MSZP;holttest;dél-pesti kórház;

MSZP: a kórház nem lehet halottasház!

A tegnapi napon józan ésszel alig felfogható hír került napvilágra. Eszerint a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban több napon át – egyes sajtóinformációk öt egész napról szólnak – senki nem vette észre, hogy egy holttest van a kórház egyik mellékhelyiségében. Ez azt jelenti, hogy öt napon át nem volt se mozgás, se takarítás az adott mellékhelyiségben, senkinek nem tűnt fel, mi is történt. Ez a közöny és nemtörődömség valójában az Orbán-kormány egészségpolitikájának a szimbóluma - írja közleményében az MSZP.

Az MSZP-nek mindig is az volt az álláspontja, hogy a kórházak totális államosítása és a minden korábbit felülmúló forráskivonás az egészségügyből együtt elképesztően nyomorúságos állapotot idéz majd elő, ez pedig mára be is következett. De még ilyen viszonyok között is megdöbbentő, hogy egy ilyen eset megtörténhetett. Ezért a mai napon haladéktalan vizsgálatot követelünk a kórház vezetésétől, az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól és az egészségügyért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Az urizáló fideszes elit nem tehet úgy, mintha minden rendben menne az egészségügyben. A történtek világosan megmutatják, hogy a magyar egészségügy egyes intézményeiben középkori állapotok uralkodnak, amin haladéktalanul változtatni kell. Több mint hat év Fidesz-KDNP kormányzás után nem tagadható le a felelősség.

Azonnali változásokra van szükség a magyar kórházakban!