Kutatók próbálják becsapni a géneket

Publikálás dátuma
2016.11.22. 06:18
Illusztráció. Fotó: Thinkstock
Napjainkban egyre nagyobb problémát okoz az antibiotikum-rezisztencia, vagyis hogy a bakteriális kórokozók egyre ellenállóbbak az antibiotikumokkal szemben. A problémát tovább súlyosbítja, hogy a baktériumok gyakran multirezisztensek, azaz több antibiotikummal szemben is ellenállóak.

A Szegedi Tudományegyetem kutatói számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy olyan antibiotikumot fejlesszenek ki, amellyel szemben nem válnak egy idő után a baktériumok ellenállóvá. A kutatás a Széchenyi 2020 programban valósul meg, a projekt összesen több mint 800 millió forint támogatásban részesült.

Az antibiotikum-rezisztencia a vezető halálokok egyike lehet a világon 2050-re. Éppen ezért kiemelkedően fontos a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Központ közös kutatása, amely erre a területre fókuszál. A kutatócsoportok feladata, hogy a rezisztencia kialakulásának okait és útját behatóan tanulmányozzák és kialakítsanak olyan törzseket, amelyek rezisztensek az antibiotikumokra. Ezt követően nézik meg azt, hogy az antibiotikum kombinációk milyen hatással vannak a rezisztenciára. Az így nyert adatokra támaszkodva egy másik kutatócsoport új antimikrobiális anyagokat állít elő, amelyek megpróbálják "becsapni" a baktériumok védekező rendszereit és kivédik rezisztenciát.

A kutatók célja, hogy az eddigi hagyományos megközelítéssel szemben új módszert alkalmazzanak: a rezisztencia kialakulásának kontrollálását és kiküszöbölését a gyógyszerkutatás központi elemévé tegyék. A kutatás eredményeképpen olyan kombinációs terápiákat dolgoznak ki a szegedi kutatók, amelyek egy vagy két molekula egyidejű alkalmazásán alapulnak, azzal együtt, hogy a meglévő antibiotikumokat is újra hatékonnyá tegyék.

Szerző

Két éve még máshogy gondolkodott Orbán?

"Nem gondoltam volna ezt két éve, amikor láttam, hogyan tartóztatják le ezeket az embereket egy koszos budapesti bárban" - írta Twitter-posztjában Max Seddon, az amerikai Buzzfeed tudósítója, ezzel pedig felidézett egy két éve történt, mára teljesen elfelejtett epizódot. 

2014 októberében ugyanis az amerikai National Policy Institute nevű szervezet fajvédő konferenciát tervezett Budapestre. Pintér Sándor belügyminiszter akkor beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el a konferenciára érkező külföldi résztvevőkkel szemben. Sőt „közismerten rasszista nézeteket terjesztő” előadóknak nevezte őket – emlékeztetett a 444.hu. A főszervező, Richard Spencer viszont már Budapesten volt, mire életbe lépett volna a tiltás, az elutazása előtti estén pedig letartóztatták egy budapesti bárban. "Azt gondoltuk, nem lesz problémánk. Azt hittük, a kormányt nem érdekli. De erkölcsileg így is nekünk van igazunk" - mondta akkor a Buzzfeednek. Ez még a magyar kormány bevándorlóellenes fordulata előtt volt, de már azután, hogy Orbán meghirdette az illiberális demokráciát, és látványosan Oroszország felé fordult. A konferenciára hivatalos volt Alekszander Dugin, Putyin ideológusa is.

Spencer most azért lett érdekes, mert ő a Donald Trump körüli szellemi erőtér, az „alt right” meghatározó alakja, konkrétan a kifejezés is tőle származik, 2010-ben indított egy honlapot Alternative Right címmel. Spencer a múlt héten nyilatkozta azt, hogy elképzeléseik Trump győzelmével kerülnek be végre a mainstreambe. Az „alt right”-osok magukat alternatív jobboldalinak nevezik, az identitásukat újra megtaláló fehér férfiakból, a végletes politikai korrektség ellen lázadókból, mezei rasszistákból és internetes trollokból álló laza szövetségben működnek. Arról persze nincs szó, hogy Spencer formális szerepet kapna az amerikai kabinetben. Arra viszont számítani kell, hogy az „alt right” innentől növekedni fog, és meghatározó szerepet kap az amerikai jobboldalon.

A magyar kormány azóta már máshogyan értékeli ezt a politikát. "A világnak mindig jót tett az, ha sikerült magát kiszabadítani az éppen uralkodó ideológiai irányzatok fogságából, és vissza tudott térni a valóság talajára" - mondta Orbán Viktor Trump győzelme után, amit a demokrácia működéseként ünnepelt.