"Elhagytam az aljas és gyáva módon kivégzett Népszabadságot"

Vége. Befejeztem. Ez volt az utolsó két mondata az első olyan népszabadságos cikkemnek, amelyet már bent a házban írtam. A búcsúmeccsemről szólt, tíz év után hagytam abba a játékvezetést. Most meg nyolc esztendő után a Népszabadságot. Pénteken én is aláírtam a papírt, elhagytam az aljas, gyáva módon kivégzett Népszabadságot, életem első és egyetlen munkahelyét, ami a szenvedélyem, az életformám volt - tette ki a hírt a közösségi portálra Pető Péter, újságíró, a volt Népszabadság egyik főszerkesztő-helyettese, politikai elemző, korábbi nemzetközi labdarúgó-játékvezető.

A lapzárták, az adrenalin, a bátor emberek körülöttem, akik vak hittel kergetik az igazságot, a nevetések, a barátok, a lapkészítési iskola, az értékközösség, a viták, az alkalmi ordibálás, aztán reggel a címlapra ránézni, amikor valamelyik gátlástalan hatalmast lepleztük le - ez volt a minden. Hát megölték. Tudjuk, kik, tudjuk, miért. A gyilkosság után úgy alakult, hogy egy napon búcsúztam Gergely Marcival, Bita Danival, Horváth Gabival. Mi mentünk. De a Népszabadság szellemisége örökre megmarad, mert azt nem tudják megölni. Ahogy az igazságot sem. Ezért kár azt hinniük, hogy vége. Vége ugyanis csak akkor lesz, ha mi mondjuk azt, hogy vége. Ja, majd elfelejtettem: az utolsó számban megjelent utolsó népszabis cikkem címe az volt: Menekülés a győzelembe.