Reflex;MSZP;miniszterelnök-jelölt;DK;Botka László;

2016-12-24 06:09:00

Botka mögött az MSZP

Beállnak Botka László mögé a szocialisták. Az ellenzéki párt tegnap bejelentette, támogatják, hogy Szeged MSZP-s polgármestere legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Molnár Gyula pártelnök fel is kérte Botkát, hogy a következő elnökségi ülésen tárgyaljanak a menetrendről.

Forrásaink szerint hónapok óta többen kérlelték Botka Lászlót, hogy végre legyen a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Ezért reagált olyan gyorsan az MSZP vezetése arra, hogy a szegedi polgármester a 168 Órának adott interjújában bejelentkezett a posztra. A szocialista vezérkar tegnap be is jelentette, beállnak Botka mögé, akit Molnár Gyula pártelnök már fel is kért arra, hogy a következő elnökségi ülésén tárgyaljanak a menetrendről, a tervekről és az ország számára nyújtott programról, „ami 2018-ban az egyetlen valódi sikerhez, a Fidesz legyőzéséhez vezet”.

Olyan új baloldali politikát építenek, ami jövőt kínál négymillió szegény és csaknem ötmillió napról napra élő magyarnak a Fidesz-kormány reménytelenségével szemben – közölték a szocialisták. Állítják, ehhez újabb lendületet ad, hogy az MSZP szegedi polgármestere bejelentette: vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. Véleményük szerint az elmúlt fél évben az MSZP más ellenzéki pártokkal tárgyalva pontosan azt képviselte, amit Botka javasolt: közös ellenzéki listát, a választókerületekben legerősebb jelöltek indulását és új baloldali politikát. Ezen politika megvalósításáért minden valós erővel rendelkező demokratikus ellenzéki párttal, a civilekkel és a szakszervezetekkel is egyezségre kell jutni.

Botka világossá tette, csak akkor vállalja a jelöltséget, ha a három feltétele teljesül. Állította, a választók számára most úgy tűnik, az ellenzék nem akar győzni 2018-ban. Ha a baloldali pártok folytatják egymás elleni pozícióharcukat, akkor a 2014-eshez képest is rosszabb eredményt fognak elérni két év múlva - figyelmeztetett. A Fidesz legyőzéséhez szerinte kormányzóképes, győzelmében hívő ellenzéki oldalra van szükség, új politikára, új stílusra és új szereplőkre. „Azt mondják, nem akarok vállalni szerepet? A francokat nem! Csak ezekkel a feltételekkel!” – fogalmazott.

Szeged MSZP-s polgármesterének jelölése és feltételeinek elfogadása a Demokratikus Koalíció (DK) szerint szemben áll az eddigi szocialista javaslattal, hiszen ez esetben a miniszterelnök-jelölt és a képviselőjelöltek kiválasztása nem előválasztással történne. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője reagált így tegnap a szocialisták bejelentésére. A szóvivő emlékeztetett, az MSZP eddig azt képviselte, hogy a közös baloldali kormányfő-jelöltet és a képviselőjelölteket előválasztáson kell megtalálni, erre a párt önálló javaslatot is kidolgozott.

A DK továbbra is nyitott arra, hogy a demokratikus ellenzéki pártokkal együttműködjön, és várja az MSZP végleges javaslatát a jelöltkiválasztás módjáról – közölte Gréczy. Ám mivel az elmúlt hetekben megismert MSZP-s előválasztási javaslat szemben áll a tegnap közzétett szocialista állásponttal, ezért a DK csak az MSZP javaslatának tisztázása után tud állást foglalni Botka jelöléséről.

Egymillió új szavazó megszerzéséhez olyan új szereplők szükségesek, „akik nem jelképezik a 2010 előtti világot” – fogalmazott a 168 Órának a szegedi polgármester. Arra a kérdésre, hogy nincs-e véletlenül Gyurcsány-fóbiája, Botka kijelentette: „Nincs. Az én személyes véleményem jobb Gyurcsány Ferencről, mint az átlag magyar választónak. Az a fontos, amit a számok mutatnak: a választók stabil kétharmada nem szavazna arra a listára, amin ő szerepel.” Botka bejelentkezésére Gréczy úgy reagált, a szocialista polgármester a legutóbbi tisztújításon elveszítette a választmányi elnöki posztot, így szerinte először a saját pártján belül kellene többséget szereznie, az pedig, hogy ki kerül fel a DK listájára, a DK dolga.

Újra terepen Boldvai
Aktiválta párttagságát a tavasszal felesége révén offshore-botránnyal összefüggésbe hozott MSZP-s Boldvai László, a szocialisták egykori pártpénztárnoka – értesült a Magyar Nemzet. Huszár Máté, a párt Nógrád megyei elnöke megerősítette a hírt, és azt is elmondta, hogy az érintett december elején maga döntött visszatéréséről, a megyei szervezetnek ebben ilyenkor nincs szerepe. Azzal kapcsolatban, hogy ez milyen fényt vet az MSZP-re, Huszár annyit mondott, van véleménye, de arról nem szeretne nyilatkozni. Hozzátette, Boldvai jelenleg semmilyen párttisztséget nem tölt be az MSZP-n belül. Nyakó István, a szocialista párt sajtófőnöke emlékeztetett, a korábbi pártelnök, Tóbiás József azért kérte Boldvaitól tagsága felfüggesztését, mert az offshore-ügy miatt a NAV vizsgálatot indított feleségével és vele kapcsolatban. Az eljárás azonban megnyugtatóan lezárult.