Népszava Anno;

Elkobozták Illyés Gyula verseskönyvét

A vallási tisztelet tárgyát képező dolgok, gyalázásának kihágása miatt

A budapesti büntetőtörvényszék vádtanácsának rendeletére a főkapitányság szerda délután lefoglalta Illyés Gyulának „Rend a romokban" című verseskötetét, amely a „Nyugat" folyóirat kiadásában jelent meg és a „Hungária"-nyomda állította elő.

A lefoglalás a vádtanácsi indokolás szerint a könyv „Megjelenik" című verse miatt történt, amely a vádtanács szerint a kihágási büntetőtörvénykönyv 51. §-ba ütköző, sajtó útján elkövetett, kihágás.

Detektívek mentek ki a városba, a könyv 223 példányát vitték be a főkapitányságra.

A kihágási büntetőtörvénykönyv 51. §-a, amelyre a vádtanácsi indokolás hivatkozik, a vallási tisztelet tárgyát képező dolgok, gyalázásának kihágásával kapcsolatosan intézkedik.

Népszava 1937 november 25.

Az átlagos termés felét sem tudták betakarítani a diótermesztők idén, a rossz terméshozamért elsősorban a késő tavaszi fagyok a felelősek, de emellett egy rovarfaj is károsította a megmaradt termést - közölte a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft.