közgyűlés;elnökség;Magyar Paralimpiai Bizottság;alapszabály-tervezet;

2016-12-08 06:53:00

Tízmillió forintot nem használt fel a Paralimpiai Bizottság

Lapunk értesülése szerint érvényes jóváhagyó elnökségi határozat nélkül terjeszti be a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) jövő hétfői közgyűlésén a küldöttek elé a fogyatékos sport teljes működését alapjaiban megváltoztató és átalakító alapszabály-tervezetét. 

Mindez úgy lehetséges, hogy a bizottság vezető testülete nem volt határozatképes a múlt heti ülésén, ami azt jelenti, hogy a tagoknak kevesebb mint a fele vett részt a tanácskozáson. Úgy tudjuk, egyetlen főn múlt a határozatképesség, volt olyan, aki rosszul írta be naptárába az ülés időpontját, mások pedig egyáltalán nem vettek részt az ülésen. Ennek ellenére az elnökség áttekintette és megtárgyalta a módosítási javaslatokat – határozatot azonban nem tudott hozni -, Szabó László elnök és Szekeres Pál, az elnökség tagja vitatkoztak is arról, mi legyen a Magyar Speciális Olimpiai Szövetséggel (MSOSZ).

További érdekesség a közgyűlés előtt – ahol tisztújításra, tehát elnök- és elnökségi tagok választására is sor kerül -, hogy bár Szabó külön, személyes egyeztetést ígért minden elnökségi tagnak a jövőről, tegnapig többekkel még fel sem vette a kapcsolatot, amit – jogosan – nehezményeznek az érintettek. Úgy érzik, akkor is illene váltani velük pár szót, ha esetleg a későbbiekben nem számítanak rájuk.

De van más érdekesség is: megbízható forrásból tudjuk, hogy az MPB tízmillió forintot nem használt fel a riói paralimpiával kapcsolatos kiadásokra biztosított állami forrásból, ezért ennyi pénzt kellett visszafizetni az állam részére, ahelyett, hogy például további sporteszközöket vásároltak volna a paralimpián résztvevő sportolóknak.

Az értesüléseinkkel megkerestük az MPB-t, írásos érdeklődésünkre az alábbi választ kaptuk, amelyet – a kérést teljesítve – változtatás nélkül jelentetünk meg:

Kérjük alábbi válaszunk változatlan, egyben történő közlését! Köszönjük a Népszava újkeletű érdeklődését a magyar parasport iránt. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) ahogyan eddig is, most is szívesen áll a sajtó rendelkezésére.

A Népszava által megküldött kérdésekben felvetettek egy része nem igaz, egy részét az idő túlhaladta. Az alapszabály tervezete az elnökség támogatásával fog a közgyűlés elé kerülni. Az elnökségi tagok személyéről nem az elnök dönt, hanem a közgyűlés, így ezt bízzuk továbbra is az MPB legfőbb döntéshozó testületére.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke minden érintettel folyamatosan egyeztet a szervezet jövőjéről, így az elnökségi tagokkal, sportolókkal, edzőkkel, a szervezetek és a sportszakma képviselőivel is. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség felvételéről nem volt vita, nem is lehetett, mivel a tagságot törvény írja elő és ezzel az MPB elnökségének minden tagja egyet is ért.

A XV. Nyári Paralimpiai Játékokra a Magyar Paralimpiai Csapat felkészülését és sikeres részvételét a Magyar Paralimpiai Bizottság szabályszerűen finanszírozta, az erre szánt forrást a sportolók igényeit figyelembe véve használta fel.