Premier League;Mancester United;15. forduló;

2016-12-12 06:55:00

Meglepetésgyőzelem

Nem kis meglepetésre a botladozó bajnoki címvédő nyerte a Premier League 15. fordulójának szombati rangadóját, az új idényben pocsékul teljesítő Leicester ugyanis 4-2-re legyőzte a Manchester City együttesét.

A rókák öt perc elteltével már két góllal vezettek, majd további kétszer vették be Bravo kapuját. A hajrában Guardiola csapata kozmetikázta az eredményt, ám pontszerzésre már nem volt esélye a Manchester Citynek. Claudio Ranieri együttese ennek a győzelemnek köszönhetően a 14. helyre jött előre, míg a manchesteri gárda hátránya immáron hét pont a listavezető Chelsea mögött, hiszen londoni kékek zsinórban kilencedik meccsüket is megnyerték a bajnokságban; ezúttal a West Brom ellenében.

A Stoke hiába vezetett az üldöző Arsenal otthonában, végül kétgólos vereséget szenvedett, így az ágyúsok szorosan tapadnak a Chelsea együttesére.

A Manchester United úgy tűnik, kezd magára találni, ugyanis vasárnap 1-0-ra legyőzte a Tottenham csapatát, amely ennek a vereségnek köszönhetően – bár ezt talán még korai így kijelenteni – lassacskán lemondhat a bajnoki címről. A United játékosa, Mhitarjan csütörtökön az Európaligában a Zorja Luhanszk hálóját vette be, most pedig a bajnokságban is megszerezte első találatát.

Premier League, 15. forduló. Szombat. Watford–Everton 3-2, Arsenal–Stoke City 3-1, Burnley–Bournemouth 3-2, Hull Cityi–Crystal Palace 3-3, Swansea–Sunderland 3-0, Leicester City–Manchester City 4- 2. Vasárnap. Manchester United– Tottenham 1-0, Sout hampton– Middlesbrough 1-0, Liverpool– West Ham United 2-2.

Az élmezőny. 1. Chelsea 37 pont, 2. Arsenal 34, 3. Liverpool 31.