Robbanás Balatonfűzfőnél - Veszélyes anyag gyulladt be

A veol.hu információi szerint vegyi anyag robbant be, illetve gyulladt meg a Balatonfűzfő és Papkeszi között lévő vegyipari cégnél. Balatonfűzfő polgármestere szerint többen is jelezték, hogy óriási robbanást hallottak, hatalmas füst terjeng a környéken.

Helt Ákos, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: a lángok körülbelül 70 négyzetméteren csaptak fel, az oltáson fűzfőgyártelepi, pétfürdői, veszprémi, székesfehérvári és siófoki tűzoltók dolgoztak a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett.

Kora este közölte: a lángokat a több mint húsz tűzoltó már megfékezte, jelenleg az utómunkálatokat végzik.
A katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végzett a környéken, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség - tette hozzá a szóvivő.

A katasztrófavédelem honlapjának tájékoztatása szerint a mentők egy embert kivizsgálásra kórházba vittek.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte: "eddig ismeretlen eredetű robbanás történt Fűzfőgyártelep közelében egy üzem területén". Az oltás és az utómunkálatok idejére a rendőrség a 7213-as utat teljes szélességében lezárta, a forgalmat a 72-es főútra terelik.

Szerző

Jobbik: a kormánynak a piszkos pénzek a fontosak

A Jobbik alelnöke szerint fontosabbak a kormánynak a piszkos pénzek, mint a nemzetbiztonság szavatolása.

Z. Kárpát Dániel pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai közléséből kiderült, hogy a kormányzat számára a piszkos pénzek megszerzése lényegesen fontosabb, mint a nemzetbiztonság szavatolása, hiszen továbbra is 60 milliárd forintos bevételre számít a kormányzat a letelepedési államkötvényekből. Éppen ezért "hazudtak és ferdítettek is" annak érdekében, hogy a magyar társadalmat megnyugtassák, a hitelminősítőkre mutogatva azt prognosztizálták, hogy kivezethető a letelepedési kötvény, amiről már szó sincsen - mondta a jobbikos politikus.

A jobbikos politikus szerint ha az idei év gazdasági mérlegét megvonva bizonyítványt kellene kiállítani a kormánynak, akkor az elégségesekkel és elégtelenekkel lenne tele.

A politikus szerint regionális összevetésben vizsgálva Magyarország gazdasági helyzetét vagy a magyar polgárok anyagi viszonyainak változását, az látszik, hogy növekedett a leszakadás mértéke. Drámai volt szerinte a kutatások alapján szembesülni azzal is, hogy a magyarok kétharmada képtelen bármilyen váratlan kiadást finanszírozni, legyen szó egészségügyi kiadásról vagy gyógykezelésről - fogalmazott.

A kormány államadósság-menedzseléséről szólva elmondta, hogy az semmiben sem különbözik az elődökétől. Az ország eladósodottságának a mértéke olyan fokon maradt, mint korábban - mondta. Z. Kárpát Dániel kifejtette, hogy a szegények igazi adója, a 27 százalékos áfa akkor is fojtogatja a családok kasszáját, ha bizonyos termékekre "kozmetikai jellegű" engedményeket tesz a kormányzat.

A kormányzat adópolitikája is kétséges, számtalan egzotikus adót vezetett be, a könyvelői szakma 2010 óta több mint 60 adótípust ismer - fogalmazott a Jobbik alelnöke.

Közölte, hogy a Jobbik kormányon a multik helyett a kis- és közepes vállalkozásokkal kötne stratégiai szövetséget és ide csoportosítaná át az adókedvezményeket, hogy abból új munkahelyek jöhessenek létre és a munkabérek kiegyenlítődése is megindulhasson. E nélkül nem lehet megállítani a munkaerő külföldre áramlását, és nem lehet hazacsábítani azt az 5-600 ezer embert, akik a magyar munkaerőpiacról is hiányoznak - mondta Z. Kárpát Dániel.