Ásotthalom;

2016-11-28 07:05:00

Ásotthalmon rend van!

Toroczkai László sikeresen túljárt a liberálbolsevikok, illetve Brüsszel eszén, hiszen megtiltotta, hogy Ásotthalmon mecseteket, minareteket építsenek. Tilos továbbá müezzineknek "homokszekszuális" propagandát énekelniük burkiniben - vagyis teljes testet elfedő fürdőruhában. Ezek mind olyan problémák voltak, amelyek eddig gyökeresen felforgatták az apró település mindennapjait. Végre leállítják azokat a hatalmas mecsetépítéseket, leszerelik a minaretekről a hangosbemondót, és a búcsúban sem kell majd törökmézzel elcsapni a gyomrunkat! Magam előtt látom, ahogy a migránsok a drótkerítésen átmászva strandolnak a faluban, majd utána a müezzin szavaira nekiállnak mecsetet építeni. Hogy megszívhatta az a leszbikus ásotthalmi, aki a hátsó kertjében már építette is a mecsetet, hogy müezzinnel keltse reggel az élettársát, aki burkát visel. Vagyis az ország többi részének komolyan fel kell készülni az Ásotthalomról kiözönlő muszlim és meleg menekültáradatra.

A kellemetlenségek ellenére szükséges az intézkedés, hiszen a sorosista Unió nem titkolt szándéka, hogy hányatott sorsú hazánkat elárasszák meleg muszlimokkal, ha úgy tetszik "buzulmánokkal", és úgy akarják kiirtani a magyar népet, hogy kötelezővé teszik a homoszexualitást. A libsik pedig épp azon gondolkoztak, hogy a világ vége után kettővel lévő négyezer fős faluban kellene megrendezni a jövő évi Pride felvonulást, ami "ÁsottShalom" zsinagógájától futhatna a falusi mecsetig.

Szerencsére a jobbikos polgármesternek helyén volt az esze, megalkotta a rendeletet és az sem érdekli, hogy sérti az alaptörvényt. Ő nem arra esküdött fel, hanem a Turulra, Mária országára, meg a többire.

Kíváncsi vagyok egyébként, hogyan tromfol rá erre Érpatak hasonlóan tökkelütött polgármestere. Kötelező kacagány? Rovásírásos személyi? Ingyen kumisz a központi jurtában? Vannak ötletek! Annyi biztos, mindkét községből kitiltották a pszichiátereket. Ismét kiderült, a Jobbik egy élhető, és kormányképes párt. Abban is egyetértek velük, hogy itt az ideje felülvizsgálni a trianoni békeszerződést!

És ezt az elmegyógyintézetet odaadni Szerbiának.