Magyar Írószövetség;

2016-12-10 16:36:00

Szentmártoni maradt a Magyar Írószövetség elnöke

Szentmártoni Jánost választotta újra elnökévé a Magyar Írószövetség választmánya a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén.

Szentmártoni János író, költő egyedüli jelöltként indult a posztért, amelyet az előző két ciklusban is betöltött, a József Attila-díjas alkotó 2010 óta vezeti a Magyar Írószövetséget. Az újra megválasztott elnök a tisztújító közgyűlés után tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az elkövetkező időszakban a legfontosabb feladat a Magyar Írószövetség jövőképnek, szerepének a megfogalmazása lesz. Hozzátette: az elkövetkező három évben ez egyrészt gyakorlati, másrészt eszmei kérdésekből fog állni. 

Az újjáválasztott elnök azoknak is megköszönte a jelenlétet és a munkát, akik nem őt vagy a jelenlegi vezetőséget szerették volna a szervezet élén látni. Szentmártoni János elismerte, hogy egy kilencszáz fős szervezetben nem tetszhet mindenkinek az, ahogy a vezetőség végzi a munkáját, de ezzel számolnia kell mindenkinek, aki vezetői szerepet vállal.  Mint fogalmazott, eddig is igyekezett bizonyítani munkájával - szerkesztőként és írószövetségi elnökként egyaránt -, hogy nem árkokat ástak kollégáival, hanem éppen hogy hidakat építettek táborok, nemzedékek, vélemények között. Hozzátette: "így igyekszünk az elkövetkező három évben is ennek szellemében cselekedni, hogy azokat is szolgájuk, akik nem ránk szavaztak a mai nap folyamán".

Szentmártoni János elnök beszédet mond a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlésén a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban 2016. december 10-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Szentmártoni János elnök beszédet mond a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlésén a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban 2016. december 10-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Szentmártoni János elmondta: eddig tartotta magát ahhoz, hogy a háttérben zajló szervezkedésnek nem adott hangot sem a sajtóban, sem a jelenlegi elnökségnek nem engedte, hogy ezt felhozza, ám a mostani eredmények is azt bizonyítják, hogy hosszú távon mindig az egyenes és tiszta játék vezet eredményhez.  Mint kifejtette, amennyiben az Írószövetség azon tagjai, akik elégedetlenek a jelen vezetéssel, időben kérték volna, hogy a szervezet adjon teret vagy kommunikációs csatornát számukra ahhoz, hogy bemutatkozhassanak a maguk programjával, akkor a demokratikus szabályoknak megfelelően ennek eleget tettek volna. "Meggyőződésem, hogy ha nyilvánosan vállalták volna a véleményüket, akkor eredményesebb lett volna az ő munkájuk is" - zárta gondolatait az elnök. Mindezzel arra utalt, hogy korábban tudomása volt arról: rajta kívül más is indulni szándékozik az elnöki posztért, de mivel az érintett kerülte a nyilvánosságot, ő sem árulta el a nevét. 

A tisztújító közgyűlésen a Magyar Írószövetség választmánya újra megválasztotta a hat tagú elnökségbe Vasy Gézát, Erőss Kingát, Fekete Vincét, Mezey Katalint, Dobozi Esztert és Csender Leventét.