Népszabadság;Mediaworks;kiadói jog;

2016-12-22 06:09:00

Vinnék a volt dolgozók a Népszabadság jogait

Levélben fordul a Népszabadság Zrt. Dolgozóinak Egyesülete Liszkay Gábor Mediaworks-vezérigazgatóhoz, hogy a kiadó adja át nekik a beszüntetett a Népszabadság névhasználati jogát és a kiadási jogokat. 

Kelen Károly arra hivatkozik, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt. tulajdonolta Mediaworks nemrégiben világosan kijelentette: nem kívánják újraindítani a december elején hivatalosan is megszüntetett lapot. Az egyesület elnöke úgy látja, elvben semmi akadálya sem lenne, hogy teljesítsék a kérésüket.

A lap szerkesztősége egyébként kezd szétszéledni: kiderült, hogy Varga G. Gábort a Hír TV szerződtette a Célpont című műsorába. A Kreatívnak Tarr Péter azt is elmondta, az októberben újraindult műsorhoz csatlakozik még M. Kiss Csaba is, aki felelős szerkesztő lesz. A korábbi RTL-es mellett Báthory Róbert is a csapat tagja lesz - tette hozzá a tévé vezérigazgató-helyettese.

Eközben a Schmidt Mária vezette Terror Háza is megerősítette, hogy hozzájuk kerül a Népszabadság székházáról leszerelt felirat. Mint írták, "a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány közhasznú céljaival összhangban közgyűjteményi funkciókat is ellát. Ez utóbbiak keretében folyamatosan gyűjti az elmúlt század valamint a rendszerváltoztatás utáni magyar történelem közéleti és közpolitikai jelentőséggel bíró rekvizitumait, szimbolikus tárgyait. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően alapított, majd 2016 decemberében megszűnt Népszabadság című napilap homlokzati felirata a Közalapítvány XX. és XXI. Század Intézetének gyűjteményét gyarapítja". Ezzel csupán az a probléma, hogy a Népszabadság első száma 1956 november másodikán jelent meg - a későbbiekkel ellentétben a forradalom oldalán állva -, ekkor még javában zajlott a magyar szabadságharc. Kerestük a közalapítványt, hogy ki adományozta nekik a feliratot, s fizettek-e érte. Válasz mindeddig nem érkezett.

Havas: "hülyeség"
"Hülyeség", kommentálta kérdésünkre Havas Henrik, az ATV műsorvezetője a kormánypárt Magyar Idők Hír Tv-s körökből származó értesülését, hogy a napokban hosszasan "egyeztetett" Tarr Péterrel, a Hír TV vezérigazgató-helyettesével. "Tarr a tanítványom volt és negyedórát magánügyben valóban beszélgettem vele", tette hozzá a műsorvezető. Havas távozásának "hírét" - Kálmán Olgának, az Egyenes beszéd műsorvezetőjének átigazolása után -, a Magyar Idők úgy értékelte: a Simicska-tévé nyíltan ráfordult az ATV nézőire.