evakuálás;Aleppo;leállítás;

2016-12-17 06:36:00

Aleppói dráma - Leállították az evakuálást

Leállították az evakuálást Aleppo keleti részén, mivel a kormányerők azzal vádolják a lázadókat, hogy nem tartották be a tűzszüneti megállapodást, sé nem hagytak fel két kormánypárti település ostromával. Egy szíriai illetékes a Reutersnek azt állította, azért állt le az evakuálás, mivel a lázadók túszaikat is magukkal akarták hurcolni, és rejtve fegyvereiket is magukkal vitték. 

Csütörtök óta legalább hatezer civil és lázadó harcos hagyta el a várost, amely teljes egészében a szíriai kormány ellenőrzése alá került. Az ENSZ azonban attól tart, hogy legalább 50 ezren rekedtek Aleppóban. A londoni székhelyű Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő Csoport szerint összesen már legalább nyolcezren távoztak, köztük háromezer lázadó harcos és mintegy 300 sebesült. A térségbeli szíriai és törökországi kórházak zsúfolásig megteltek.

Az Oroszország és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás értelmében a lázadóknak le kellett volna állítani két település ostromát Idlib tartományban. Az al-Kaidához kötődő dzsihadista szervezet, a Dzsabhat Fateh al-Sam (a korábbi al-Nuszra Front) később beleegyezett, hogy elszállítsák a sérülteket két, jórészt síiták lakta településről. Fua és Kefraja városokban mintegy 20 ezer ember tartózkodik.

Damaszkusz Midan negyedében öngyilkos merényletet követett el egy fiatal lány. A jelentések szerint besétált egy rendőrörsre, és odabenn felrobbantotta magát. A kormányközeli Al-Vatan című lap azt jelentette, hogy a lány alig hét éves volt. Egy szemtanú a Reutersnek elmondta, hogy a kislány azt kérte, hogy bemehessen a mellékhelyiségbe. Az emberi jogi megfigyelő csoport megerősítette, hogy robbanás történt és voltak sebesültek.