hallgatót, reklámozót veszítenek el a frekvenciával együtt. Illetve talány, hogy meddig lehet életképes egy korábbi országos rádió netes műsora: emlékezzünk, a frekvencia nélkül maradó Sláger Rádió webrádiós próbálkozása hamar megbukott, ahogy az ugyancsak bajba került Neo FM próbálkozása sem végződött másképp.

FOTÓ: Népszava

FOTÓ: Népszava

A Class FM-nek ráadásul az sem jelentett "jó pontot", hogy a vezetőségnek köszönhetően igen "magyar" véget ért a rádió legnépszerűbb műsora, a Morning Show. Ugyanis a rádió a webre költözéssel együtt azt is bejelentette kedden, hogy Sebestyén Balázs a jövőben a tévés szerepléseire akar koncentrálni, így pedig a műsor nem megy tovább, a frekvenciaengedély 19-i lejártáig előre összevágott "best of" adások fognak sugározni. A műsorvezető hazugságnak nevezte a rádió állításait. Kijelentette: az idén már nem lesz forgatása az RTL-el, ő ilyet nem állított, s a jövőben is a rádiózásra akar koncentrálni. Ellenben Rákóczi Ferenccel és Vadon Jánossal együtt levelet kapott a Class-tól, amelyben közölték velük, szerdán nem kell bemenniük dolgozni. Végül, talán a hallgatói nyomásnak engedve a tulajdonos meggondolta magát, Sebestyénék szerdán méltó módon búcsúzhattak a hallgatóktól, majd bejelentették: élő műsoruk már nem lesz a Class FM-en. A vita a szerződésükön megy, ugyanis a Class szerint az december 31-ig szól, Sebestyénék pedig azon az állásponton vannak, hogy ők az országos frekvenciára szerződtek, így november 19-e után a kontraktusuk érvényét veszíti. Kerestük a műsorvezetőt azzal kapcsolatban, hogyan tovább, ám - vélhetően a szerződés miatt - későbbre ígért nyilatkozatot.

Utasították az NMHH-t?

A médiahatóság ugyan még a nyáron úgy döntött, hét év után nem hosszabbítja meg a Class FM frekvenciaengedélyét a piaci viszonyok átalakulására, és a technológiai változásokra hivatkozva. A hatóság úgy döntött, hogy az értékes frekvenciát versenyben tartja és új pályázatot ír ki egy kibővült vételkörzetű, további 200 ezer új hallgatót is megszólító rádiószolgáltatás nyújtására - hozzátették, ezen a Class tulajdonosa is elindulhat. A Médiatanácsnak lehetősége lett volna arra is, hogy meghosszabbítsa a Class FM frekvenciahasználati jogosultságát, ezzel azonban nem élt. Erre a szakmai körökben sokan számítottak, hiszen amellett, hogy a rádió idén májusig a kormányfővel háborúzó Simicska Lajos érdekeltségébe tartozott, a Médiatanács rendszeresen büntette a rádiót, több esetben Sebestyénék műsora miatt is - sokan összefüggést is láttak a két dolog között -, a szabályok szerint pedig nem kötelező meghosszabbítani az engedélyt, ha a műsorszolgáltató visszatérően, vagy súlyosan szabályokat sért. Indoklásában a hatóság is kiemelte, a rádió a médiatörvény hatálybalépése óta összesen 12 alkalommal sértette meg a médiaigazgatási jogszabályokat, és a kifogásolt esetek között súlyos és ismételt jogsértés is előfordult. A legsúlyosabb esetekben korhatár-besorolási szabályokat és egy alkalommal az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó szabályokat hágták át.

A NMHH régóta arra készült, hogy ellehetetlenítse a Class FM-et. Legalábbis erre utalt májusban lapunknak Nagy Ajtony Csaba, a rádió akkori jogi képviselője. Elmondta, pontos információik vannak arról, hogy a tárgyi eljárások megindítására a Médiatanács által koncepciózusan, tervezett módon, a lejáró frekvencia használati jogosultságra figyelemmel került sor, annak érdekében, hogy kizáró okokat keressenek. "Az NMHH igen jelentős apparátust mozgatott meg azért, hogy fogást próbáljanak találni a Class FM műsorán" - állította Nagy. A jogász akkor úgy látta, nincs törvényes indok arra, hogy ne hosszabbítsák meg a frekvenciaengedélyt, mivel a sajtóhírekkel ellentétben korábban a Class FM-el szemben nem született olyan határozat, amely a médiatörvény vagy a hatósági szerződés súlyos vagy ismételt jogsértését állapította volna meg.

Forrás: Facebook/Class FM

Forrás: Facebook/Class FM

Elvették, mert csak

Polyák Gábor sem lepődött meg a történteken, ám szerinte nem érdekes, hogy a Class "gyűjtögette a fekete pontokat". A Mérték Médiaelemző Műhely vezetője kifejtette, a törvény szerint a Médiatanács azzal az indokkal is megtagadhatja a hosszabbítást, hogy "mert csak, s lám, így is tett".

Ám az ügy jogilag még nincs teljesen lefutva. A rádiót üzemeltető Advenio Zrt. ugyanis még tavaly július 30-án, minden jogi követelménynek megfelelően nyújtott be frekvenciaengedély-hosszabbítási kérelmet, Michael McNutt, a Class FM-et májusban felvásárló Sláger Rádió Zrt. többségi tulajdonosa pedig a döntés után kijelentette: mindenképp a piacon akarnak maradni, a folytonosságra törekednek, és meg akarják tartani az országos frekvenciát. Ha ez bírósági úton nem sikerül, újrapályáznak. Ahogy a fentiekből láthatjuk, a folytonosság végül nem jött össze, ám a bíróság még mindig a Class javára dönthet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ellen indított perben. Ennek első tárgyalását december 21-ére tűzte ki a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Ugyanakkor a végzésben a per végéig felfüggesztették a frekvenciára kiírt pályázat lebonyolítását, és a bíróság határozatban rögzítette, hogy a Class FM műsorsugárzását biztosító használati jogosultság ez év november 19-én lejár, és annak ideiglenes meghosszabbítására sem kötelezhető a Médiatanács. Tehát a jogerős bírósági ítéletig senki nem sugározhat majd az országos frekvencián. A tulajdonosok még reménykednek, ám Polyák nem ilyen derűlátó, szerinte teljesen fölösleges bíróságra vinni az ügyet, mert az NMHH indoklása nem egy jogi érvelés, nincs benne mit támadni. "Egyszerűen megmondták, hogy nem hosszabbítanak, s ehhez jött még egy kis irgum-burgum, ami nyomatékosította az érveket" - mondta.

Eladták a süllyedő hajót

A Simicska-kör májusban döntött úgy, hogy megválik az addig évente milliárdos bevételeket hozó Advenio Zrt.-től. Piaci pletykák szerint vélhetően "kármentés zajlott", mivel a sorozatos büntetések után az Orbán Viktorral összekülönbözött vállalkozó már nem látott esélyt a hosszabbításra, sem arra, hogy neve alatt működhessen tovább a Class FM. A vevő a Sláger Rádió Zrt. volt, amelynek 85 százalékos tulajdonosa Michael McNutt amerikai üzletember, illetve a két évtizede a magyarországi piacon jelen lévő Marquard Media is 15 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a cégben. A tranzakcióban részt vett az amerikai Emmis Communcation International médiabefektető vállalat is, amely korábban tulajdonolta a Sláger Rádió kiadóját. A felek sem a vételárat, sem az üzlet részleteit nem közölték.

Mások szerint Simicskák azért adták el külföldi befektetőknek a rádiót, hogy a kormányzati körök nehezebben kaparinthassák meg a Class FM-et. Ám mint kiderült, a kormánymédiát ez sem állíthatja meg, Andy Vajna Radio Plus Kft.-je rohamos gyarapodásba kezdett. A filmügyi kormánybiztos cége üzemeltette, eredetileg csak budapesti frekvenciát kapott, Rádió 1 műsora november 15-étől már naponta csaknem 20 órában Baja, Dunaföldvár, Paks, Szekszárd, Győr, Tihany, Miskolc, Heves és Nyíregyháza környékén is hallgatható, miután az NMHH kiadta az ehhez szükséges engedélyt. A határozattal tehát Vajna rádiója majdhogynem országos lett. A hálózatba kapcsolódás azt jelenti, hogy mindössze négy és fél órában sugároznak helyi tartalmat, a többi a hálózatos rádióé, amely ezúttal a Rádió 1. A helyi tartalmat a hajnali óráktól éjfélig bármely napszakban műsorra lehet tűzni, tehát nem feltétlenül a leghallgatottabb időpontban. Andy Vajna műsorkészítői így már Budapesten kívül a Dunántúl északi részét, a Duna mentét, valamint Észak-Magyarország jelentős részét magukénak tudhatják. Ezzel nemcsak az általuk sugárzott tartalom jut el milliókhoz, hanem a reklámértékesítés lehetőségeiben is egy szintet ugranak, hiszen minél nagyobb a hallgatottság, annál több a bevétel is.

A médiahatóság döntése után sokak szerint a kormányzati köröknek már nem is érdeke, hogy egyhamar eldőljön az országos frekvencia sorsa, a bíróságok a lehető legtovább fogják húzni az időt. Ugyanis nem akarnak konkurenciát az immáron többmilliós lefedettségű, "baráti" Rádió 1-nek. Bár immáron rengeteg embert elérhet Vajna adója, vélhetően eztán sem fog kiderülni, pontosan hányan is kapcsolnak a Rádió 1-re, hiszen a TNS Hoffmann nem publikálhatja a hallgatottsági adataikat. Egyébként ugyanez a helyzet a közmédia rádióival is.

Kiskapuk a pályázatban
Az újrapályázás lehetőségével kapcsolatban Polyák Gábor úgy vélekedett, az Adveniónak fölösleges elindulnia, mivel a médiahatóság a pályázati kiírás szerint annak adja oda a frekvenciát, akinek akarja. A médiajogász több "kiskaput" is felfedezett az NMHH által közzétett dokumentumban. A kiírás szerint összesen 96 pontot kaphatnak a pályázók, például 40 pontot ér a médiaszolgáltatási díj, amelyet a frekvencia használója évente fizetne. Ennek legkisebb vállalható összege 497,7 millió forint. Ez valamivel több, mint amit a Class FM 2016-ban fizetett (461,9 millió), és lényegesen több, mint amit a két országos kereskedelmi tévé fizet (RTL Klub: 66 millió, TV2: 89,1 millió). "Nyilvánosan semmilyen számítás nem érhető el, így nem tudhatjuk, miért pont ez az összeg szerepel a felhívásban" - vázolta Polyák, aki szerint normális gazdasági feltételek között furcsa lenne, hogy a rádiós piac értékét a hatóság a televíziós piac értékének 5-8-szorosára teszi, miközben a rádiós reklámpiac kevesebb, mint ötöde a televíziósnak. "Emögött az az elképzelés látszik, hogy a monopolhelyzetben maradó új országos rádió fontos szerepet kap a kormányzati üzenetek közvetítésében, cserébe pedig részesedik az állami reklámköltésekből. Hiába, a Simicska-modell a G-nap után is érvényes". A 40 pontot az kapja, aki a legmagasabb díjajánlatot teszi, a többi pályázó pedig arányosan kevesebbet. A hatóság 16 ponttal jutalmazhatja a "műsortervben megjelenő többletértékeket". Ilyen lehet például "a kiskorúak testi, lelki és erkölcsi fejlődését hátrányosan nem befolyásoló műsorszámok közzétételére való törekvés", vagy a műsorszámok korlátozott mértékű ismétlésre vonatkozó vállalás. "A szempontok jelentősége, hogy a Médiatanács végül saját mérlegelése alapján dönthesse el a pályázatok közötti versenyt: a pontozást a felhívás nem részletezi, illetve kifejezetten a tanács későbbi döntésére bízza. Az így szerezhető 16 ponttal pedig kényelmesen el lehet nyerni a frekvenciát, lényegében függetlenül a pályázó egyéb vállalásaitól" - vélte a szakember, aki szerint a Médiatanács a maga számára fenntartott 16 pontnyi mozgásteret kihasználva bármely pályázót nyertesnek nyilváníthatja, a formális jogszerűséget tökéletesen teljesítve, és lényegében kizárva bármely bírósági felülvizsgálatot, "a bíróság ugyanis nem lesz abban a helyzetben, hogy felülbírálja a Médiatanács ízlését".



Szerző

Százmilliókat kap a Hungaroring

Publikálás dátuma
2016.11.18. 18:14
Korábbi felvétel. FOTÓ: Szalmás Péter
A miniszterelnök 680 millió forint átcsoportosítását rendelte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium költségvetési keretének terhére, amivel a Hungaroring Sport Zrt. fejlesztését támogatnák – írta a 444.hu, egy csütörtöki kormányhatározatra hivatkozva.

Ebből a pénzből teljesítenék a zajvédelmi intézkedéseket, monitoroznák a zajterhelést és elvégeznék a Nemzetközi Automobil Szövetség által előírt feltételekhez szükséges műszaki átalakításokat. Ezeken kívül a Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. 50 százalékos üzletrészét is megvennék.

Szerző
Témák
Hungaroring