Marad az amerikai vezető szerep a NATO-ban

Teljesen biztos, hogy az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége idején is fenn fogja tartani az amerikai vezető szerepet a NATO-ban - jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára egy pénteki konferencián Brüsszelben.

Stoltenberg elmondta, reméli, hogy mielőbb tárgyalhat a megválasztott amerikai elnökkel, és tájékoztathatja arról, hogy számára is kulcsfontosságú cél az európai NATO-tagországok katonai költségvetésének növelése, amelyet a tagországok védelmi miniszterei is támogatnak. Hozzátette, a fő akadályt a pénzügyminiszterek ellenállása jelenti.

"Fel kell hagyni a csökkentésekkel, és fokozatosan fel kell emelni a védelmi költségeket a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékára" - szögezte le a NATO-főtitkár a Német Marshall Alap (German Marshall Fund) nevű kutatóintézet rendezvényén.
A főtitkár úgy fogalmazott, hogy az utóbbi időben elmozdulás történt ebbe az irányba, de nagyon sok még a tennivaló a cél elérése érdekében. "Biztos vagyok benne, hogy Trumpnak ez lesz a fő prioritása a NATO tekintetében" - mondta. "A 20. század történelmének egyik fontos tanulsága, hogy egy biztonságos és sikeres Európa az Egyesült Államokat is biztonságosabbá és sikeresebbé teszi" - mondta Stoltenberg.

A NATO később közleményt adott ki, miszerint Jens Stoltenberg délután telefonbeszélgetést folytatott Donald Trumppal. A felek egyetértettek benne, hogy a szövetség megléte és hatékony működése hosszú távon is rendkívül fontos, valamint megvitatták az új biztonsági környezet jelentette kihívásokat.

Mint írták, Soltenberg megköszönte Trumpnak, hogy a kampányában felhívta a figyelmet a védelmi költségek emelésének fontosságára. Mindketten úgy vélték, hogy ugyan történt előrelépés az igazságosabb tehermegosztás terén, de sok még a tennivaló az ügyben.

Szakértők szerint az európai vezetőket aggodalommal tölti el Trump álláspontja, részben mert nyíltan az Oroszországhoz közeledés mellett kötelezte el magát, részben pedig mert a NATO költségvetésének, az amerikai hozzájárulásnak az újratárgyalását helyezte kilátásba. Az üzletember korábban úgy nyilatkozott, hogy orosz agresszió esetén csak azoknak a NATO-tagországoknak a védelméhez nyújtana segítséget, amelyek teljesítették szövetségesi kötelezettségeiket.

Beszédében Stoltenberg emellett a törökországi helyzetre is kitért, és arról számolt be, hogy a török hadsereg több, a NATO-nál szolgálatot teljesítő tagja is menedékkérelmet nyújtott be Európában. A főtitkár a jogállamiság elveinek tiszteletben tartására sürgette a török hatóságokat, hozzátéve, hogy a jövő heti isztambuli látogatásán fel fogja vetni az emberi jogok kérdését.

Szerző

Menekültválság - Utasregisztrációs rendszer készül

Az uniós tagállamok közötti szolidaritásnak nem csak szavakban kellene megnyilvánulnia, olyan közös menekültügyi rendszerre van szükség, amely nem pusztán válságok idején, hanem hosszú távon is működőképes - jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős tagja az uniós belügyi tanács pénteki brüsszeli ülése után.

Avramopulosz az uniós belügyminiszterek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján fontosnak nevezte a bizalom erősítését a tagországok között. Mint mondta, az Európai Bizottság támogatja a tagállamokat abban, hogy megoldást találjanak a migrációs válság rendezésére.

Az uniós biztos arról számolt be, hogy a pénteki ülés egyik fő témája az EU tervezett utasregisztrációs rendszere volt, amelynek felállításáról az előző napon nyújtott be javaslatot a brüsszeli testület.

Hangsúlyozta, az előzetes elektronikus beutazási engedély (ETIAS) fontos információkkal látná el az illetékes európai hatóságokat azokról, akik belépnek az EU területére, és ami még fontosabb, azokról is, akiknek nem kellene belépniük.
Hozzátette, a belügyminiszterek támogatásukról biztosították a javaslatot.

Az ETIAS kapcsán Robert Kalinák, az unió soros elnökégét ellátó Szlovákia belügyminisztere kijelentette, az Európai Bizottság "szinte hihetetlen gyorsasággal" dolgozta ki a rendszer felállításáról szóló tervezetet, amelynek részleteiről tárgyalások sorát fogják lefolytatni a következő hónapokban.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy jövőre elfogadhatják az utasregisztrációs rendszer létrehozását célzó javaslatot, ami jelentősen fokozná az uniós állampolgárok biztonságát.

Kalinák tájékoztatása szerint a tanácsülésen a miniszterek a titkosszolgálati információcsere és a terrorizmus elleni harc kérdését is megvitatták.

Szerző

Újra bombázzák Moszult

Újraindult Moszul bombázása pénteken. Az utóbbi néhány napban a légicsapások a rossz láthatósági viszonyok miatt szüneteltek.

Az iraki hadsereg egységei is folytatták az előrenyomulást a város keleti negyedeiben, de az Iszlám Állam fegyvereseinek komoly ellenállásába ütköztek. A hadsereget támogató síita milíciák megkezdték e nemrég visszafoglalt, Moszultól 35 kilométerre nyugatra fekvő Tal-Afar nemzetközi repülőterének aknamentesítését. Az iraki biztonsági erők az ugyancsak Moszul közelében fekvő Hammám al-Alil településnél újabb tömegsírokra bukkantak, amelyekben a terrorcsoport által kivégzett mintegy 250 ember teteme található. A tíz napja felszabadított településen csütörtökön is találtak egy tömegsírt, amely mintegy 45 holttestet rejt, november 7-én pedig egy száz lefejezett embert holttestét rejtő tömegsírra bukkantak.

Szerző
Témák
Moszul bombázás