Aleppo;

2016-12-12 10:31:00

Egyre közelebb Aleppó eleste

A szíriai kormányerők elfoglalták a hónapok óta ostromlott Aleppó nagy részét – közölték emberi jogi aktivisták.

Bassár el-Aszad elnök csapatai hétfő reggel bevonultak Sejk Szaid városrészbe, amely Aleppó délkeleti részén található. A kormányerők közel állnak ahhoz, hogy teljesen ellenőrzésük alá vonják a várost. A lázadók által korábban elfoglalt rész kilencven százaléka már a hadsereg uralma alatt van. Aleppó korábban az ország virágzó városa, legfontosabb kereskedelmi központja volt, mára azonban a november közepén megkezdett szárazföldi akció, illetve az orosz légicsapások hatására romhalmazzá vált.

Sejk Szaid negyedből vasárnap súlyos összecsapásokról érkeztek jelentések. Vasárnapra virradóra becslések szerint mintegy 10 ezren tudtak elmenekülni a városból.