Műsormagazin;VMSZ;Pásztor István;

2016-12-30 11:09:00

Pásztor megállítaná az elvándorlást

Rendületlen az érdeklődés a gazdaságfejlesztési pályázatok iránt, ezek valós lehetőségeket nyújtanak, gyorsan születtek támogatási döntések és ezek megvalósítása is lendületes – ezzel együtt sikeres év volt 2016, még akkor is, ha a megszorítások időszakát éljük – mondta egyebek között évértékelő interjújában Pásztor István a Pannon Televízió Szubjektív című műsorában, amelyet a Vajdaság Ma idézett.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, az újabb pályázatok iránt szintén nagy az érdeklődés, hiszen az előző sikeres jelentkezőket nem zárják ki a további körökből.A legfontosabb kérdés, hogy meg tudjuk-e állítani, lelassítani, illetve visszafordítani az elvándorlási folyamatot, és kinek milyen válaszai vannak a helyzetre – tette fel a kérdést Pásztor István. Leszögezte, a Vajdasági Magyar Szövetségen kívül senki másnak semmiféle eszközrendszere, elképzelése, próbálkozása nincs a megoldásra. Ezt szolgálja a gazdaságserkető program, valamint a VMSZ kormányzati szerepvállalása országos, tartományi és önkormányzati szinten. Ezen kívül sok egyéb program is segíti az előrelépést – húzta alá a VMSZ vezetője a Pannon TV-nek nyilatkozó pártvezető.