kgfb;biztosító váltás;kampányhajrá;

2016-11-30 06:16:00

Kötelező, már csak két nap

Már csak két napjuk maradt szerződésük felmondására azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntenek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani.

Azon járműtulajdonosok felmondásának legkésőbb december 1-jén, csütörtök éjfélig meg kell érkeznie jelenlegi biztosítójukhoz, akik kgfb-szerződésüket jövő évtől egy másik biztosítóhoz szeretnék átvinni. Annak az autósnak, aki december 1-jéig felmondja a korábbi kgfb-szerződését, december utolsó napjáig, december 31-ig van lehetősége az újonnan választott biztosító társaságnál megkötni a jövő évre vonatkozó kgfb-szerződést.

Amennyiben ezt valaki elmulasztja, az komoly kockázattal és következménnyel jár. A biztosítatlan időszakra lényegesen magasabb, úgynevezett fedezetlenségi díjat kell fizetnie, károkozás esetén pedig a károkozónak meg kell térítenie a kártalanítási számla által a károsultnak kifizetett kártérítést.

A díjak és kedvezmények összehasonlításához megfelelő eszköz lehet a Mabisz díjnavigátora: a szövetség hiteles kalkulátorában valamennyi érintett biztosító "kötelező" tarifája megtalálható, az azokhoz kapcsolódó összes kedvezménnyel együtt. A Mabisz díjnavigátorában szereplő adatokat a biztosítók előzetesen ellenőrizték, tesztelték, és írásban jóváhagyták, így a rendszerben megtalálható díjak minden esetben hiánytalanok és pontosak.