nyugdíjasok;kormányhivatalok;Erzsébet-utalványok;

2016-12-03 06:00:00

Erzsébet felrobbantja a hivatalokat

A köztisztviselők ugyan még semmilyen tájékoztatást nem kaptak új feladatukról, de biztos, hogy a kormányhivatalok 30 ezer dolgozója hordja szét az Erzsébet utalványokat az ország 2,7 millió nyugdíjasának.

A miniszterelnöki ajándékozás részleteit ismertetve erről a Kormányinfón beszélt a kancelláriaminiszter. Lázár János azzal magyarázta a furcsa megoldást, hogy saját cégük, az állami Magyar Posta nagyon drágán, 480 forintért szállítaná ki a cédulákat. Emlékezetes, hogy a kvótanépszavazás kampányában összesen 8,1 millió levelet hordtak szét a postások hazai lakcímekre és további félmilliót külföldre. A Magyar Nemzet a Miniszterelnöki Kabinetirodától kapott adatok alapján nemrég azt írta, hogy a levelezés 700 millió forintba került az adófizetőknek. Érthető tehát, hogy most spórolni kell.

A kancelláriaminiszter a nagy összegű utalványokat szállító hivatalnokok megnyugtatására azt is hozzátette, mindenkit biztonsági őrök kísérnek majd. Ez pedig már nem a spórolásról szól, hiszen a Népszava információi szerint a megfelelő képzettséggel rendelkező biztonsági emberek óradíja 1000 forint körül van. Sem a biztonságiakat tömörítő kamara egyik vezetője, sem a vagyonőröket képző egyik legnagyobb magyar társaság ügyvezetője nem akart névvel szerepelni, ami érthető, hiszen egybehangzóan állították: az ötletet őrültségnek tartják. A megoldási lehetőségeket keresve egyikük kijelentette, a közintézményekben foglalkoztatott biztonsági személyzet létszáma sem kevés, ráadásul az ezeken a helyeken jelenlévő biztonsági cégeknek többnyire sokkal több alkalmazottja van, biztosan talál tehát a kormány olyan „baráti” vállalkozást, amely annak ellenére el tudja végezni a feladatot, hogy az ország több szegletében létszámhiány van már ebben a szakmában is. Egyikük felvetette, hogy a postásokat sem kíséri senki, amikor a nyugdíjakat hordják ki az idős embereknek, a másik szakértő szerint pedig nem kizárt, hogy polgárőrökkel oldják meg a többnyire köztisztviselő nők kíséretét.

A várhatóan főként a járási hivatalokban dolgozókat érintő feladatról ebben a körben egyelőre semmit nem tudnak – erősítette meg a Népszava információit a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Boros Péterné emlékeztetett rá, hogy a kormányhivatalokban létszámhiány van, a munkatársak túlterheltek, nem egyszer képtelenek tartani az ügyintézési határidőket, ha pedig túllépik ezeket, bírságot kapnak, ráadásul az Erzsébet-utalványok kézbesítése nem tartozik a munkakörükbe. Abban azonban nem kételkedik ő sem, hogy „ha Lázár miniszter úr ezt kijelentette, akkor meg is fog valósulni", bár azt nem tudni, hogy munka helyett vagy szabadidejükben lesznek kénytelenek utazgatni a járás települései közt, és hogy buszra ülhetnek vagy hivatali autó viszi őket.

Borosné a feladat nagyságát érzékeltetve emlékeztetett rá, nem egy járáshoz 15-18 település is tartozik, a munkához tehát idő kell. Egymásnak is ellentmondó információk láttak napvilágot arról, mikor kezdődik az utalványok kihordása. Elhangzott, hogy december 21 és 24 között kopogtatnak a kormányhivatalnokok, de az is, hogy akár szilveszterig elhúzódhat a munka. A feladatot ugyan nem lehet egyenletesen elosztani, de ha ez sikerülne, akkor mindegyiküknek 90 címre kellene elmennie. A kormányinfón a kancelláriaminiszter azt is megjegyezte, ha a nyugdíjast nem találják otthon, nem mennek ki újra, később a járási hivatalban tudja átvenni az utalványát. Az is, aki kórházban van és az is, aki mozgásképtelen.

Nyílik a nyugdíjolló
Nyugdíjszakértők véleménye szerint a 0,9 százalékról miniszterelnöki keggyel 1,6-re "ugrott" jövő évi emelési ígéret nem azt mutatja, hogy a kormány igyekszik visszaadni azt, amit a nyugdíjrendszer átalakításakor elvett a munkájuk végén járó emberektől. Ugyanakkor azt sem tartanák szerencsésnek, ha a béremelések mértékét is beszámítanák a következő évi nyugdíjemelésekbe, ahogyan azt a svájci indexálás idején tették, ez ugyanis olyan mértékű többletkiadást hozna a nyugdíjkasszának, hogy az néhány év alatt összeomlana. Biztosan hozzá kell nyúlni hamarosan a nyugdíjrendszerhez, korrektebb, de még finanszírozható megoldást kell találni, mert most folyamatosan nyílik az olló a magas fizetések után megállapított friss nyugdíjak és a régi ellátások között, tehát minél idősebb valaki, annál nehezebben él meg a nyugdíjkasszából kapott pénzből. És persze annál jobban örül az Erzsébet utalványoknak, vagy más főúri kegynek.