Sok szempontból tanulságos év volt a 2016-os a kormány és a társadalom viszonyát tekintve. A kabinet az utolsó hetekig a húzd meg, ereszd meg elvét alkalmazva játszott az egyes rétegekkel a bölcsődei dolgozóktól a nyugdíjasokig, a közmunkásoktól a szakorvosokig. Megpróbált szembe állítani szülőket a tartásukra kötelezett gyermekeikkel, falusi önkormányzati hivatalnokot a járási hivatalok munkatársaival, megszüntetésre ítélt kormányhivatalok alkalmazottait a megmaradókkal, a gazdasági és technikai személyzetet az egészségügyi és szociális szakdolgozókkal, közmunkásokat a minimálbéresekkel és még hosszan lehet sorolni, hiszen az Orbán-kabinet tagjai tényleg kifogyhatatlanok az ötletekben, ha fel lehet borítani az egyenlő bánásmód elvét.
A legnagyobb tanulság persze az, hogy a leghangosabban lázadókat a kormány mindig igyekezett valamivel lecsillapítani, nehogy kibukjon a fortyogó indulat. Ha másképp nem ment, médiakampánnyal tömte tele a társadalom többi csoportjának a fejét, miért okafogyott, önző, teljesíthetetlen a pedagógusok, fiatal szakorvosok, háziorvosok, szociális gondozók, kukások, vízügyesek és mások követelése a bérrendezésre, munkafeltételeik javítására. Legutóbb épp akkor juttatta a távirati iroda eszébe, hogy milyen jelentéktelen Magyarországon a szakszervezeti mozgalom, amikor a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról vitázott. Ha nem próbálja súlytalanná pofozni a szakszervezeteket, sokan azt gondolhatták volna, a harcos érdekvédőknek köszönhető, hogy rég látott mértékű béremelést kapnak januártól a legkevesebbet keresők.
Amikor KSH-adatokra hivatkozva körbejárta a magyar sajtót, hogy a közszféra dolgozóinak már csak 19,5 százaléka, míg a piaci cégek alkalmazottainak 13 százaléka szervezett dolgozó és a létszám egyre fogy, az öt nagy szakszervezeti konföderáció vezetői egybehangzóan úgy nyilatkoztak a Népszavának, már rég megállt a taglétszám csökkenése, legalább annyi az új belépő, mint amennyi elhagyja a szervezett érdekvédelmet, mert munkahelyet változtat. A lesajnált, eljelentéktelenedő szakszervezetek képének megrajzolására szükség volt az Orbán-kormány nagyságának igazolásához. Hiszen így csakis nekik, a „Fidesz nagyjainak” köszönhetjük a jövő évi 15 százalékos minimálbér és a 25 százalékos garantált bérminimum-emelést, amit 2018-ban újabb 8, illetve 12 százalék követ.
Az állami cégek kifogytak a pénzből
Erre természetesen lehet azt mondani, csak etikai kérdés, amiben nem túl erős az Orbán csapat, de az már nagyon súlyos politikai hiba lehet, ha a béremeléseket csak a magánkézben lévő cégektől követelik meg, s az állam vállalataitól nem. Márpedig az első hírek szerint az egyik legnagyobb állami résztulajdonú cég, a Mol Nyrt. csak 9 százalékot akar adni a dolgozóinak, azt is két év alatt, két részletben.
A közszolgáltatások területén pedig erősödik a sztrájkhangulat az elmaradt béremelések miatt. Az FKF Zrt. szakszervezete már a bírósági döntésre vár, hogy az általuk kidolgozott még elégséges szolgáltatási csomag mellett sztrájkolhatnak-e, mert eddigi tárgyalásaik nem vezettek eredményre a cég vezetőivel. Ahogyan arról hétfőn beszámoltunk, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete (HVDSZ) a teljes vállalati bértömeg 10 százalékos megemelését követeli, mert 2013 óta a cégnél nem volt érdemi emelés. A bérvita elakadása után a főváros 4,3 százalékos bérfejlesztést adott a dolgozóknak, amivel azt gondolták, sikerült kihúzni a tiltakozás méregfogát. (A társaság a Népszava érdeklődésére közölte, hogy a cégnél 2850-en dolgoznak, ebből hulladékbegyűjtéssel és szállítással 1026 főt foglalkoztatnak teljes vagy részmunkaidős munkakörben. Az idén november 30-ig az állomány 12,4 százaléka cserélődött le ezen a területen.) Király András, a helyi alapszervezet és egyben az országos szakszervezet elnöke tegnap arról számolt be lapunknak, hogy ma délután várhatóan folytatódnak a hétfőn megkezdett egyeztetések a főpolgármesterrel, mert az önkormányzati cég az állam adóelvonásaira és a rezsicsökkentésre hivatkozva állítja, nincs már mozgástere, további forrása a béremelésre.
Ugyanez a helyzet a vízügyi ágazatban. A Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége 30 százalékos béremelést szeretne elérni, ha nem ülnek le velük tárgyalni, januárban megalakítják a sztrájkbizottságot és egyeztetést kezdenek az elégséges szolgáltatásokról - mondta az érdekvédelmi szervezet elnöke a Klubrádiónak. Pető Sándor szerint a vízügyi cégek korábban önfenntartók voltak, de most annyi adó és bérleti díj terheli az ágazatot, hogy nem tudják kigazdálkodni a béremeléshez szükséges plusz forrást.
A kormány arról tárgyal, amiről akar
A közszolgáltatásokban vagy más állami, önkormányzati területen dolgozók elégedetlenségét érzékelve a kormány most épp azt üzente összes csatornáján keresztül, hogy senki ne higgyen komolyan a sztrájkok hatásában, a „hőbörgések” nélkül is mindent megold a központi akarat. A napokban jelent meg a hír, hogy a magyarok egyre kevesebbet sztrájkolnak, a legnagyobb balhék természetesen Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején voltak. Ez sem igaz persze, hisz a 90-es éveket sokkal nagyobb sztrájkhullámok jellemezték, de az sem szerepelt a munkabeszüntetések állami felsorolásában, hogy a második Orbán-kormány egyik első nagy lépése volt 2010-ben a Sztrájktörvény nemzetközi összehasonlításban példátlan szigorítása a következő évtől, amely csaknem kivitelezhetetlenné tette Magyarországon egy munkabeszüntetés jogszerű megszervezését.
Nem véletlen az sem, hogy miközben a tűréshatárig kiéheztetett munkavállalói tömegeknek beígért magas béremelésekkel már a 2018-as választásra készül fel a Fidesz, a Sztrájktörvény enyhítését megfogalmazó szakszervezeti követelésekről nem hajlandó tudomást venni. A Népszava kérdéseire, hogy napirenden van, vagy lesz-e a következő hónapokban a munkabeszüntetés jogi szabályozásának felülvizsgálata, a nemzetgazdasági tárca – immár sokadszor – nem válaszolt.
Közben az érdekképviseletek erősítik jogi munkájukat ezen a területen, láthatóan tart a felkészülés arra a pillanatra, amikor a bérharcok után ezzel az alapvető jogi kérdéssel is képesek lesznek tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a kormányt. Vagy ezt, vagy a következőt.
Az idei év elejétől egyre több szakvélemény látott napvilágot a kérdésről.
Kutatók, jogászok dolgoznak
Októberben jelent meg a magyar sztrájkok történetének és jogi hátterének legismertebb kutatója, Berki Erzsébet legújabb elemzése Sztrájk.2 - A munkaharc eszközeinek alkalmazása Magyarországon címen. A könyv páratlan adatbázist tartalmaz, amely az 1989. január 1-től 2014. december 31-ig tartó időszak munkaügyi akcióit listázza, ideértve a sztrájkokat, tüntetéseket, aláírásgyűjtéseket és petíciókat, valamint az olyan ritka akciókat is, mint az éhségsztrájk, a blokád vagy az amerikázás. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a dolgozók a munkára vonatkozó valamennyi szabály szigorú betartásával lassítják a munkavégzést.
A könyv második része a sztrájkokkal kapcsolatos bírósági és kúriai döntések és állásfoglalások kritikai elemzése, a végén pedig a szerző megfogalmazza javaslatait is. A társadalomkutató korábban erről azt nyilatkozta a Népszavának: „ahhoz, hogy a munkavállalók ismét élhessenek a sztrájkjoggal, a szakszervezeteknek, a munkaadóknak és a kormánynak közösen kellene új szabályozást alkotni a még elégséges szolgáltatásokra vonatkozóan. Ma azonban még az is bizonytalan, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyeknél a még elégséges szolgáltatást biztosítani kell”. A kutató szerint a sztrájktörvény mellékletében fel kellene sorolni azokat a tevékenységeket, amelyek folytatói kötelesek a még elégséges szolgáltatások nyújtására, mert most csak példaként szerepel a jogszabályban néhány terület.
Berki Erzsébet a jogi helyzet tisztázását sürgeti abban is, hogy mennyi ideig érvényes a bíróságok döntése, hiszen a körülmények változása miatt bármikor, esetleg évek múlva nem lehet ugyanazon végzés alapján sztrájkot indítani. Erről a kérdésről egyébként ma a szakszervezetek között sem teljes az egyetértés: amikor a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) sztrájkot hirdetett december 1-re a szociális ágazatban a terület más szakszervezeteinek korábban bíróságon kiharcolt még elégséges szolgáltatási listájára alapozva, a szociális sztrájkbizottság vezetői egyenesen elhatárolódtak az akciótól.
A lista kidolgozása mellett a szakértő szerint bele lehetne foglalni a törvény szövegébe a sztrájk kezdő és esetleg a tervezett befejezési dátum bejelentési kötelezettségét, hogy a munkáltatók és a szolgáltatást igénybe vevők is fel tudjanak készülni a sztrájkhelyzetre. A még elégséges szolgáltatás tartalmában pedig a bíróság helyett döntőbíráskodási eljárásban kellene határozni, ami lehetővé tenné, hogy tényleg megszülessen a döntés kezelhető időn belül. El kellene azon is gondolkodni, hogy a még elégséges szolgáltatás nem teljesítése esetén kit milyen felelősség terhel, hiszen a mai helyzetben a jogellenes sztrájk következményei csak a sztrájkot szervezőket, az abban résztvevőket sújtják.
Berki Erzsébet kutató adatai szerint
• 1989 és 2014 között 874 kollektív munkaügyi megmozdulás volt az országban
• Ezek 70 százaléka (604 alkalom) üzemen belüli akció, utcai demonstráció, aláírásgyűjtés, petíció-átadás, egyéb munkaügyi megmozdulás volt
• A maradék 30 százalék (270 alkalom) a sztrájk valamilyen formája
• Ebből sztrájk 13 százalék, figyelmeztető sztrájk 16 százalék, szolidaritási sztrájk 1 százalék volt
Teljes felülvizsgálat kellene
Néhány hét eltéréssel jelent meg egy hasonló kiadvány, amellyel a szerzők segíteni szeretnék a sztrájkot fontolgató, vagy már arra készülő munkavállalókat számtalan kérdés eldöntésében. Képesné Szabó Ildikó és Balczer Balázs szerint a sztrájk szigorú szabályok közé szorításával a törvényalkotó nemcsak a munkavállalókat és a szakszervezeteket, hanem a munkáltatókat is nehéz helyzetbe hozta. Ezért a kiadványt közreadó Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szakmai vitát indítana a sztrájktörvényről, a szabályozás totális felülvizsgálatát sürgetve.
Év közben a Munkástanácsok jogásza, Szabó Imre Szilárd többször is kifejtette: ahhoz, hogy érdemi előrelépés történjen a hazai sztrájkkultúra fejlesztésében, szükséges, de nem egyetlen és elégséges feltétel a jogi szabályozás „hibáinak” javítása. A munkajogász szerint a kérdés nagyban összefügg a szakszervezeti megújulással, a szakszervezeti pluralizmus kérdéseivel és a társadalmi hozzáállással is. Munkavállalói szempontból „kedvező” módosítás csak az utóbbi szimpátiájának elnyerésével érhető el. Kimondani persze egyszerűbb, mint megvalósítani ezt az elvárást, hisz a Fidesz épp ennek a társadalmi szolidaritási hálónak a minden áron való szétszakításán munkálkodik az egyes rétegek egymás ellen fordításával.
