Aleppo;

2016-12-16 15:22:00

Leállították az emberek kimenekítését Aleppóból

Tüntetők zárták le azt az utat, melyen a lázadókat és a civileket menekítik ki Kelet-Aleppóból a felkelők kezén lévő Ildlíb tartományba. Azt követelik, hogy az aleppói evakuálással párhuzamosan menekítsék ki két idlíbi síita falu lakóit is - írja a VS a szíriai kormányerőkkel szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet hírszolgáltató médiuma alapján.

Irán követelte először még szerdán, hogy menekítsék ki a két falu lakóit, mert a településeket ostromolják a szunnita lázadók.

Biztos hírek egyelőre nincsenek a térségből, a Reuters helyszíni tudósítója egy szemtanút idéz, aki megerősítette, hogy tüntetés zajlik a szóban forgó úton. Az AFP hírügynökség pedig egy szíriai biztonsági forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a kormányerők állították le az evakuálást, mert "egyes fegyveresek nem tartották tiszteletben a kiürítésről szóló megállapodást". A tárgyalásokhoz közel álló egyik forrás szerint egyes fegyveresek túszaikkal együtt hagyták el Kelet-Aleppót, a hadsereg ezért állította le az evakuálást.

Kelet-Aleppó evakuálása csütörtökön kezdődött meg, azután, hogy - orosz közlés szerint - az utolsó felkelőket is kiverték a városból. A mentőautókból és buszokból álló konvojt az Orosz Megbékélési Központ tisztjei és a Vöröskereszt képviselői kísérik - írja a VS.