Echo TV;Mészáros Lőrinc;

2016-12-15 17:58:00

Tisztogatások Mészáros Echo TV-jénél

Tizenöt műsort szüntettek meg az Echo TV-n, több műsorvezetőt, szerkesztőt elbocsátották – értesült lapunk a tévéhez közeli forrásból. 

Megszűnt többek között Ifj. Lomniczi Zoltán Szabad Európa, illetve Tímár László Ne legyen áldozat című műsora is. Úgy tudjuk, az elbocsátottak mind a korábbi tulajdonos, Széles Gábor emberei voltak, s ő kérte is, hogy maradhassanak, de a csatornánál az irányítást átvevő Csík Zoltán hajthatatlan volt. Ismert, a tévé december elején került Mészáros Lőrinc tulajdonába, Csíkot pedig a felcsúti polgármester „mindeneseként” emlegetik, mert sok érdekeltségében megjelent. Kerestük a csatorna vezérigazgatóját, Farkas Boglárkát, hogy igazak-e a hírek, és pontosan kiket bocsájtottak el, de nem válaszolt a telefonhívásokra.

Ami történt, azért is érthetetlen, mert Mészáros Lőrinc éppen ma azt mondta a 444.hu-nak: jó, nézhető, jobboldali televíziót szeretne. A kampányban a Fidesz támaszkodhat majd a csatornára, ám a miniszterelnök nem szólhat bele, hogy mi hangzik el ott. "Ez egy privát televízió, nem állami televízió" – tette hozzá.