Hangoskönyv látássérülteknek

Publikálás dátuma
2016.12.08 06:19
FOTÓ: NEO/HALMAI GYÖNGYI
Fotó: /
A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület nevéhez köthető az a mesekönyv, amelynek célja a gyerekek fogyatékosságok iránti érzékenyítése. A Kuku és barátai – Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát! című könyv látássérültek számára elérhető változatát november végén mutatták be a Vakok Iskolájában.

A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület a Kuku és barátai 2015-ös, első kiadása után újabb küldetésbe kezdett, és közösségi gyűjtést kezdeményezett azért, hogy az érzékenyítő mesekönyv audionarrált változata a vakok és gyengénlátók számára is elérhetővé válhasson térítésmentesen. Az akcióval a segítőkutyákat képző egyesület egyedülálló lépést tett.

Az októberben indult közösségi gyűjtést siker koronázta, ennek köszönhetően az egyesület november végén a Vakok Iskolájában bemutatta a mesekönyv audionarrált változatát. „A hangoskönyv bemutatására olyan helyszínt kerestünk, ahol látássérült gyerekek tanulnak. Azért esett a választásunk erre az intézményre, mert a mesekönyv egyik szereplője, Enikő is ide járt gyerekkorában” – árulta el Loványi Eszter, a könyv szerzője és a NEO önkéntes munkatársa. Az 1825-ben létrejött Vakok Iskolája volt az első olyan intézmény hazánkban, amely a látássérültek oktatását tűzte ki missziójául. A bemutatót követően a segítőkutyákról és gazdáikról szóló hangoskönyvet az iskola könyvtárában kölcsönözhető formában is elérhetővé tették.

A bemutató amiatt is különleges alkalom volt, hogy a helyszínen a Kuku és barátai több szereplője megjelent. A hangoskönyv debütálását a szereplők mellett az iskola látássérült tanulói és az intézmény pedagógusai kísérték végig: a résztvevők megismerhették a szereplők személyes történetét, és együtt játszhattak a kutya-gazda párosokkal. Az egyesület széles fogyatékossági skálát lefedő tevékenységének köszönhetően a látássérülésen túl más fogyatékossági csoportokat is megismertek a jelenlévők.

Az egyesület tagjai nem csupán a hangoskönyv kiadását álmodták meg, hanem azt is, hogy az térítésmentesen legyen elérhető a vakok és gyengénlátók számára. A közösségi gyűjtés eredményességének köszönhetően előzetes egyeztetés alapján minden látássérült személynek ingyenesen juttatják el az audionarrált mesekönyvet.

További információk itt elérhetőek.

Szerző
2016.12.08 06:19

Itt a bűvös hatos: nézze meg lottószelvényét!

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:37
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nyerőszámok: 6 (hat) 15 (tizenöt) 34 (harmindnégy) 35 (harmincöt) 39 (harminckilenc) 44 (negyvennégy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 469 315; a 4 találatos szelvényekre 9620; a 3 találatos szelvényekre 1990 forintot fizetnek.
Szerző
2019.02.17 16:37

Meghalt Györgyi Kálmán

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:42

Fotó: Shutterstock/
A volt legfőbb ügyész életének 80. évében hunyt el.
Életének 80. évében vasárnap meghalt Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész – közölte a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtóosztálya az MTI-vel. Györgyi Kálmán 1939-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1964-ben, utána ott kezdett oktatni. 1979 és 1985 között a kar dékánhelyettese, 1989 és 1990 között a dékánja volt. A rendszerváltástól, 1990-től újraválasztását követően, 2000 tavaszáig töltötte be a legfőbb ügyészi posztot. Később az igazságügyi tárcánál az új büntető törvénykönyv előkészítésének miniszteri biztosává, majd miniszteri főtanácsadóvá nevezték ki. Györgyi Kálmán az Európai Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) felügyelőbizottsági tagja is volt. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal, emellett magas állami kitüntetésben részesült Németországban és Ausztriában is. Györgyi Kálmánt az ügyészi szervezet saját halottjának tekinti – áll a Legfőbb Ügyészség közleményében.
Szerző
2019.02.17 15:42