Beírók;úszószövetség;Szabó Tünde;

2016-12-17 15:57:00

Élet Gyárfás után - Szabó Tünde az elnökségről és a Fideszről

Szabó Tünde elkötelezett a polgári értékek és a Fidesz mellett, de nem gondolja, hogy neki kellene betöltenie a Gyárfás Tamás távozásával megüresedő posztot, vagyis nem tervezi, hogy ő legyen a Magyar Úszó Szövetség elnöke - egyebek mellett ez derül ki az atv.hu-n megjelent, a sportügyekért felelős államtitkárral készített interjúból. 

Beszél arról is, hogy Seszták Miklós miniszter, mint lehetséges jelölt az elnöki posztra, csak a sajtó találgatása, bár - teszi hozzá az államtitkár - kétségtelen, hogy számos név hangzott el. Bienerth Gusztávról, a Turisztikai Ügynökség elnökéról, mint Gyárfás esetleges utódáról Szabó Tünde kedvezően nyilatkozott, megfogalmazása szerint felkészült szakemberről van szó, ő pedig már korábban jelezte, hogy menedzsertípusú szakemberre van szükség az Úszószövetség vezetéséhez. Amennyiben őt választaná meg a közgyűlés, biztos jól tudnék vele együttműködni - tette hozzá az interjúban az államtitkár.

Forrás: kormány.hu

Forrás: kormány.hu

Ami a Fideszt, illetve a közelgő, 2018-as választásokat illeti, Szabó Tünde elmondta, hogy elkötelezett a polgári értékek és a Fidesz mellett. Céltudatos embernek tartom magamat, aki mindig új feladatokat és célokat tűz ki magam elé, olyanokat, amelyek a környezetemnek, akár a szülővárosomnak, akár az országnak jók és előnyére válhatnak. Jelenleg sportért felelős államtitkár vagyok, de nem áll távol tőlem, hogy még szélesebb rétegeket is képviseljek - ez utóbbi arra az értesülésre adott, némiképp ugyan homályos válasz, hogy egyes hírek szerint Szabó Tünde a 2018-as választásokon a Fidesz képviselő-jelöltje lehet a Nyírségben.

A diplomatikus válaszokat remekül alkalmazó sportügyekért felelős államtitkárt kérdezték a Hosszú Katinka- "rejtélyről" is, vagyis hogy egy akár világklasszis úszónő miként tudta kikényszeríteni, hogy a Magyar Úszószövetség elnöke 23 év után távozzon a pozíciójából. Az államtitkár magyarázata szerint a megoldás kulcsa abban rejlik, hogy nem csak ő volt egyedül, aki a problémákat megfogalmazta, és nem kizárólag ez volt az indoka Gyárfás Tamás lemondásának. De kétség kívül nem könnyű egy ilyen döntést meghozni olyan szakembernek, aki 23 éven keresztül különböző helyzetekben is a Magyar Úszószövetség élén állt.

A történtekben Szabó Tünde szerint a kormánynak, illetve Orbán Viktor miniszterelnöknek semmi szerepe nem volt. A kormánypolitika a szakmai kérdésekbe és a szövetségek belügyeibe sohasem szól bele, a kormányfővel nem konzultált az ügyben, de ismerte a miniszterelnök úr véleményét a kérdéssel kapcsolatban. A történet most nem csak Gyárfás Tamásról szól, hanem az egész úszás sportág megújulásáról - hangsúlyozza az államtitkár. 

A teljes interjú az atv.hu oldalon olvasható.