Tőreit feni a francia Brutus

Publikálás dátuma
2016.11.25. 06:32
Emmanuel Macron és neje, egykori franciatanára, Brigitte FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PATRICK AVENTURIER
Várták is, nem is. Sokan biztosak voltak, hogy jelentkezik, mindenképpen ott lesz 2017 tavaszán a francia baloldal államfő jelöltjei között, tudtak türelmetlenségéről is, de úgy vélték, talán lesz benne parányi tapintat. Nem volt! Még mielőtt megszólalhatott volna Hollande elnök, aki végeredményben a politikai pályára indította őt, hogy készen áll-e újabb öt évre jelöltetni magát az Élysée-palotába, Emmanuel Macron megelőzte.

Meglepetés senkit nem ért Emmanuel Macron elnökjelölti bejelentkezése kapcsán. Sőt, ahogyan sok esztendő alatt kiismerték Macront, eleve erre számítottak. Ebben a 38 éves fiatalemberben szüntelenül izzott a vágy, száguldott megszállottan, politikai mozgalmát is azzal a sietős jelszóval indította útjára, hogy „Előre”. Igaz, birtokolja a legkiválóbb közgazdasági egyetemek diplomáit, a szaktudomány köreiben is nagy a tekintélye, noha a magánszférából indult, a párizsi Rotschild bankházból.

Innen szemelte ki magának Hollande elnök, bár arról részletesen nem szól a fáma, hogy netán maga a családfő David de Rotschild ajánlotta volna őt az Élysée-palotának, amikor a szocialista államfő közgazdász tanácsadót keresett magának. Az első esztendőkben sem névtelen „súgó” volt, viszont igen gyorsan nagy befolyású csúcsminiszter lett belőle.

Az ötéves elnöki ciklusból Macron négy esztendőt „húzott” le, kettőt még tanácsadóként, a másik kettőt már miniszterként. Aztán a közelmúltban váratlanul lemondott, azzal a nyíltan bevallott szándékkal is, hogy köztársasági elnök legyen, jótevőjének, útnak indítójának Hollande-nak az ellenfeleként, ha neki netán szándékában állna másodízben is vállalni. Kétségtelen, az ifjabb nemzedék köreiben többen is rokonszenvvel kísérhetik, hogy Macron generációváltást akar, megfiatalítani ezt az eléggé „elaggott” mesterséget. Hiszen, aki a jobboldalon az egyik kihívó, az eddig legesélyesebbnek vélt Alain Juppé, (az utóbbi napokban kissé visszaszorult), ha csak egy mandátumot, öt évet vállalna is, amire lejárna a mandátuma, kétszer annyi idős volna, mint a fiatal Macron.

Igaz, a száguldó fenomén csak a közéletben ilyen lendületes, magánszférájában a felesége, egykori francia tanára, Brigitte asszony 24 évvel idősebb nála, az édesanyja lehetne, túl a hatodik ikszen. Csinos, jóképű dáma, a hírek szerint példás, harmonikus a házasságuk is, és őnagysága bizonyosan örömmel venné, ha az Élysée-palota lehetne új otthona. Ha Monsieur Macron vágyálma teljesülne, a harmadik államfő lehetne az Ötödik Köztársaság históriájában, aki előkelő pályafutását komoly közgazdasági fölkészültségének köszönhetné.

Az első Georges Pompidou volt, még De Gaulle tábornok kiszemeltje, akinek azonban tragikusan végződött a sorsa, mandátumának alig a felét tölthette ki, súlyos betegsége vitte halálba. Ő kétségtelenül népszerű volt, kedvelték nagy műveltsége miatt is. Közvetlen utóda úgyszintén közgazdász volt, a szakmailag szintén kétségtelenül elismert és rátermett Valéry Giscard d’Estaing, de rossz hírét keltette, hogy gyakori vendége volt Afrikának, ahonnan imádója, az ott ugyancsak államfő Bokassa császár, minden vendégsége után gyémántokkal dúsan megtömött zsebekkel búcsúztatta. Egyetlen mandátumának a lejártakor - Giscard-nak több nem is jutott - át kellett engednie a helyét a 14 évig regnáló Mitterrand-nak.

Macronnal viszont az a baj, hogy a föltételezések szerint finoman, de annál gonoszabb szándékkal hátba támadta pályára bocsátóját, a tagadhatatlanul kétbalkezes François Hollande-ot. Az a fél évtized, amelyet a mostani elnök nem túl nagy sikerekkel tölt ki az Élysée-palotában, (még van néhány hónapja), ha lehet, még szerencsétlenebbül ér véget. Hollande nem mérte föl kellő higgadtsággal, hogy eleve kudarc fenyegeti, ha második elnöki ciklusra gondolna. Ügyetlenül pedzegetni kezdte, még nem érett meg benne végképpen a döntés, jó esetben december első felében szánja el magát a bejelentésre. Ha megpályázná is az újabb szakaszt, a posztért olyan nagy a tülekedés, hogy miként a jobboldalon is, előválasztáson kell kivárni, ki lesz a győztes a hét versengő közül, aki aztán jövő áprilisban beszállhat az elnökválasztási küzdelembe.

A heves vetélkedést az indokolta, hogy a konzervatív térfélen túlzsúfolt az egykori miniszterek, fejesek tábora, akik közül többen is vélik úgy, jogos lehet az igényük az előzetes jelöltségre. Nem csekélyebb a közelharc a baloldalon se. Hollande vélheti ugyan, hogy neki járna a megtiszteltetés, amit nagyon sokan kétségbe vonnak, de hát a baloldalon is indokolt az előválasztás, hasonló szabályokkal, miként a konzervatívoknál történt. Mitterrand 14 éves elnöki korszaka alatt is volt legalább annyi eredményes miniszter, állami vezető, aki joggal tarthat igényt arra, hogy összemérje tapasztalatait Hollande-dal. Illetve itt is felmerül, hogy a lelépő államfő ne becsülje túl önmagát, vállalja önként maga is a vetélkedést, dönthessenek a szocialista hívők, kiben bíznak ők.

Hollande a december eleji bejelentési időponttal eleve hátrányba hozta a baloldalt, és ha január dereka tájára netán vállalja is a megmérettetést, tekintélyes az időveszteség, igen jelentős az eltékozolt hetek és hónapok súlya .

Ami ellenben figyelemreméltó jelenség, hogy a legközvetlenebb érdekeltek közül talán éppen Macron a kevesek egyike, aki a legkevésbé észleli, hogy ha nem is föltűnően ellenséges, de igencsak barátságtalan túlfűtött buzgalmának sajtófogadtatása. A Le Monde hagyományosan tartózkodó, a véleményét egyáltalán nem rejti véka alá, de nem is túlságosan föltűnően reklámozza. Szenvtelenül, viszont előkelően kommentál. A Le Figaro, mint a konzervativizmus zászlóhajója pedig kendőzés nélkül Juppé és Fillon oldalára áll, nem megy el szótlanul Hollande egykori munkatársának ambíciói mellett.

Ezzel szemben a baloldalnak ma talán legkendőzetlenebbül föllépő orgánuma a L’Obs című hetilap, (amelyről a Le Monde honlapja érthetően szerényen, szinte eldugva vallja be, hogy nem régóta ugyan, de szerves része birodalmának), szemrebbenés nélkül úgy jellemzi Macront, mint felséggyilkosságra készülő, a tőreit fenő Brutust, akinek ráadásul politikai programja sincs, úgy kínálja magát, mintha csakugyan Hollande oldaláról érkeznék, holott hozzá egyenesen Rotschildtől vándorolt. Tehát bármennyire álcázni igyekeznék is igazi törekvéseit, tősgyökeres jobboldali, esetleges győzelmével nem hozna mást, mint amivel Juppé és Fillon is jelentkezett.

Akkor, miért a zabolátlan sietsége, miért berzenkedik a két jobboldali látszólagos ellenfeleként? Föltételezve, hogy jövő tavasszal akár Juppé győz, aki félreérthetetlenül közölte, életkora miatt csak egyetlen ötéves ciklust vállalna, vagy Fillon, aki évtizedig is maradna az Élysée-palotában, Macron a legrosszabb esetben is 49 éves korában juthatna a legfőbb államhatalom közelébe. Ez a legszebb elnöki „férfikorok” egyike, ő nem sokat veszíthet. Hacsak nem egyéb természetű sietséget sejthetünk mögötte. Mondjuk Őnagyságának, a hitvesnek az igyekezetét, aki akkor már túl lehet a hetedik ikszen is, és mielőbb kellemesen szeretné érezni magát az Élysée-palota falai között.

Valójában tehát nem is Monsieur Macron az igazi türelmetlen, hanem valaki más? Ki tudja, a magánambíciók néha még kifürkészhetetlenebbek…

Szerző

Globális gyógyítás lesz Merkel feladata

Publikálás dátuma
2016.11.25. 06:31
Mayre aligha számíthat szövetségesként Merkel FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP
Angela Merkel nem adja fel. Sokat gondolkodott a döntésen, ám végül arra a következtetésre jutott, negyedszerre is megméretteti magát kancellárjelöltként, s ha ismét őt választanák meg a német kormány fejének, kitöltené 2021-ig tartó mandátumát. Ezt azért volt fontos kihangsúlyozni, mert már 2013-ban is megjelentek olyan hírek, hogy Merkel nagyjából félúton átadja helyét a CDU egy másik politikusának.

Könnyen lehet, hogy Merkel három éve tényleg úgy gondolta, két-három év múltán lelép a politika színpadáról, inkább békés nyugdíjas életének szenteli mindennapjait. Most azonban szó sincs erről, sőt újabb négy évet vállal. A német kereszténydemokratáknál nem akad olyan politikus, aki csak megközelítően is hasonló karizmával rendelkezne, Európának pedig akkora szüksége van most rá, mint tán még soha.

Szövetségesekre lesz szüksége a kancellárnak

Merkel ugyanis nemcsak hazája, hanem az egész kontinens „Muttijává” lépett elő. Barack Obama múlt heti németországi látogatása alkalmával megrendítő tisztelettel beszélt róla, s fel is szólította a németeket arra, szavazzanak neki bizalmat újabb négy évre. A januárban leköszönő amerikai elnök úgy látja, a világon egyedül ő képes helyes irányba terelni a dolgokat, erre rajta kívül senki másnak sincs módja.

A megválasztott amerikai elnök, Donald Trump első lépései nem adnak okot túlságosan nagy derűlátásra, hiszen igazi héjákat kezdett maga köré gyűjteni, ráadásul nem alaptalan a félelem, hogy Silvio Berlusconihoz hasonlóan vezető pozícióját ő is saját vagyona gyarapítására használja fel, Nagy-Britannia még évekig képtelen magára találni a Brexit okozta sokkból, Franciaország és Olaszország igen komoly gazdasági gondokkal küzd. S ott van Vlagyimir Putyin, az „illiberális” világrend híveinek bálványa, aki egy újfajta birodalom kiépítésén fáradozik. Éppen úgy, mint Recep Tayyip Erdogan, akinek mintha az Oszmán Birodalom szultánjai lennének tanítómesterei.

S akkor még nem is szóltunk az európai jobboldali radikális pártok megerősödéséről, igaz, Marine Le Pen egyre inkább középre próbálja vinni pártját, most már ő sem hangolja a közvéleményt a menekültek ellen, hanem – Trumphoz hasonlóan – a politikai elitet, az amerikai elnökválasztás óta oly sokat emlegetett „Establishmentet” támadja.

Angela Merkelnek ebben a világban kellene megállnia a helyét. Többfrontos harc ez, amelyben szövetségesekre lesz szüksége, csak épp egyelőre nem körvonalazódik, kire számíthat. Theresa Mayre aligha, Matteo Renzire sem, hiszen komoly esély van arra, hogy az olasz miniszterelnök távozik tisztségéből a december 4-én esedékes, az alkotmánymódosításról szóló népszavazás után. Az Európai Bizottság elnökére, Jean-Claude Junckerre csak részben, hiszen „Európa kormányának” valójában csak korlátozott beleszólása van az ügyekbe, ráadásul az egykori luxemburgi miniszterelnök posztja sem tűnik atombiztosnak a brit népszavazás óta. Az Európai Tanácsra szót sem érdemes vesztegetni. Ami pedig az Európai Parlament elnökét, Martin Schulzot illeti, ő éppen riválisa lesz, de nem az európai, hanem a német politikai színtéren (lásd keretes írásunkat).

Szétfoszlott a legyőzhetetlenség mítosza

Tíz hónap persze sok idő, ennyi van hátra a német választásig, Merkel bejelentése azonban kimondva, kimondatlanul azt jelenti, hogy a következő voksolás után is ő marad a kancellári székben. S ezzel a magyar diplomáciának is számolnia kell. Hiába tört ki szinte üdvrivalgásban a kormány Donald Trump megválasztása kapcsán, nem várható az, hogy a megválasztott amerikai elnök hirtelenjében felkarolná Magyarországot, nem ugrik meg hirtelenjében az Egyesült Államokba szánt export, számunkra Németország marad a vonatkozási pont, ha tetszik, ha nem.

Ralf Stegner, a német szociáldemokraták alelnöke fogalmazott úgy a minap, hogy Merkel elvesztette a legyőzhetetlenség mítoszát. Való igaz, az utóbbi bő egy évben többször elpártolt tőle a szerencse, a határok teljes megnyitásával kapcsolatos döntést a lelke mélyén talán ő is megbánta, a Törökországgal kötött uniós menekültügy megállapodás, amelynek pedig ő volt a motorja, több ponton is támadható, következetlenséggel azonban senki sem vádolhatja a kancellárt.

A hagyományos politikai iskola képviselője, aki nem aszerint alakítja véleményét, mit akarnak hallani tőle, nem fenyegeti és alázza meg ellenfeleit, s nem is egy másik vallással vagy népcsoporttal szembeni ellenérzésekre épít. Politikai szempontból olyan tulajdonságokkal rendelkezik, ami szembemegy a mai trenddel, mostanság rosszul cseng a politikai korrektség, vagy a szolidaritás fogalma. A „modern” éra politikusai falakat, bezárkózást, erős nemzetállamokat akarnak, s folyamatosan ezeket ismételgetik, függetlenül attól, hogy az adott országnak ezekből mekkora előnye származik.

Maga Donald Trump mondta egykor Merkelről, hogy tönkreteszi országát. Ehhez képest a kancellárt továbbra is 55 százalék marasztalná a szövetségi kormány élén, ami nem is lebecsülendő, ahhoz képest, milyen viharokat kellett átélnie.

Egy sor világlap véli úgy, egyedül Merkelben bízhat a világ. „Keressük a Muttit” – hirdette a brit The Economist, amely mindmáig nem ocsúdott fel a Brexit okozta sokkból. A New York Times pedig „a liberális világ utolsó védelmezőjének” nevezte. A Politico megjegyezte: Angela Merkel új feladata a „globális gyógyítás lesz. Sokat elmondanak ezek a címek arról, hogy a korábbinál is jobban felértékelődött a kancellár világpolitikai szerepe.

Újabb nagykoalíció valószínűsíthető

Hiába próbál azonban a kancellár a nemzetközi problémák megoldására koncentrálni, a jövő szeptemberi választásig is akadnak olyan belpolitikai témák, amelyekre figyelmet kell szentelnie. Bár a szövetségi politikát jelentősen aligha befolyásolja a márciusi saarlandi választás, nyilván nem mindegy, miként szerepelnek majd a kereszténydemokraták. Jelenleg Annegret-Karrenbauer személyében a CDU-s miniszterelnöke van a tartománynak. Hírek szerint az ő neve is felmerült elnökjelöltként, Joachim Gauck utódaként, ám a kancellár úgy döntött, mivel pártja egyik legerősebb regionális politikusáról van szó, inkább arra ösztökélte: akadályozza meg a tartományban a baloldali, szociáldemokrata-környezetvédő-balpárti koalíció létrejöttét.

Májusban aztán Schleswig-Holsteinre vetül a figyelem, itt kellene a CDU-nak helytállnia. Egy héttel később Észak-Rajna-Vesztfália következik a tartományi választások sorában. Bár a legnagyobb német tartományban nem örvend kiemelt népszerűségnek az SPD és a Zöldek koalíciója, a CDU regionális vezetője, Armin Laschet nem jelent komoly veszélyt Hannelore Kraft SPD-s miniszterelnökre.

Egyelőre nem körvonalazódik, milyen kormány alakulhat a jövő szeptemberi voksolás után. Merkel számára nem jelentene gondot az SPD kihagyása a kabinetből, de egy CDU-Zöldek, vagy egy CDU-FDP kabinet aligha rendelkezne a kormányzáshoz elegendő többséggel. Ezért valószínűsíthető a nagykoalíció folytatása, akár úgy, hogy az említett két párt valamelyikét beveszik harmadik szereplőnek. Egyelőre azonban egyetlen párt sem volt hajlandó beszélni arról, kivel szövetkezne.

Új helyzet áll majd elő azzal is, hogy az euroszkeptikus, s egyre jobbra tolódó Alternatíva a parlament szereplője lesz. Ezzel még inkább magára vonhatja a figyelmet a párt.

Martin Schulz hazatér
Eldőlt Martin Schulz sorsa, az Európai Parlament elnöke jövő év elején visszatér a német belpolitikába, s az Európai Néppárttal való megállapodás értelmében konzervatív parlamenti elnöknek adja át a helyét. Schulz bejelentette, jövőre képviselőként indul a német választáson a szociáldemokraták észak-rajna-vesztfáliai listavezetőjeként.
A nagy kérdés azonban nem dőlt el, mely szerint ő lesz-e az SPD kancellárjelöltje, erre januárban kaphatunk választ. Szintén később derül fény arra, elvállalja-e a német külügyminiszteri tárca irányítását, miután az elnöki székbe ül a német diplomácia jelenlegi vezetője, Frank-Walter Steinemeier.

Trump és May sok gondot okozhat Merkelnek

Külpolitikai tekintetben is számos kihívás vár rá. Következő kancellári megbízatása alatt kell(ene) meghatározni a britek kilépésének feltételeit. Jelenleg persze még az sem biztos, hogy 2021-ig sikerül minden részletet tisztázni e tekintetben, az viszont látható, nagyon kemény tárgyalásokra van kilátás. London ugyanis új helyzetet teremthet azzal, ha adókönnyítéseket biztosít a vállalatoknak, ezzel nyomást gyakorolhat az Unióra.

Kérdés, hogyan alakul a viszony az Egyesült Államokkal. Trump nem nagy híve a szabadkereskedelmi megállapodásoknak, amit az is jelez, hogy Obama „édes gyermekét”, a kínai gazdasági hegemóniával szemben létrehozott Csendes-óceáni Partnerség (TPP) megállapodást elsők között kívánja felszámolni, s halottnak tekinthető az EU és Washington közötti megállapodás, a TTIP is. Trump védővámokkal fenyegeti a nem korrekt kereskedelmi partnereket. Ez elsősorban Kínára vonatkozott ugyan, de több uniós államot is érinthet. Mindenesetre ezzel a problémával is számolnia kell a kancellárnak.

Angela Merkelre hárulhat a NATO szétesésének megakadályozása is. Meg kell győznie Trumpot arról, hogy az észak-atlanti szövetség jelenlegi formájában való fenntartása, a hatalmi berendezkedés megőrzése az Egyesült Államok érdeke is. Európának ugyanakkor mindenképpen emelnie kell a védelmi költségeket, ez különösen azon államokra – köztük Magyarországra – érvényes, amelyek védelmi kiadása nem éri el a GDP két százalékát.

Csak töredékét soroltuk fel azoknak a kihívásoknak, feladatoknak, amelyek a kancellárra várnak 2021-ig, s hány és hány további olyan téma merülhet még fel, amelyekre most még csak nem is számíthatunk.

Diplomácia mestermű
Ami mindenképpen megkerülhetetlenné teszi az uniós politikában, hogy a nemzetközi porondon európai, s nem német politikusként lép fel. Az ő diplomáciai mesterművének tartják, hogy Obama németországi látogatása során Nagy-Britannia, Spanyolország, Olaszország és Franciaország megállapodott az amerikai elnökkel az Oroszország elleni szankciók fél évvel való meghosszabbításáról, s az intézkedést várhatóan még Donald Trump beiktatása előtt szentesítik.
Merkel a kulisszák mögött tárgyalt a kérdésről az érintettekkel, s így sikerült ezt elérnie. A német partizánakciókat azonban nem mindig koronázza siker, amit a kancellár a menekültválság kapcsán is megtapasztalhatott: egyebek mellett a visegrádi államok ellenállása miatt bukott meg az a kezdeményezés, hogy a menekülteket igazságosan osszák el az uniós tagországokban.

Az elvárások forgatagában

Képes lesz-e megfelelni ennyi elvárásnak a kancellár? A Die Welt emlékeztetett arra, Helmut Kohl utolsó kancellári éveiben mondta: a világpolitikába menekül. Ekkor már a CDU-n belül sem volt már akkora a tekintélye, mint például az NDK omladozása, vagy a német egység idején. Merkel abban a kivételes helyzetben van, hogy a világpolitika házhoz jön. A mérsékeltek, az EU egységéért, a jelenlegi világrend miatt aggódók – legyenek akár jobb-, vagy baloldaliak – tőle remélnek megoldást.

A világban való „rendcsinálás” azonban nem része a Merkel-doktrinának. Habitusa sem olyan, mint bármely amerikai vezetőjéé, mindamellett Berlin a „pacifizmus exportőrének” nevezhető.

Ahhoz, hogy Merkel erős vezetőként lépjen fel, rendet kell tennie saját pártjában. Ennek egyik feltétele, hogy méltó utódot kellene kinevelnie. Talán ez ígérkezik számára a legreménytelenebb feladatnak.

 Szemben az árral?
Ha Merkelt negyedszerre is újraválasztják jövő ősszel, komoly esély lesz arra, hogy a tartományok többségét baloldali koalíció irányítja. A CDU térvesztését a Handelsblatt úgy mutatta be, hogy míg tíz éve még 94 tartományi minisztere volt a pártnak országszerte, számuk 48-ra csökkent. A polgármesteri tisztségek tekintetében is hasonlóan sivár a helyzet. Manapság húsz nagyvárosból háromnak van CDU-s polgármestere. 2006-ban számuk még elérte a tízet. Sokáig nem jelentett gondot ez a folyamatos csökkenés, mert a CDU-nak nem volt igazi jobboldali riválisa. Az Alternatíva megjelenése azonban változtatott a helyzeten.

Kiderült, mi okozhatta a katasztrófát Izraelben

Az izraeli hatóságok szerint gyújtogatás okozhatta a harmadik napja tartó bozóttüzek egy részét, amelyek miatt eddig mintegy nyolcvanezer embernek kellett elhagynia otthonát.

Az izraeli kormány több tagja Haifára utazott, ahol csütörtökön a tűzvész a legtöbb kárt okozta, és a város belső negyedeiben is kigyulladtak teljes épületek. Több lakónegyedet kiürítettek a hatóságok, és felajánlották azoknak a szállodai elhelyezését, akik nem találtak megfelelő helyet rokonaiknál vagy barátaiknál. Az utóbbi napokban többfelé a szomszédos települések lakói vendégelték meg a lakásaikat elhagyni kényszerülőket. 

Benjámin Netanjahu miniszterelnök Haifán megköszönte a külföldi segítséget, ugyanis Ciprus, Görögország, Olaszország, Horvátország mellett már Törökország is csatlakozott a tűzoltó repülőgépet küldők közé, és Oroszország is két hatalmas gépet ígért, amelyek várhatóan éjfélig megérkeznek Izraelbe. 

Netanjahu hangsúlyozta, hogy nem lehet tudni még meddig tartanak az országos bozóttüzek. Kiemelte, hogy a hatóságok munkájában az emberélet védelme az elsődleges, de ígéretet tett a kiürített lakónegyedek vagyontárgyainak rendőrségi védelmére is, és további együttműködést kért a lakosságtól. 

Netanjahu és a haifai sajtótájékoztatón szintén részt vevő Gilád Erdán belügyminiszter is hangsúlyozta, hogy a tüzek egy részét szándékosan okozzák, s a miniszterelnök "gyújtogatós terrornak" nevezte a jelenséget, amelyet összefüggésbe hozott az interneten megfigyelhető uszítással. Erdán bejelentette, hogy a tüzek eloltása után különleges csoportok fogják kinyomozni az egyes tűzesetek keletkezését, és közölte, hogy már elfogtak több gyanúsítottat. 

Közben a bíróság szabadlábra helyezte a tegnap az egyik tűz okozásának vádjával letartóztatott négy arab munkást, miután az ügyükkel foglalkozó bíró megalapozatlannak nyilvánította elfogásukat. A katonai rádióban délután az egyik műsorvezető "gyufás intifádaként", vagyis a palesztin felkelés gyufákkal történő folytatásaként, valamint újfajta nacionalista indíttatásból folytatott "háborúként" határozta meg az utóbbi napokban országszerte megjelenő bozóttüzeket. 

Egy másik műsorban egy klímaváltozással foglalkozó szakértő viszont azt fjtette ki, hogy 2oo3 óta nem volt egy igazán esős év sem, és idén a legutóbbi hét évben már a harmadik különösen száraz november volt. A tudósok modelljei szerint a Közel - Keleten a melegedés mellett az eső csökkenése és a tél rövidülése jelzi a globális klímaváltozást. A meteorológusok jövő keddig nem látnak esélyt csapadékra Izraelben, s addig a lángok villámgyorsan továbbterjednek a szárazság és az erős szelek miatt. 

Az egész  országra kiterjedő  bozóttűz kedden a Tel-Avivot Jeruzsálemmel összekötő út mellett a Nevé-Salom arab-zsidó falunál és Zihrón-Jaakov városnál kezdődött. Szerdán a Jeruzsálem környéki településeket érték el a lángok, s csütörtökön már a mintegy százezres Modiin városánál, majd a háromszázezres Haifán is megjelentek a tüzek és nyomukban a tűzoltók.

Szerző
Témák
Izrael bozóttűz