Életre kelt Händel-hősnők

Publikálás dátuma
2016.12.02. 06:45
Bartoli különleges énektechnikát és zenei világot birtokol FORRÁS: DECCA MUSIC GROUP
Túlzás nélkül nevezhető az év komolyzenei szenzációjának Cecilia Bartoli budapesti áriaestje. A világszerte ünnepelt olasz szoprán – újabban zenekarvezető és egy rangos salzburgi fesztivál művészeti igazgatója is – szombat este, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartandó fellépésén a barokk operairodalom ritkán hallható gyöngyszemeiből válogat: Georg Friedrich Händel operáinak hősnőit kelti életre. Szabályos pályakép helyett igyekeztünk olyan érdekességeket összegyűjteni, amelyeket még az elkötelezett zenerajongók közül is kevesen tudnak.

Az idén ötvenéves Cecilia Bartoli és Magyarország, illetve a magyar muzsikusok kapcsolata – az énekesnő hihetetlenül zsúfolt naptárát ismerve – rendszeresnek mondható. Pályakezdőként, az 1990-es évek elején az akkor már idős maestróval, Solti Györggyel dolgozott együtt Mozart Requiemjében, ahol a mezzoszoprán szólót énekelte, a Bécsi Filharmonikusok és Operakórus közreműködésével. Ez a felvétel DVD-n ma is hozzáférhető. Az itthon kevéssé ismert, a Kölni Operaházból nyugdíjba ment Fischer György karmester – Fischer Ádám és Iván unokatestvére – számos Bartoli-szólóesten és -hanglemezfelvételen is a kísérő zenekar irányítója volt.

Fischer Ádámmal a kilencvenes évek közepén kezdődött az együttműködésük, s ez nagyon termékenynek bizonyult. „Húsz éve dolgoztunk együtt először, és azóta is szoros munkakapcsolatban állunk. Bartoli különleges énektechnikát és zenei világot birtokol. Forradalmárnak tartom, és titkos vágyam, hogy budapesti fellépéseivel az itteni zenei ízlést is felforgatja. Cecilia olyan, akár A nürnbergi mesterdalnokok Soltzingi Walterja: újat hoz, amelyen mindenki meglepődik, de végül mindenki leborul előtte” – nyilatkozta nemrégiben Fischer Ádám.

Az énekesnő egyetlen magyar hangszeres partnere Schiff András zongoraművész – vele Mozart, Beethoven, Schubert albumokat készítettek, s Bartoli nagy elismeréssel nyilatkozott a közös munkáról. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt mondta: „a repertoárt, a frazeálást, a folyamatosságot, a színezést egyaránt Schifftől tanultam meg, hálás vagyok magyar barátomnak.”

Cecilia Bartoli intenzívebb budapesti jelenléte Fischer Ádámnak köszönhető, aki 2009-ben éppen (rövid ideig) a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatói tisztségét is ellátta. 2009 április végén Bartoli az Operaházban, majd május elején két alkalommal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lépett fel. Első Müpa-koncertjét a Bach mellett olykor árnyékba szoruló német barokk nagymester, Georg Friedrich Händel és Itália kapcsolatának szentelte; míg a második koncerten nagy elődjére és példaképére, a 200 éve született spanyol dívára, Maria Malibranra emlékezett, A romantika forradalma címmel.

Következő budapesti fellépésére 2011. október 11-ig kellett várni, s ekkor is tematikus programot hozott magával. Sacrificium (Áldozat) című műsora a 17-18. századi kasztrált operaénekesek személyes tragédiájával foglalkozott. A barokk korszakban – meglehetősen barbár eljárással – évente 4000 kamaszgyerek férfiasságát vették el Európában, hogy aztán kasztrált énekesként, szoprán szerepekben próbáljanak szerencsét. Közülük azonban mindössze száznak a neve maradt fent, s igazán nagy sikereket csak hárman-négyen értek el. Bartoli humanista megközelítése azt sugallta, hogy bár számára igazán fontos a művészet, nem szabad értelmetlen és aránytalan áldozatot hozni a pillanatnyi hírnévért.

A közepesen sikeres operaénekes szülők gyermekeként, Rómában született Bartoli azáltal vált napjaink kétségkívül első számú énekművészévé, hogy nem elégedett meg az operairodalom standard főszerepeinek magas színvonalú tolmácsolásával, hanem tudatosan és szisztematikusan elkezdte bővíteni a repertoárt – főleg a barokk és a korai klasszika remekművei felé. Szokatlanul fiatalon, 21 évesen (1987-ben) debütált a Veronai Arénában, s mintegy tíz év alatt elérte mindazt, ami egy átlagos szoprán-sztár számára lehetséges. Ünnepelték a bécsi Staatsoperben, a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben, a New York-i Metropolitanben, Dél-Amerikában és a Távol-Keleten, de őt nem szédítette meg a csillogás. Inkább befelé fordult, hosszas könyvtári és levéltári kutatásokat kezdett, amellyel zenetörténészeket megszégyenítő eredményeket ért el.

Ennek köszönhető, hogy forradalmasította a historikus előadásmódról vallott korábbi elképzeléseket: ugyanolyan magától értetődő természetességgel énekel egy 1650 körül keletkezett kora barokk áriát, mint a 19. századi belcanto és nagyromantika slágerszámait. Amikor az idén augusztusi edinburgh-i fesztiválon Bellini Normájának címszerepét énekelte, az ismert operablogger, Kate Molleson kérdésére könnyedén jegyezte meg: neki teljesen mindegy, hogy mezzót vagy szopránt, barokkot, klasszikust vagy romantikus zenét kell énekelnie – minden esetben a hősnők lelke, érzelemvilága érdekli. Nem véletlen, hogy most Budapestre is olyan operaáriákkal érkezik, amelyek gyakorlatilag teljesen ismeretlenek, viszont roppant szenvedélyes, olykor szélsőséges, drámai szituációkat jelenítenek meg. Ezekben érvényesül leginkább Bartoli szuggesztivitása, karizmatikus ereje.

Pályájának másik egyedi vonása, hogy szeret saját produkciókat is létrehozni. Ilyen volt az említett Sacrificium, vagy 2012-ben a Mission (Küldetés), amellyel régen elfeledett honfitársa, Agostino Steffani nagyszerű művészetét ismertette meg a nagyvilággal. Saját projektek létrehozására kiváló lehetősége kínálkozik Salzburgban, ahol 2012-ben – Riccardo Muti karmester utódaként és biztatására – a Pünkösdi Fesztivál művészeti igazgatójává nevezték ki. Hogy nem ismer műfaji és stiláris határokat, azt jól mutatja, hogy 2016-ben – a konzervatív Salzburg történetében először – musicalt hozott a fesztiválra.

Leonard Bernstein West Side Storyját remek fiatal énekesekkel, a felkapott bolíviai karmesterrel, Gustavo Dudamellel és együttesével (Simon Bolivar Szimfonikus Zenekar) állította színpadra, frenetikus sikerrel. Másik nagy újítása, hogy 2015-ben megalapította saját hangszeres együttesét. A Monte Carló-i Opera kamarazenekara (Les Musiciens du Prince) kizárólag azzal a céllal működik, hogy Cecilia Bartolit kísérje áriaestjein. Bartoli most is velük érkezik a Müpába, s a koncerten szólisztikus szerepben bemutatkozik még Pier Luigi Fabretti oboa- és Jean-Marc Goujon fuvolaművész.

Lezuhant gép - Kifogyott az üzemanyag

A Kolumbiában lezuhant utasszállító gép pilótája nem közölte időben a légi irányítással, hogy kifogyóban van a szűkösen mért üzemanyag, mivel attól tarthatott, hogy emiatt bajba kerül ő és légitársasága is.

Alig néhány percre volt végcéljától a bolíviai LAMIA légitársaság 2933-as járata, amikor a kolumbiai Medellín város közelében a hegyekben katasztrófát szenvedett. A kolumbiai légügyi hatóság vizsgálja a légiszerencsétlenség okait, de egyre valószínűbbnek tartják, hogy kifogyott az üzemanyag, s ezért nem érték el a medellíni repülőteret.

Kiszivárogtatták a repülő fekete dobozán fennmaradt hangfelvételt, amelyből kiderült, hogy a pilóta, Miguel Quiroga először prioritást kért a leszállásánál, elektromos és üzemanyag-problémára hivatkozva, majd harminc másodperccel később, már nagyon idegesen, a leszállópálya koordinátáit kérdezte. A repülő azonban addigra eltűnt a radarképernyőről, a légiirányító vakon próbálta a repülőtér felé navigálni a gépet, balkanyart sürgetett. A repülő 2700 méter magasságban lehetett, amikor a hegyoldalnak csapódott, mindössze nyolc kilométerre a repülőtértől. A vizsgálat vezetői nem erősítették meg, hogy hiteles a közzétett hangfelvétel.

Az LMI 2933-as járat fedélzetén az első jelentésekben említettnél kevesebben, 81 helyett 77-en utaztak, közülük hatan élték túl a katasztrófát. Mivel a zuhanás után a gép nem gyulladt ki, szakértők már akkor arra gyanakodtak, hogy kifogyhatott a kerozin a tankból. Egy amerikai szakértő, Ronald Carr azt nyilatkozta, kis légitársaságoknál gyakran előfordul, hogy takarékosságból csak a minimálisan szükséges üzemanyaggal indulnak útnak.

A vizsgálatban a bolíviai légügyi hatóság, brazil és brit szakértők is bekapcsolódtak, az utasok többsége brazíliai volt, maga a repülő, egy Avro RJ85-ös ugyanakkor brit gyártmány. Freddy Bonilla, a kolumbiai légügyi hatóság egyik illetékese megerősítette, hogy a becsapódás pillanatában valószínűleg nem volt üzemanyag a gépen. Bonilla szerint a nemzetközi légügyi szabályozás megköveteli, hogy egy-egy útra legalább 30 percre elegendő biztonsági tartalékot is kell tankolni, ezt azonban a légitársaságok nem mindig tartják be. A Medellínbe tartó gépnek például annyi kerozinnal kellett volna elindulnia, hogy – ha az időjárási körülmények a célállomáson nem megfelelőek – a kolumbiai főváros, Bogota repülőterét is el tudják érni. A charterjárat a bolíviai Santa Cruz repülőteréről szállt fel.

A helyi idő szerint hétfőn, éjfél előtt balesetet szenvedett négymotoros gép roncsai a hegyekben vannak, kolumbiai törvényszéki orvosszakértők nagy erőkkel dolgoznak a tetemek azonosításán. Az áldozatok hozzátartozói időközben megérkeztek a kolumbiai Medellínbe. Brazíliában gyászolják a Chapecoense futballcsapat 19 elveszített játékosát, a csapattal utazott 20 újságíró közül egy élte túl a katasztrófát, kórházban küzdenek az életéért.

Szerző

Lezuhant gép - Kifogyott az üzemanyag

A Kolumbiában lezuhant utasszállító gép pilótája nem közölte időben a légi irányítással, hogy kifogyóban van a szűkösen mért üzemanyag, mivel attól tarthatott, hogy emiatt bajba kerül ő és légitársasága is.

Alig néhány percre volt végcéljától a bolíviai LAMIA légitársaság 2933-as járata, amikor a kolumbiai Medellín város közelében a hegyekben katasztrófát szenvedett. A kolumbiai légügyi hatóság vizsgálja a légiszerencsétlenség okait, de egyre valószínűbbnek tartják, hogy kifogyott az üzemanyag, s ezért nem érték el a medellíni repülőteret.

Kiszivárogtatták a repülő fekete dobozán fennmaradt hangfelvételt, amelyből kiderült, hogy a pilóta, Miguel Quiroga először prioritást kért a leszállásánál, elektromos és üzemanyag-problémára hivatkozva, majd harminc másodperccel később, már nagyon idegesen, a leszállópálya koordinátáit kérdezte. A repülő azonban addigra eltűnt a radarképernyőről, a légiirányító vakon próbálta a repülőtér felé navigálni a gépet, balkanyart sürgetett. A repülő 2700 méter magasságban lehetett, amikor a hegyoldalnak csapódott, mindössze nyolc kilométerre a repülőtértől. A vizsgálat vezetői nem erősítették meg, hogy hiteles a közzétett hangfelvétel.

Az LMI 2933-as járat fedélzetén az első jelentésekben említettnél kevesebben, 81 helyett 77-en utaztak, közülük hatan élték túl a katasztrófát. Mivel a zuhanás után a gép nem gyulladt ki, szakértők már akkor arra gyanakodtak, hogy kifogyhatott a kerozin a tankból. Egy amerikai szakértő, Ronald Carr azt nyilatkozta, kis légitársaságoknál gyakran előfordul, hogy takarékosságból csak a minimálisan szükséges üzemanyaggal indulnak útnak.

A vizsgálatban a bolíviai légügyi hatóság, brazil és brit szakértők is bekapcsolódtak, az utasok többsége brazíliai volt, maga a repülő, egy Avro RJ85-ös ugyanakkor brit gyártmány. Freddy Bonilla, a kolumbiai légügyi hatóság egyik illetékese megerősítette, hogy a becsapódás pillanatában valószínűleg nem volt üzemanyag a gépen. Bonilla szerint a nemzetközi légügyi szabályozás megköveteli, hogy egy-egy útra legalább 30 percre elegendő biztonsági tartalékot is kell tankolni, ezt azonban a légitársaságok nem mindig tartják be. A Medellínbe tartó gépnek például annyi kerozinnal kellett volna elindulnia, hogy – ha az időjárási körülmények a célállomáson nem megfelelőek – a kolumbiai főváros, Bogota repülőterét is el tudják érni. A charterjárat a bolíviai Santa Cruz repülőteréről szállt fel.

A helyi idő szerint hétfőn, éjfél előtt balesetet szenvedett négymotoros gép roncsai a hegyekben vannak, kolumbiai törvényszéki orvosszakértők nagy erőkkel dolgoznak a tetemek azonosításán. Az áldozatok hozzátartozói időközben megérkeztek a kolumbiai Medellínbe. Brazíliában gyászolják a Chapecoense futballcsapat 19 elveszített játékosát, a csapattal utazott 20 újságíró közül egy élte túl a katasztrófát, kórházban küzdenek az életéért.

Szerző