Előfizetés

Lopott Picasso-műveket rejtegetett, két év felfüggesztettet kapott

Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a dél-franciaországi Aix-en-Provence fellebbviteli bírósága Pierre Le Guennec nyugdíjas villanyszerelőt és feleségét, akik a garázsukban negyven éven át 271 Picasso-művet rejtegettek.

 A bíróság ezzel megerősítette a grasse-i büntetőbíróság másfél évvel ezelőtt, csalás vádjával kimondott ítéletét. Az ügyész az első fokon meghozott döntés megerősítését kérte, miután szerinte a házaspár hazudott, amikor azt állította, hogy ajándékba kapta a műveket.

"Csak elégedettek lehetünk, hogy az igazságot, amelyet a kezdetektől képviselünk, elismerte a bíróság" - mondta Jean-Jacques Neuer, Claude Picasso, a festő fiának ügyvédje a pénteki ítéletet követően. A 77 éves nyugdíjas villanyszerelő először azt állította, hogy a műveket az 1973-ban elhunyt Picassótól és a feleségétől, Jacqueline-től kapta, amikor utolsó otthonukban, a Cannes közelében fekvő Mougins településen lévő házukban dolgozott 1970 és 1973 között. A perben meghallgatott tanúk azonban egyértelműen kizárták ezt a feltételezést. 

A fellebbviteli perben Pierre Le Guennec egy újabb verzióval állt elő. Azt mondta, hogy azért kerültek hozzá a művek, mert Jacqueline Picassónak problémái voltak a festő fiával, Claude-dal. Néhány hónappal Picasso halála után Jacqueline "megkért, hogy mintegy 15-17 szemetes zsákban helyezzem biztonságba magamnál (a műveket). Később azt kérte, hogy majd adjam vissza őket, kivéve egyet, amire azt mondta, tartsa meg, ez a magáé" - mondta a bíróság előtt a volt villanyszerelő. 

Pierre Le Guennec szerint elképzelhető, hogy a hagyatéki eljárás alól akarta a család kivonni a zsákokba tett műveket. Azt állította, azért nem mondta el korábban az igazságot, mert félt, hogy azzal vádolják meg, hogy ellopta a zsákokat. Az örökösök képviselői és az ügyészség szerint is a villanyszerelő az első fokú per után a fellebbviteli perben egy újabb hazugsággal állt elő. 

Az ügy 2010-ben robbant ki, amikor a villanyszerelő a Picasso Administrationnál akarta hitelesíttetni a 271 művet, amelyet elmondása szerint ajándékba kapott a művésztől. Az örökösök azonnal feljelentést tettek. A művek ugyanis 1900 és 1932 közötti időszakból származnak, s a Picasso-család ügyvédje szerint erős képzelőerő kell ahhoz, hogy az ember elhiggye: a festő évtizedeken át őrizgette a műveket, majd egyszerre csak elajándékozta őket. A gyűjtemény nagyon vegyes, a művek nincsenek aláírva, Picasso ugyanis éppen így védekezett az ellen, hogy a műterméből ellopják az alkotásait. Az ajándékba adott képeket viszont mindig aláírta. 

A 40 évig rejtegetett művek nem szerepelnek a festő 1973-as halála után készített hagyatéki nyilvántartásban. Vannak közöttük rendkívül értékes kubista kollázsok, rajzfüzetek, sőt hat kis olajfestmény és 28 kőnyomat is. Az ügyészség szerint az örökösöknek visszaszolgáltatott 271 mű értéke 60 és 100 millió euró (18 és 31 milliárd forint) közé becsülhető.

Lemond a meggyilkolt képviselőről szóló daluk jogairól a Rolling Stones

Publikálás dátuma
2016.12.16. 12:43
Forrás: Youtube
A Rolling Stones két dalszerzője, Mick Jagger és Keith Richards lemond a nyáron meggyilkolt brit parlamenti képviselőnő, Jo Cox emlékének szentelt karácsonyi dal szerzői jogairól.

 A brit parlamenti képviselőkből álló MP4 nevű zenekar Ricky Wilsonnal (Kaiser Chiefs), Steve Harley-val (Cockney Rebel), KT Tunstall-lel és David Grayjel összefogva énekelte fel a legendás rockegyüttes You Can't Always Get What You Want című 1969-es slágerét - írta a BBC News.

A pénteken megjelenő kislemez eladásából befolyó összeget a Jo Cox nevében létrehozott jótékonysági alapítvány támogatására fordítják.


A Skót Nemzeti Párthoz tartozó Pete Wishart, az MP4 billentyűse szerint Jaggerék egy alsóházi tanácskozáson mondtak le a szám szerzői jogairól. Felmerült annak lehetősége is, hogy a kislemez áfamentességet fog élvezni.

Jo Coxot, az ellenzéki Munkáspárt 41 éves alsóházi képviselőnőjét három lövéssel és több tucat késszúrással ölte meg az 52 éves Thomas Mair idén június 16-án, egy héttel a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt. Az elkövetőt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték november végén. 

Elesett az Oscar-díjtól a Tiszta szívvel

Publikálás dátuma
2016.12.16. 11:40
Forrás: Facebook/Tiszta szívvel
A Toni Erdmann című német és Az ügyfél című iráni alkotás is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján - jelentette be az amerikai filmakadémia péntekre virradóra Los Angelesben. Magyarország a Tiszta szívvel című akcióvígjátékot nevezte a kategóriában, ám a magyar jelölt, Till Attila második játékfilmje nem jutott tovább.

Maren Ade műve, a Toni Erdmann című német-osztrák koprodukció és Aszgar Farhadi iráni rendező Az ügyfél című párkapcsolati drámája, a Tanna című ausztrál (Bentley Dean, Martin Butler), az Ez csak a világ vége című kanadai (Xavier Dolan), A homok alatt című dán (Martin Zandvliet), a Kongens Nei című norvég (Erik Poppe), a Paradise (Mennyország) című orosz (Andrej Koncsalovszkij), Az ember, akit Ovénak hívnak című svéd (Hannes Holm) és az Életem Cukkiniként című svájci (Claude Barras) alkotás van versenyben az Oscar-jelölésért.

Az amerikai filmakadémia idén nyolcvanöt alkotásból választotta ki a szűkített listán szereplő kilenc művet, amelyből január közepén az intézmény által felkért bizottságok választják ki a végső öt jelöltet. A testületek New Yorkban, Los Angelesben és Londonban nézik meg a listán szereplő filmeket január 13. és 15. között, a végső jelölteket január 24-én jelentik be.

A legjobb idegen nyelvű film kategóriájában 1956 óta ad át díjat az amerikai filmakadémia. A hatvanadik évforduló alkalmából a testület hozzáférhetővé tette a kategória díjazottjainak köszönőbeszédeit és egy ezzel kapcsolatos fotógalériát is. Tavaly Nemes Jeles László Saul fia című holokausztfilmje kapta a legjobb idegen nyelvű film Oscar-szobrát. A 89. Oscar-díjátadó ceremóniát 2017. február 26-án rendezik a hollywoodi Dolby Színházban. A gálát az ABC televízió élőben közvetíti, az adást a világ több mint 225 tévécsatornája szintén sugározza majd.