„Olyan családokat láttam, amelyek az utolsó pénzüket gyűjtötték össze a magánorvosra”

Az állami rendszerben hónapokat kell várnia a vizsgálatokra, a magánban néhány napon belül fogadják – ha ki tudja fizetni. De valóban ugyanazt az ellátást kapja? Mi történik, ha a magánban gyorsan elkészül a lelet, a kezeléshez azonban már állami kórház kell? A Szike új adásában Vizi András gyermeksebész, aki a magánpraxisát feladva tért vissza az állami gyermektraumatológiára, valamint Kirschner András, a Swiss Medical alapítója vitatja meg: mit nyer és mit veszít a beteg attól, hogy Magyarországon ugyanaz az orvosi tudás két, nagyon eltérően hozzáférhető rendszerben működik.

Az SZTE jogi karának dékánját, Görög Mártát kérte fel Magyar Péter igazságügyi miniszternek

Magyar Péter sógora, Melléthei-Barna Márton csütörtök este jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől, amit a leendő miniszterelnökkel fennálló rokoni, baráti kapcsolatával indokolt. Dr. Görög Mártát a magyar jogász szakma koronázatlan királynőjeként írta le a hamarosan hivatalba lépő kormányfő. 

Dr. Görög Márta és Magyar Péter

Díszdoktori címet adományoz Krasznahorkai Lászlónak a Szegedi Tudományegyetem

A Nobel-díjas író 1973 és 1976 között hallgatott jogot az intézményben. 

Korábbi felvétel

Mexikói sivatagból magyar párkányra: sok milliárdos üzlet a botanikusbűnözés

Ugyan már, csak egy növény – legyint az ember, ha azt hallja, ilyesminek a csempészésével foglalkozik valaki. Kevesen gondolnak bele, hogy ezzel a hozzáállással végérvényesen eltűnhetnek fajok a bolygóról. Lehet, hogy egy kaktusz nem olyan cuki, mint egy tigriskölyök, de legalább annyira fontos. A szegedi egyetemen hallgattunk érdekes szemléletformáló előadást a témáról, amelyből azt is megtudhattuk, mint jelent a magyarokra is jellemző növényvakság, és mit tehetünk ellene.

Influenza-járvány: Látogatási tilalmat rendelt el az SZTE

Megugrott az influenzás betegek száma.

Saját unokaöccsét neveztette ki tanszékvezetőnek a Szegedi Tudományegyetem egyik dékánja

Nem először fordul elő, hogy pályázat nélkül neveznek ki megbízott tanszékvezetőt. 

Négyéves képzést indít kínai partnerével, kínai diákok számára a Szegedi Tudományegyetem

A hallgatók mindkét intézmény diplomáját átvehetik majd.

Visszavonta a fogorvosi kar dékánjának abszolutóriumát a Szegedi Tudományegyetem rektora

A dokumentummal kapcsolatban problémák merültek fel, az intézmény közlése szerint további vizsgálatok vannak folyamatban.

Önkéntesek ringatják a kórházban hagyott magányos újszülötteket Szegeden

Alig pár napos baba alszik békésen egy fiatal lány ölelésében. Nem az édesanyja, mindössze igyekszik megadni az apróságnak azt, amiből egyébként kimaradna ebben a kötődés kialakulása szempontjából döntő időszakban. Szegeden jártunk, ahol az Örökké Haza önkénteseit kísértük el a klinikára. Kórházban hagyott újszülöttekhez járnak be, hogy ringassák, etessék, pelenkázzák őket. Projektötletnek indult, egyetemi kurzus lett belőle, ma már mások is szívesen átvennék a jó példájukat, hiszen ahogy lapunk cikksorozata rávilágított, több száz csecsemő fekszik most is egyedül a kórházakban, a rácsos ágyak magányában. Ami később életre szóló trauma lehet, a tudat alatt is lappangó szeretethiány-betegség.

Egyetemista önkéntesek kórházban maradt újszülötteket gondoznak, ringatnak. Fotónkon Kőhalmi Eszter egy kisbabával.

Videón, ahogy egy szempillantás alatt letépi az orkán a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének födémjét

Debrecenben is tetőt bontott a szél, Balatonfüreden pedig mindent magával vitt az orkán.

Cáfol a kórház, munkaszerződéssel várja a rendszerkritikus beszédéről ismert frissdiplomás orvost

Kincse Csongor sajtóértesülések szerint egy neki küldött e-mail miatt bizonytalanodott el, de a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója hívta személyes találkozóra azzal, hogy fenntartják az állásajánlatot.

Képernyőfotó

Kemény rendszerkritikus beszédet tartott a frissdiplomás orvos, Takács Péter is reagált

Egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén álló rendszerben kell majd dolgoznunk – hívta fel a figyelmet Kincse Csongor a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatói előtt.

Takács Péter - korábbi felvétel

Az Orbán- kormány 1,3 milliárd forintot ad a szegedi gyermeksebészet fejlesztésére

Csak egy botrányos eset kényszerítette rá a kabinetet, hogy foglalkozzon a kérdéssel, amelyről a Népszava számolt  be elsőként.

Hetek óta tudta az Orbán-kormány, hogy szinte teljesen leállt a gyermeksebészet Szegeden, mégis csak hétfőn született átmeneti megoldás

Információink szerint hétfőn kancellári vezetői megbeszélést tartottak, és az a döntés született, hogy azonnali hatállyal használatba adnak a gyermeksebészetnek egy másik épületben lévő műtőt.

Mintegy 200 tervezett műtét maradt el, és 40-50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe

Együtt kell élni az aszállyal, elkerülhetetlen az átállás az öntözéses mezőgazdaságra

Húsz éve tudható, hogy a klímaváltozás miatt a mezőgazdaság aszályveszély mellett termel. Mégis, kevés érdemi megoldás született.

Az aszály miatt idén a hazai növénytermesztés nem tudja megközelíteni a 2023-as jó eredményeket

A Népszabi

Atlantisz

Megerősítette a Szegedi Tudományegyetem, hogy nála is előny lesz az MCC programjának az elvégzése

Szegeden 20 pont jár majd a fideszes káderképzősöknek, ami duplája a pécsinek.

A Szegedi Tudományegyetem épülete

Karikó Katalin megkapta Nobel-díjas eldődje, Szent-Györgyi Albert egykori dolgozószobáját a Szegedi Tudományegyetemen

Botka László, a város polgármestere bejelentette, a világhírű biokémikusunk portréját a C-vitamin feltalálójával együtt festik fel Szeged legmagasabb, 17 méteres lakóépületére.

Karikó Katalin: Arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni

A biokémikus azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. 

Lehetséges gyógymódot találtak a depresszió kezelésére az SZTE kutatói

A major (súlyos) depressziós zavar gyakori, súlyos pszichiátriai kórkép, amely világszerte mintegy 300 millió embert érint, és a kutatók szerint gyakran ellenáll a gyógyszeres terápiának. A betegség előfordulása drámaian megnőtt a koronavírus-járvány kezdete óta, a becslések szerint világszerte több mint 53 millió új esetet regisztráltak.

A miniszter nem maradhatott, Jászai Gellért 4iG-vezér ült be a helyére az SZTE kuratóriumába

Nem az Orbán-kormányt képviseli. Csak a NER-t.

Álhírfelismerő-rendszer kialakításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem kutatói

Lenne haszna kishazánkban.

Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem kutatói

Más uralkodói családtagokat is azonosítottak.

Szent László hermája a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

"A személyi feltételek átmeneti hiánya miatt" augusztusig szünetel az urológiai ellátás Szegeden

Erre az osztályra irányították a betegeket korábban a Bács-Kiskun Megyei Kórház urológiai osztályáról, amely októberig nem működik – derül ki Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő beszámolójából.

Kötelezővé tették az oltást a Szegedi Tudományegyetem alkalmazottjainak

A Szegedi Tudományegyetem dolgozóinak 45 napjuk maradt arra, hogy beoltassák magukat, ha ez elmarad, akkor pedig igazolniuk kell, hogy miért nem tették meg.

Kötelezővé tették a maszk viselését a Szegedi Tudományegyetem

Felhívják a figyelmet a személyi higiéné, a kézmosás és kézfertőtlenítés fontosságára is.

Karikó Katalin és kutatótársa kapja az "amerikai Nobel-díjnak" nevezett Lasker-díjat

Sok, későbbi Nobel-díjas is megkapta ezt az elismerést.

Karikó Katalin

A KDB vizsgálhatja a szegedi egyetem több százmilliós takarítási megbízási ügyét

A mellőzött közbeszerzési eljárás miatt bírság vagy a szerződés megsemmisítése várhat a felsőoktatási intézményre.

Két módszerből alkottak új tüdőműtő eljárást Szegeden

Ötvözi a hagyományos gépi lélegeztetésen alapuló és a spontán légzés mellett végzett tüdőműtétek előnyeit.

Képünk illusztráció

Szegedi Törvényszék: Nem érinti a hallgatói jogokat az egyetemi modellváltás

A nem jogerős határozat szerint az egyetemi szenátusi döntés nem minősül közigazgatási jogvitának, így nem perelhető.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang