terrortámadás;Kairó;halálos merénylet;

2016-12-11 15:21:00

Bomba robbant a kairói kopt keresztény katedrálisnál, 25 halott!

Feltehetőleg pokolgép robbant a kairói Szent Márk kopt keresztény katedrális közelében – jelentette az egyiptomi állami televízió vasárnap. A merényletben - aminek elkövetéséért még egy szervezet sem jelentkezett -  legalább 25 ember életét veszítette, 49-en megsebesültek, hat gyermek volt az áldozatok között.

Egy szemtanú az AP hírügynökségnek elmondta, hogy látta, amint egy fej nélküli női holttestet elszállítottak. Biztonsági források szerint legalább 12 kilogramm TNT robbant, a templom női szárnyában, a katedrális is súlyosan megrongálódott.

Tüntetők gyűltek össze a templom körül. Abdul Fattah al-Sziszi egyiptomi elnök megerősítette, hogy terrortámadás történt, s három napos nemzeti gyászt hirdetett.

Az államfő elítélte a kopt keresztények elleni újabb merényletet. A robbantás elkövetését egy szervezet sem vállalta, valószínűsítik, hogy az Iszlám Állam követte el a támadást. 

A keresztények a muszlim többségű Egyiptom lakosságának mintegy 10 százalékát teszik ki. Szombaton szintén robbanás történt Egyiptomban, akkor a Kairóhoz közeli gízai piramisokhoz vezető út mentén hat rendőrt ölt meg egy bomba.

Semjén szolidaritását fejezte ki
Szolidaritását fejezte ki vasárnap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a terrortámadás miatt. A miniszterelnök-helyettes közleményben tudatta az MTI-vel, hogy elítéli a kopt katedrális közelében elkövetett merényletet. Hozzátette: Magyarország kiáll a kiszolgáltatottságban és fenyegetettségben élő keleti keresztények mellett.