választók;vélemények;Donald Trump;

2016-12-06 06:34:00

A Trump-szavazó anatómiája

A választás óta eltelt időben volt alkalmam jónéhány Trump szavazóval beszélgetni. Lévén, hogy Massachusettsben (Bostonban) élek, ahol a választók 61 százaléka szavazott Clintonra, ez nem olyan egyszerű feladat, de ha az ember nagyon keresi őket, azért fellelhetőek. A szomszédos New Hampshire pedig klasszikus csatatér állam, úgyhogy ott még egyszerűbb rájuk találni.

A közhiedelemmel ellentétben Donald Trump szavazói nem (vagy nem mind) idegengyűlölők, rasszisták, szexisták és nem érvényesek rájuk mindazok a jelzők, amellyel Trumpot szokták illetni. Talán a legfrappánsabban egyik beszélgetőpartnerem fogalmazta meg a jelenséget, mely szerint Trump ellenfelei szó szerint értettek mindent, amit Trump mondott, viszont nem vették őt komolyan. Míg Trump támogatói komolyan vették őt, de nem értették szó szerint mindazt, amit mond.

Azaz, míg a fél világ különböző mértékű szkepticizmussal kezelte a Trump-jelenséget, viszont a jelölt minden nem PC szaván fölháborodott, addig Trump szavazói a bombasztikus inzultusok, provokatív megfogalmazások mögötti, valós problémákra reagáló üzenetekre figyeltek. Néhány példa a beszélgetésekből:

- Hogyan lehet Trump ígéretének megfelelően 15 millió illegális bevándorlót kitoloncolni?

- Nem lehet és nem is kell. Elég, ha kitoloncolja azokat, akik bűncselekményeket követtek el és megerősíti a határokat, hogy ne jöhessenek vissza.

- Szükségesnek tartja-e, hogy a muszlimok ellen belépési tilalmat vagy egyéb retorziót hozzanak?

- Trump egy üzletember, aki képes kompromisszumokra. Meg fogja találni a megfelelő megoldást, de az országot muszáj megvédeni.

- Nem zavarják-e Trump szexista megnyilvánulásai, állítólagos zaklatási ügyei?

- De zavar, de nézze meg, hogy mennyi nő van Trump cégének felső vezetésében és a kampánymenedzsere is nő. Különben is, Hillary alapítványi ügyei és e-mail-szervere sokkal komolyabb probléma.

A példák sorát vég nélkül lehetne folytatni. Természetesen a fenti interpretációk nem mentik fel Trumpot a kirekesztő és uszító retorika vádja alól, de ebből még nem következik az, hogy 60 millió szavazója is rasszista és idegengyűlölő lenne. Inkább csak, hogy szavaztak az egyetlen jelöltre, aki végre meghallotta őket és cserébe elnézik neki a túlkapásokat. A most Trumpon felháborodó establishment politikusok azzal tudnak legjobban küzdeni a Trump jelenség veszélyei ellen, ha kihúzzák a homokból a fejüket és maguk is meghallják végre a nép szavát.