A mi kis városunk

Ha valami kedélyes történetre számítasz, ki kell ábrándítsalak – kezdte ismerősöm, aki egy hazai kisváros dolgos polgára, mindig nyitott szemmel jár, egyszerre érdeklik a világ, az ország és települése ügyei. Ha az utóbbi kettőről esett szó közöttünk, rossz hangulata nem lepett meg. Nem új keletű mindez. A beszélgetések után mindig szomorúbb lettem.

Az önkormányzat évről-évre megrendezi a Mindenki karácsonyát, ami rendben is volna – kezdte, és mert régen találkoztunk, tudtam, most nem úszom meg rövid eszmecserével. Gyümölcsöt és élelmiszert osztanak ilyenkor a főtéren, de ünnepi helyett sokkal inkább szívfacsaró látvány, ahogyan a szegény családok tülekednek a csomagokért. „Magyarország jobban teljesít” – tette hozzá ironikusan. A nincstelenség nem is lehetne ennél kézzelfoghatóbb – dünnyögte.

Az önkormányzat természetesen – ez utóbbi szót megnyomta – a narancsot az alpolgármestertől vásárolja, aki civilben zöldségkereskedő, de a legutóbbi választáson még képviselőnek sem választották meg. Tudod, ahhoz úgy ezer szavazat kellett volna, de az alpolgármesterséghez csak hat. Persze, nem érted – fűzte tovább szavait, és hirtelen tényleg nem értettem. A bukott jelöltet az újraválasztott fideszes polgármester kérte fel alpolgármesternek, és minthogy kilencfős a testület, a hat kormánypárti szavazatával a város második embere lehet – magyarázta. Ez ám a képviseleti demokrácia, barátom!

Nem kellett különösebb előrelátás, hogy kitaláljam, a várost ellepő romlottságról és korrupcióról fogok áttekintő képet kapni. Kiderült, alpolgármesterünk nem csak az önkormányzatnak eladott karácsonyi narancson nyerészkedik. Nyílt titok, hogy a helybeli napközi otthonos konyha üzemeltetési jogát csak abban az esetben nyerhette el egy megyeszékhelyi cég, ha vállalta, hogy a zöldséget és a gyümölcsöt az alpolgármestertől vásárolja. Hogy belement-e a cég az alkuba? – tette fel költőinél is költőibb kérdését az ismerősöm. Majd legyintett kezével, jelezve: pontosan tudjuk, hogy mennek erre felé a dolgok.

Egy másik, a kormánypárthoz igen közelálló önkormányzati képviselő – erről helyben mindenki tud – véresre és félholtra verte élettársát. Lett is ebből egy kisebb botrány, mert a szomszédok hosszú tipródás után kihívták a rendőrséget, és innentől ügy lett. Pontosabban mégsem lett ügy a családi autodaféból. A polgármester azzal mentette a képtelen helyzetbe került képviselőt, hogy nem érkezett ellene feljelentés, így ügy sincs. Azt nem tette hozzá a testületi ülésen, hogy az egyedüli feljelentő a félholtra vert élettárs lehetett volna, őt pedig a botrány elkerülése miatt rábírták, eszébe ne jusson feljelentést tenni. A polgármester szavai félreérthetetlenek voltak. Nincs ügy, még akkor sem, ha ennek az agyba-főbe vert asszony kórházi látlelete ellentmond. Ugyanez az atyafi, az egyik önkormányzati cég vezetője (miközben több magánvállalkozást is tulajdonol), egyebek mellett a helyi közmunka programok irányítója. Igen szerény továbbfoglalkoztatási esélyei vannak annak a közmunkásnak, aki nem az ő trafikjában vásárolja a dohányt – hallhattam a helyi specialitások egyikét. Sokféleképpen lehet aljasnak lenni – futott át rajtam.

Az már csak hab a tortán, hogy ez az ember az egyik helyben tevékenykedő történelmi egyház presbitériumának tagja. Gondolom, Isten legnagyobb dicsőségére. Igaz, ennek a presbitériumnak a tagja egy kereskedelmi cég nemrégiben kirúgott vezetője is, aki ipari méretekben lopta meg az őt foglalkoztató vállalkozást. Nem a presbitérium erkölcsi kikezdhetetlenségét jelzi, hogy e két figura zavartalanul láthatja el a történtek után is a feladatait az egyház világi testületében. Innen nézve – és ezt már én tettem hozzá a hallottakhoz – nem is olyan nehéz megérteni, miért nem tekintenek morális iránytűként az egyházakra sem helyben, sem ennél tágabb környezetben.

Bölcsőde építésére százötven millió forintot nyert a város, de mert ebből nem lehetett elég pénzt kilopni, az előző, egyszínű testület százmillió forintos bankhitelt vett fel. A következő testületbe bekerült ellenzéki képviselők véletlenül jöttek rá a turpisságra, és amikor felvilágosítást kértek, hogy mi indokolta a hitelfelvételt, ködös választ kaptak. Erre vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezték, de a várost irányító kormánypárt, amely 2010-ben nem utolsósorban azzal nyert választást, hogy egyszer és mindenkorra véget vett a szocialisták korrupcióinak, leszavazta a javaslatot. Aligha véletlenül. Egyik képviselőjük, egy nyugdíj felé közelítő nyelvtanárnő, a magyar nyelv kiapadhatatlan szépségeit felvonultató kommentárjában – igaz, nem a mikrofonba, ám az ülésen - jól hallhatóan csak annyit jegyzett meg háromszor, hogy ő személy szerint le..arja a bizottságot, és a létrehozására tett kezdeményezést. Gondolom, a tisztánlátás érdekében szoktak önkormányzati képviselők ilyesmit le..arni. Nem vesződött érvekkel, a hatalom védte helyzetéből kizárólag az önteltségre futotta.

És tudod mi a legrosszabb? – kérdezte ismerősöm. Nagyjából mindenütt ez lehet. Én ezt ismerem, mert itt élek. Nem kizárólag a mi kis városunk ilyen, hanem az ország. A szájunkig ér a sz.., igen, az amiről a nyelvtanár beszélt – tette hozzá és elköszönt.