Nagy zavart keltett a világban az úgynevezett PISA-teszt (Programme for International Student Assessment, azaz „a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja"). Talán túlságosan is nagyot. A természettudományos, matematikai és olvasás-szövegértési kompetenciákat vizsgáló legutóbbi PISA-teszten katasztrofálisan szerepeltek a magyar gyerekek: az előző felmérés óta nálunk romlott legnagyobb mértékben a gyerekek teljesítménye az EU-tagországok közül. De alapos önvizsgálatok vannak az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, sőt, még az előkelő, harmadik helyen végzett finnek körében is.
Nálunk, Magyarországon pontosan tudjuk, hogy komoly gondok vannak az oktatással, nem tudunk előrelépni a nyelvoktatásban, a kormányzat többnyire a testneveléssel meg a lovaglással, mint kötelező tantárgy bevezetésével foglalkozik. Emlékezetem szerint középiskolai tanárnak lenni a hatvanas-hetvenes években tekintélyes foglalkozás volt. Akkor sem fizették őket túl, de elhivatottan törődtek a gyerekekkel, noha a gondok már akkor is egyértelműek voltak. Sok volt az óra, sok volt a tanagyag, a középiskolában sok felesleges ostobaságot tanítottak nekünk, ám mindenkinek forró krumpli volt, nemigen mertek a gyökerekhez hozzányúlni. Én magam általános iskolai tanulmányaimat Indiában végeztem, ott már akkor inspiráltak bennünket önálló vélemény kialakítására, esszék írására és felolvasására. Lányaim londoni anglikán középiskolájában pedig már a kilencvenes években csoportos készségfejlesztési gyakorlatok folytak.
De hát annyi más példát tudnánk mondani a tantervek folyamatos alakítására, a tanárok rendszeres képzésére és tisztességes fizetésére, az elmúlt években pedig szemlátomást éleződött a klasszikus elvek hívei és a reformerek vitája, a praktikus tudásra nevelés helyett előjöttek politikai hátterű demagóg szólamok, a „nemzeti nevelés”, a „magyarnak nevelés”, a "kereszténynek nevelés", amelyek mögött nehéz volt igazi tartalmat felfedezni. Komoly tanulság, bár nem könnyű érteni, hogy egy ilyen világversenyen előkelő helyen szingapúri, vietnami, sanghaji és észt iskolák tanulói végeznek. Sok magyarázatot olvastunk az elmúlt napokban, sokan megkérdőjelezik, hogy lehet-e egyáltalán összemérni a diákok képességeit és ha igen, akkor milyen következtetéseket lehet ebből levonni, ha egyáltalán.
Nálunk szokás szerint hirtelen fontos lett a téma a politika számára, hiszen mi nem szeretünk lemaradni a nemzetközi összehasonlításokban, ám az is kiderült, hogy komoly, értelmes nyilatkozatokat ebben az eddig elhanyagolt témában nem tudtak tenni. Az eredmények ismeretében az ellenzéki pártok Balog Zoltán oktatásért felelős emberi erőforrás miniszter lemondását követelték, az ezt célzó újságírói felvetésre a legutóbbi kormányinfón Lázár János úgy reagált: nem érti, miért kellene lemondania a miniszternek, hiszen nem Balog tartotta a matekórákat, és nem is a miniszterek töltötték ki a teszteket. Jól elviccelte. Palkovics László oktatási államtitkár is csak mentegetőzött, szerinte a 2015-ös felmérésben még nem érvényesült a két évvel korábban bevezetett nemzeti alaptanterv hatása, a természettudományos mérésnél pedig olyan feladatot kellett megoldani, ami nincs benne a magyar tananyagban.
És még egy személyes emlék. 2010-ben Hoffmann Rózsa államtitkár felhívott Helsinkiben, ahol ügyvivőként dolgoztam, hogy egy delegációval szívesen kijönne Finnországba tanulmányútra. A részletekre, mondta, majd visszatérünk. De erre soha nem került sor.
