Ghaith Pharaon-ügy: kormányzati katyvasz

Publikálás dátuma
2016.12.07. 06:03
A titokzatos Ghaith Pharaon.
Továbbra sem lehet biztosan tudni, megvannak-e a magyar hatóságoknak Gaith Pharaon ujjlenyomatai. Emellett arról is ellentmondóak a kormányzati nyilatkozatok, hogy a körözött szaúdi milliárdos mikor és hogyan kapott magyar vízumot. 

Megpróbáltuk pontokba szedni:

- Október 24.: Orbán Viktor a parlamentben azt mondta, korábban már átvilágították Pharaont, és nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Lázár János a Kormányinfón kijelentette: Pharaonnak nincs olyan ujjlenyomata, ami alkalmas lenne az egyeztetésre, vagyis nem lehet tudni, hogy a körözésben szereplő ujjlenyomat megegyezik-e a magyar hatóságoknál lévő ujjlenyomattal. Nem tudnak róla, hogy Pharaon Magyarországon lenne, és nem is lehet, mivel nincsen érvényes vízuma.

- November 3.: Lázár: Pharaon 2014. október 27-én nyújtott be vízumkérelmet Bejrútban. - Az Együtt aznap nyilvánosságra hozta Pintér Sándor Szaúd-Arábiának címzett levelét, amelyben beazonosítja a körözött üzletembert, megírja annak rövid előéletét, leírja azt, hogy az FBI-tól megkérték és megkapták az ujjlenyomatait, és összefoglalja, milyen magyarországi érdekeltségei vannak.

- November 7.: Lázár: a szaúdi milliárdos 2014. október 1-jén nyújtott be vízumkérelmet Bejrútban. A kancelláriaminiszter hét titkosszolgálati vezetővel beszélt a parlament nemzetbiztonsági bizottság ülésén. Lázár szerint a szervek 2016-ban az FBI-hoz fordultak, de „a mai napig nem kaptunk olyan információt, amely lehetővé tenné az érintett személy mindent kétséget kizáró azonosítását.”

- November 8.: Az amerikai hatóságok által körözött szaúdi üzletember jelenleg nem tartózkodik Magyarországon - mondta Kósa Lajos, aki azt is tagadta, hogy Pharaonnak lennének cégérdekeltségei az országban, vagy hogy vásárolt volna ingatlanokat.

- November 10.: 2014. október 1. és 2016. november 12. között nem kaptunk olyan kérést az amerikaiaktól, hogy tartóztassuk le Pharaont - mondta Lázár a Kormányinfón. Hozzátette, Pharaon teljesen szabályosan jutott be Magyarországra. Sőt, véleménye szerint az Egyesült Államok is láthatta schengeni vízumkérelmét. Lázár szerint ez nem zárja ki, és nem erősíti meg, hogy ez a Pharaon az a Pharaon, akit az amerikaiak keresnek.

- November 11: Pharaon kétszer adott be vízumkérelmet, „2014. október 1-én Bejrútban és 2014. október 24-én Ammánban” – mondta Lázár, aki azt is hozzátette, hogy az október 27-i dátum „elszólás vagy elírás lehetett”.

- November 16.: „Ghaith Pharaon részére Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulja kért szóbeli jegyzékben vízumot 2014 szeptemberében. A vízumeljárás lefolytatását követően a vízumot a bejrúti konzulátus állította ki 2014. október közepén” – írta Szijjártó Péter két szocialista képviselő kérdésére. A Belügyminisztérium a Heti Válasznak azt mondta, nem vettek ujjlenyomatot Pharaontól.

- November 17.: "Az, hogy van-e ujjlenyomat, vagy nincs, az nemcsak attól függ, hogy vettek-e tőle, hanem hogy van-e neki" - közölte a kancelláriaminiszter a Kormányinfón. Lázár azt mondta, neki sincs olyan ujjlenyomata, amit alkalmazni lehet, így csak egy évre kap útlevelet. "Egyszerűen nem tudtak tőlem ujjlenyomatot venni. És nem vagyok Pharaon", tette hozzá.

- November 23.: A Magyar Idők is elismerte, hogy a körözött Pharaon Magyarországon járt. A kormánylap azt írta, hogy a magyar hatóságoknak van ujjlenyomatuk az illetőtől, akit mellesleg legalább 11 névvel rögzítettek az Interpol körözési listáján. Állították, Pharaon Magyarországra olyan adatokkal utazott, ami nem adott ki egyezést az Interpol adatbázisában szereplő adatokkal.

- November 25.: Pharaon 2014. október 1-én Bejrútban nyújtott be vízumkérelmet, 2014. november 24-én tartózkodási engedély iránti kérelmet adott be Ammánban – írta a külügyminisztérium sajtóosztálya az Indexnek.

- November 28.: Az üzletember 2014 decemberében adott be tartózkodási engedély iránti kérelmet Ammánban – mondta az Indexnek Szijjártó.

- November 28.: Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzulja szeptember 29-én szóbeli jegyzékben kért Pharaonnak vízumot, és jelezte, hogy az üzletember Magyarországon szeretne befektetni. A miniszter szerint ez egy bevett eljárás, ami „csupán egy rásegítés, egy diplomáciai jelzés, hogy fontos ügyről lehet szó regionális vagy kétoldalú diplomáciai kapcsolatok miatt” - mondta szintén a külügyminiszter.

- December 5.: Magyarországi eljárás során biztosan nem sikerült levenni Pharaon ujjlenyomatát - írta Pintér Sándor belügyminiszter egy írásbeli kérdésre válaszolva. Szerinte az FBI által beszerzett és az Alkotmányvédelmi Hivatalnak (AH) "vitatható minőségben" elküldött ujjlenyomatok alapján nem erősítették meg, hogy az AH adati alapján regisztrált Pharaon ugyanaz a Pharaon, akit az FBI keres.

Szerző

Az Orbán-kormány befalazza magát?

Magyarország kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködés elnevezésű nemzetközi kezdeményezésből a Magyar Közlöny keddi számában olvasható kormányhatározat szerint.

A kormány egyetért azzal, hogy Magyarország kilépjen a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) elnevezésű nemzetközi együttműködésből, és felkéri a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a kilépésről szóló szándéknyilatkozatot küldje meg a Nyílt Kormányzati Együttműködés irányító bizottságának - áll a határozatban.

Magyarország 2012-ben csatlakozott a több mint ötven országban működő Nyílt Kormányzati Együttműködéshez, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium akkori tájékoztatása szerint a kormányzati antikorrupciós program részeként.

Szerző

Több órára kisül a nap szerdán

Publikálás dátuma
2016.12.06. 21:59

Szerdán a keddinél nagyobb területen kisüt a nap, tartósabban felhős részek inkább csak a keleti határ mentén lehetnek.

Gyenge marad a légmozgás. Hajnalra foltokban köd, zúzmarás köd képződhet, a hőmérséklet pedig -4 és -10 fok közé csökken. Délután 1-5 fokot mérhetünk. 

Szerző