Közelkép - Az újra fölfedezett Makk Károly

Publikálás dátuma
2016.12.28. 06:46
Fotó: Molnár Ádám
Kedves és kellemes születésnapi ajándékot kapott Párizsból a minap a kilencvenegyedik születésnapját ünneplő Makk Károly. A Le Monde kulturális rovata „föltámasztotta” 1971-ben alkotott nagy filmjét a Cannes-ban győztes Szerelmet. „Intim számvetés a totalitarizmussal” címmel emlékezett meg róla a lap.

Egy asszony költői ellenállása bebörtönzött férje védelmében, vezette be megemlékezését az újság. Az első magyar film, amely így nekitámadt a kommunista önkényuralomnak. Az ösztönzője Déry Tibor volt, André Gide „Visszatérés a Szovjetunióból” művének a fordítója, akit a budapesti forradalomban vállalt szerepe miatt Kádárék 1956-ban bebörtönöztek. A történet maga ellenprogram akart lenni már a zendülés kezdeti szakaszában, mintegy leszámolás a totalitarizmus eszméivel. Megdicsőítése a gyöngédségnek, a szerelem jogának, a szív ellenállásának egy olyan társadalomban, amely az ostobaság jegyében az ideológiai dogmatizmus eszközeivel élt. A hősnője - emlékeztetett rá a rangos párizsi lap mai ismertetése – Luca, a fiatalasszony, akinek férjét Jánost sötét politikai megfontolások jegyében vetettek börtönbe.

Fekete-fehér filmalkotás, jelképezve a szabadság megfosztását, ábrázolva egy fiatal nő viszonyát anyósával, egy idős asszonnyal is, akit kétségbe taszít fiának a hiánya. A történet igyekszik megkerülni az érzelmeket, miközben érinti az intim ellenállás borzalmait is, számot ad az apró gyávaságokról is, amelyek át meg átszőtték az önkényuralom hétköznapjait, a szétdúlt pár aggályait is. „Lefekszel velem?, idézi a párost, igen, egész éjszaka, minden éjjel, amíg csak élünk”. Íme, az igazi forradalom, fűzi hozzá az ismertető visszatekintés. És fölidézi azt is, hogy olyan remek magyar művészek adtak nagyságot a filmnek, mint Darvas Lili az öregasszony szerepében, Töröcsik Mari a menyecske, Darvas Iván a férj, és Mensáros László, orvos, az egyik partner.

Makk Károly Szerelem című filmje felújított és digitalizált változatban látható a francia mozikban a Clavis Films forgalmazásában.

Szerző

Yehudi Menuhin évszázada

Publikálás dátuma
2016.12.28. 06:45
Yehudi Menuhin – csodagyerekből lett világutazó művész és humanitárius akciók szervezője FORRÁS: UNIVERSITY MUSICAL SOCIETY
Idén világszerte megemlékeztek a 20. század talán legnagyobb hatású hegedűművésze, a humanista elkötelezettségéről is közismert Yehudi Menuhin születésének centenáriumáról. A koncertek és fesztiválok mellett kiemelkedő jelentőségű az a nagy formátumú hanglemez-projekt, amelynek keretében 80 CD-n és 11 DVD-n, könyvvel és gazdag fotódokumentációval kísérve gyűjtötték egybe Menuhin 1929 és 1999 között készült felvételeit.

A The Menuhin Century (Menuhin évszázada) című életműkiadást az a francia író-filmrendező (és egyébként kitűnő amatőr hegedűs), Bruno Monsaingeon gondozta, aki korábban Glenn Gouldról és Szvjatoszlav Richterről készített dokumentumfilmjeivel, valamint zenei tárgyú interjúköteteivel vált nemzetközileg ismertté. Monsaingeon arra törekedett, hogy a 91 hanghordozó segítségével a maga teljességében mutassa be Menuhin organikus egységet alkotó, a virtuozitás mellett a muzikalitásra, az örök emberi értékekre fókuszáló hegedűművészi és karmesteri pályáját.

A gyűjtemény további (igaz, nem annyira zenei, inkább üzleti-kereskedelmi) érdekessége, hogy miközben Menuhin hét évtizeden át (1929-től haláláig) a patinás EMI kiadó exkluzív művésze volt, a centenáriumi kollekciót mégis a Warner Classics jelentette meg. A hanglemezipar régóta húzódó, súlyos válsága miatt ugyanis az EMI már nem létezik, egykori katalógusát a Warner gondozza.

A Történeti felvételek (The Historic Recordings) blokk lemezein letűnt idők nagyjait hallhatjuk dirigálni. Menuhin jórészt versenyműveket játszik, miközben a karmesteri pálca még olyan „ősbölények” kezében van, mint Edward Elgar, Charles Munch vagy Wilhelm Furtwängler. Menuhin hosszú, töretlenül sikeres pályájának keresztmetszetét adja A virtuóz és mérföldkő-felvételei (The Virtuoso and his Landmark Recordings) című, 13 CD-ből álló válogatás.

Monsaingeon hét lemezt állított össze koncerteken és fesztiválokon rögzített felvételekből. Az egyik legterjedelmesebb rész (20 CD) Menuhinnak négy évvel fiatalabb húgával, a zongoraművész Hephzibah-val közös produkcióit, csodálatos kamaramuzsikálásuk dokumentumait tartalmazza.

Az eddig felsorolt felvételeket persze az elkötelezett zenerajongók – főleg az idősebb nemzedékhez tartozók – jól ismerhetik. Van azonban egy olyan album is (22 CD), amely még számukra is a felfedezés örömét nyújtja. A Kiadatlan felvételek és ritkaságok (Unpublished Recordings and Raritites) kollekciója azokkal a bejátszásokkal kezdődik, amelyeket 1929 novemberében az akkor már kimagasló tehetségnek tartott 13 éves fiú készített egy londoni stúdióban. Bachot és Beethovent játszik – korát meghazudtoló érettséggel, egyszerűen, letisztultan.

Ugyanebben a sorozatban kapott helyet az a csodálatos Schubert kamarazenei album, amely a hatvanas évek derekán, ugyancsak Londonban készült, s amelyen Menuhin nem szólistaként, hanem vonósnégyes, illetve vonósötös tagjaként muzsikál. Ugyancsak a gyűjtők, zenei ínyencek számára készült a Nyugat és Kelet találkozása (West meets East) című album, amely Menuhin és a legendás indiai szitárművész, Ravi Shankar közös felvételeit tartalmazza, és nem CD-n, hanem régi feketelemezen (LP) látott napvilágot.

Menuhin egyébként is nyitott volt a más műfajokkal való párbeszédre: nemcsak Shankarral, hanem francia jazzhegedűs kollégájával, Stéphane Grappellivel is remek felvételeket készített. Aki pedig nem akarja ilyen mélységben megismerni Menuhin művészetét, de azért érdeklődik iránta, annak ott a – 91 lemezes, díszdobozos albummal egyidejűleg megjelent – három CD-ből álló Best Of-lemez, mint egyfajta ízelítő, színes kaleidoszkóp.

Yehudi Menuhin (1916–1999) életrajzát, pályafutását, példamutató humanitárius akcióit felesleges ebben a cikkben felsorolni – ezek magyar nyelven, akár az interneten is elérhetők. E centenáriumi megemlékezésben ezért csupán két, talán kevésbé ismert mozzanatra szeretnénk felhívni a figyelmet: Menuhin életművének a csodagyerek-létből eredő sajátosságára, valamint kodályi értelemben vett zenei népművelő tevékenységére.

Köztudott, hogy a csodagyerekként induló muzsikusok nagy része elkallódik – nem futja be azt a pályát, amit rendkívüli tehetsége alapján megérdemelne. Hogy Menuhin esetében nem így történt, sőt erényt tudott kovácsolni ebből, abban óriási szerepe volt kelet-európai gyökerű, zsidó polgári-értelmiségi családjának, amely kezdettől mértéktartóan, de következetesen támogatta művészi karrierjét. Háromévesen kezdett zenélni, s hétévesen már Mendelssohn Hegedűversenyét játszotta a San Francisco-i Szimfonikus Zenekarral. Szüleinek ekkor sikerült elnyernie egy vagyonos ügyvéd, Sidney Ehrman támogatását, akinek köszönhetően Európába mehettek tanulni.

A kisfiút óvták a talmi csillogástól, a virtuóz bravúrdaraboktól, sőt három évig egyáltalán nem engedték koncertezni: ez idő alatt a román zeneszerző-géniusz, George Enescu és a svájci-német hegedűművész, Aldolf Busch növendékeként olyan hatalmas tudást szerzett, hogy amikor 11 évesen, Beethoven Hegedűversenyével visszatért a New York-i Carnegie Hallba, ámulatba ejtette közönségét és a szakmát is. Első világkörüli turnéjára mégis „csak” 19 évesen, 1935-ben engedték el, amikor már minden szempontból érett művész volt. Édesanyja több mint száz, édesapja kilencven évig élt, hosszú időn át kísérték fiuk felívelő karrierjét, s Menuhin szinte minden interjúban elmondta, hogy szülei kitartása nélkül eltűnt volna a süllyesztőben.

A száz esztendeje született hegedűművész-karmester egyik legszimpatikusabb vonása volt, hogy fiatalabb kollégáiban sohasem riválist látott, hanem kifejezetten segítette őket. Nagy-Britanniában és Svájcban saját iskolát alapított, világszerte mesterkurzusokat tartott. Ma már nem sokan emlékeznek arra, hogy 1975-ben, az UNESCO égisze alatt Menuhin kezdeményezte A Zene Világnapja (október 1.) megünneplését. „Azt szeretném, ha ezen a napon nemcsak a koncerttermekben, rádióban és televízióban szólalna meg a zene, hanem spontán megnyilvánulásként, utcákon és tereken is mindenki muzsikálna. A régi németalföldi tekerősöket, a nápolyi énekmondókat, francia trubadúrokat juttatja ez eszembe, s mindezt érdemes újra életre kelteni” – fogalmazott a Zene Világnapja torontói alapítólevelében.

Gyász! Meghalt Carrie Fisher, a Star Wars Leia hercegnője

Publikálás dátuma
2016.12.27. 20:04
FOTÓ: Getty Images/Paul Archuleta
Carrie Fisher pénteken kapott szívinfarktust egy Londonból Los Angelesbe tartó repülőgépen, a fedélzeten újra kellett éleszteni. Ma reggel hunyt el a kórházban, ahová szállították.

Az utasok között volt egy orvos, aki szakszerűen le tudta vezényelni az újraélesztést. A vészhelyzet 15 perccel leszállás előtt történt. Landolás után Fishert mentővel egy közeli kórházba szállították, vasárnapra úgy tűnt, stabilizálódott az állapota, de Los Angeles-i idő szerint kedd reggel 8:55-kor a 60 éves színésznő már nem ébredt fel - írja az Index

A színésznő halálhírét családja jelentette be.

Carrie Fisher 1956. október 21-én a kaliforniai Beverly Hillsben született az Amerikai Egyesült Államokban, Eddie Fisher énekes és Debbie Reynolds színésznő gyermekeként. Nagyszülei apai ágon oroszországi zsidó bevándorlók voltak. Fiatalabb testvére Todd Fisher, apai ágú féltestvérei Joely Fisher és Tricia Leigh Fisher - írja a Wikipédia

Amikor Carrie két éves volt, szülei elváltak, és apja Elizabeth Taylor színésznőt vette el feleségül. A rákövetkező évben anyjának Harry Karl, egy cipőbolthálózat tulajdonosa lett a férje. Szülei úgy gondoltak, hogy Carrie is a családi üzletbe fog beszállni. A Beverly Hills gimnázium diákja volt, de később otthagyta, és édesanyjával járta az országot. Első színészi szereplése az Irene című, 1973-as Broadway-darabban volt, amelyben a főszerepet anyja játszotta.

Kicsivel később beiratkozott a London’s Central School nyelv- és drámaszakára, ahol 18 hónapig tanult. Első szereplésére 1975-ben, a Sampon című Hal Ashby-filmben került sor, olyan sztárokkal, mint Warren Beatty, Goldie Hawn és Lee Grant.

1977-ben megkapta a Csillagok háborúja című filmben Leia Organa hercegnő szerepét. A filmben többek között Mark Hamill-lel és Harrison Forddal játszott együtt. A Csillagok háborújának átütő sikere után vált igazán híressé. Leia hercegnő karaktere igazi árucikké vált: a műanyagból készült figurák valósággal elárasztották az Egyesült Államok játékboltjait. 1978-ban ismét Leia hercegnő szerepét játszotta a Star Wars Holiday Special című tévéfilmben.

Fisher játszott a Blues Brothers című mozifilmben, amelyben Joliet Jake bosszúálló exszeretőjét alakította, majd nem sokkal később a Broadwayn is játszott a Censored Scenes from King Kong című előadásban. Ebben az évben mutatták be a Csillagok háborúja trilógia második részét, A Birodalom visszavágot, amiben ismét Leia hercegnőként szerepelt, majd három évvel később harmadszor magára öltötte Leia szerepét. A Jedi visszatérben viselt, jelképpé alakult metál bikininek köszönhetően Fisher rövid időre valóságos szexszimbólummá vált. 1982-ben ismét fellépett a Broadwayn.

1985-ben szerepelt a Magas barna férfi felemás cipőben című filmben, Tom Hanks partnereként. Woody Allen 1986-os vígjátékában, a Hannah és nővérei-ben is kapott egy szerepet. 1987-ben jelent meg Carrie Fisher Képeslapok a szakadék széléről című regénye, amiből szinte azonnal bestseller lett. A könyv nagyrészt személyes élményein alapul, olyanokon, mint például a drogfüggősége.

Kisebb szerepet kapott Kevin Smith Jay és Néma Bob visszavág című 2001-es komédiájában, amiben egy apácát alakított. 2005-től 2011-ig a Family Guy című tévésorozatban Angelát alakította.

A 2015-ben bemutatott Csillagok háborúja VII-ben is szerepet kapott, az idős Leia Organa tábornokot, az ellenállás vezetőjét alakította.

Szerző
Frissítve: 2016.12.27. 22:53