Lezuhant gép - Sok mindent elárul, hogy vannak túlélők

Az, hogy vannak túlélői a kolumbiai repülőgép szerencsétlenségnek, azt jelenti, hogy a gép nem függőlegesen zuhant, hiszen egy ilyen balesetnél senki nem marad életben - mondta Háy György repülésbiztonsági szakértő a köztévén.

A szakértő elmondta: ez azt is jelentheti, hogy a pilóták megpróbálták letenni a gépet a talajon, de arra is utalhat, hogy éppen ideális szögben repültek a zuhanáskor. "Tehát az biztos, hogy nem egy kemény becsapódás volt, de, hogy ez szándékos, vagy véletlen eredménye, ez így az első napon még nem választható szét" - fűzte hozzá.

Háy György azzal kapcsolatban, hogy a gép nem gyulladt ki a becsapódás után, megjegyezte, valóban ritka, hogy egy ennyire összeroncsolódott repülő ne kapjon lángra, de egyelőre korai ebből a körülményből azt a következtetést levonni, hogy útközben kifogyott az üzemanyag. A Lamia bolíviai légitársaság Bolíviából induló járata helyi idő szerint hétfő este zuhant le a Kolumbia északnyugati részén található El Gordo hegynél, La Unión település közelében, röviddel a medellíni nemzetközi repülőtéren tervezett leszállás előtt. Mielőtt az Avro RJ85 típusú gép eltűnt a radarok képernyőjéről, vészjelzést adott le az elektromos rendszer meghibásodása miatt. A kolumbiai polgári repülés vezetője azt mondta: a hatóságok nem zárják ki, hogy a repülőgép a lezuhanás előtt kifogyott az üzemanyagból, erről számolt be ugyanis a balesetet túlélő egyik légiutas-kísérő.  

A gépen utazók többsége - a legfrissebb hírek szerint 75 ember - meghalt, a katasztrófát hatan élték túl. A gépen tartózkodtak a Chapecoense brazil labdarúgócsapat játékosai is.

A katasztrófáról összegyűjtött felvételeket ide kattintva nézheti meg!

Szerző

Francois Fillon átvette a jobboldali francia párt vezetését

Publikálás dátuma
2016.11.30. 09:21
Fillon. FOTÓ: Chesnot/Getty Images
Átvette a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak irányítását kedden Francois Fillon, akit két nappal korábban választottak meg a francia jobboldali elnökjelöltjévé.

Fillon egyből átszervezte a Köztársaságiak vezetőségét is. A jobboldali előválasztást megszervező ellenzéki párt szabályzatában kimondta, hogy a megválasztott államfőjelölt határozhat az új vezetésről.

Francois Fillon úgy döntött: megtartja önmaga számára a pártelnökséget, az előválasztáson Nicolas Sarkozy volt államfőt támogató Laurent Wauquiez eddigi ügyvezető elnököt pedig alelnökének nevezte ki. A párt tényleges irányítását és a jövő évi elnökválasztásra történő felkészítését Fillon az egyik leghívebb politikustársára, Bernard Accoyer-ra, a nemzetgyűlés korábbi elnökére bízta, aki mostantól a párt főtitkára. A jobboldali elnökjelölt egy politikai bizottságot is kinevezett, amelyben az előválasztáson résztvett hét jelölt támogatói kaptak helyet.

"Bárkire is szavaztak az előválasztásokon, a szlogenem egyszerű: mostantól együtt vagyunk mind. Én megyek a frontra, és azt kérem, hogy álljanak be mögém" - mondta Francois Fillon a jobboldali képviselők előtt.

Nicolas Sarkozy egykori kormányfőjét (2007-2012) a hét végén nagy meglepetésre a szavazatok két harmadával választották meg államfőjelöltnek a jobboldali választók. A hét jelölt közül Francois Fillon számított a leginkább konzervatív értékrendű politikusnak, a kampányát pedig egy liberális gazdasági megszorító csomagra építette fel.

Jövő májusban - a kormányzásban meggyengült és népszerűtlenné vált baloldal széttagozódása miatt - jó eséllyel a jobboldali jelölt mérkőzhet meg az elnöki címért, mégpedig minden bizonnyal a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel, s jelenleg valamennyi felmérés Fillon győzelmét jósolja.

Szerző
Témák
Francois Fillon

Drága felmérés volt

Így jellemezték a mostani népszavazást az eredmény ismeretében az ellenzéki pártok vezetői és azonnali lemondásra szólították fel Orbánt. Nem véletlenül, mert csakis ilyen módon menthetné meg a becsületét tekintélyvesztés nélkül a kormányfő. Így tett a volt brit miniszterelnök James Cameron is, amikor a június 23-i Brexit népszavazás nem azt az eredményt hozta, melyre számított. Azonnal vette a kalapját és távozott, és átadta a helyét másnak. De ilyet ne várjunk el Orbán Viktortól. Nem ilyen a természete. És akárhogy is magyarázza, az október 2-i népszavazáson óriásit bukott. Gondoljuk csak el, legalább fél éven keresztül tartott a példátlanul intenzív agymosás, félelemkeltés, mégsem sikerült érvényes népszavazást elérnie. Erre mondja a régi római közmondás: vajúdnak a hegyek és szülnek egy egeret. Mindenesetre sikerült 18 milliárd forintot kidobni az ablakon, holott ezt a hatalmas összeget hasznosabb célokra is lehetett volna fordítani. Azt mondja Orbán - és ez igaz -, hogy 3 300 000 ember "nem" szavazatát nem lehet figyelmen kívül hagyni és ezért kellő felhatalmazást kapott a Brüsszellel szembeni "szabadságharc" további folytatására. Úgy tesz, mintha az általa kezdeményezett és a saját szabályai szerint lefolytatott népszavazás eredményesen zárult volna le a Fidesz számára. Sajnos, rossz hírem van a számukra: a referendum érvénytelen volt és ha mégis azt tesznek, amit akarnak, ez nyílt beismerése annak, amit egyébként már minden józanul gondolkodó évek óta tud, hogy Orbánék diktatúrára törekszenek és fütyülnek a demokratikus játékszabályokra, ha az események másképpen alakulnak, mint ahogy számítottak rá, aztán ismét felvetődhet a kérdés: mi szükség volt az egészre, ha az eredményességtől függetlenül úgyis az történik, amit a kedves vezető és szűk belső köre akar? Focihasonlattal élve: hiába szép egy bombagól, a játékvezető nem adja meg, ha szabálytalan körülmények között kerül a hálóba, például lesről. Ami pedig a "nem" szavazatokat illeti: hiába lő egy csapat 5 gólt, ha az ellenfele 6 találatot ér el és 6:5-re győz. Az 5 elért gól a 6 ellenében semmit nem ér és a féltucat találatot szerzett csapat fog győzni. Vagyis: Orbán szavalhat, mondhat akármit, a népszavazás érvénytelenségével tekintélyén mély csorba esett és a külföld is így fogja értékelni az október 2-n történteket.

Szerző