Fa Nándor közeledik a Horn-fokhoz

Fa Nándor továbbra is a nyolcadik helyen halad és közeledik a Horn-fokhoz magyar tervezésű és építésű hajójával, a Spirit of Hungaryvel a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen.

"Újévi kiadós alvás után Fa Nándor dinamikusan, határozott útválasztással hajózik a Horn-fok felé" - áll a hajónapló első 2017-es bejegyzésében, amelyből az is kiderül, hogy már csak körülbelül 1900 tengeri mérföldre van Dél-Amerika legdélebbi pontjától.

Az időjárás-előrejelzések szerint a magyar vitorlázó éppen elkerül majd egy ciklont, ami jelentősen megnehezítené a haladását a súlyos hajósérülések miatt 18 fősre fogyatkozott mezőnyben.

"Mennyi az esélye annak, hogy azokból a GPS-antennákból, amikkel 40 ezer mérföldön át semmi gondom nem volt, most gyors egymásutánban mindkettő elszálljon" - írta bosszúsan Fa Nándor, aki az újévi első alvás előtt ivott egy pohár pezsgőt és telefonon beszélt családtagjaival.

Az élen továbbra is a francia Armel Le Cleach halad, aki már csak 4694 tengeri mérföldre van a céltól. Fa Nándor hátránya az éllovashoz képest 4193 tengeri mérföld.

A magyar sportember harmadik Vendée Globe-ján versenyez, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a földet. Az 1992/93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

Szerző

Szombati 7-es - A brüsszeli levegő

Bizony vigyázni kell ezzel az Európai Unióval. Felrémlik bennünk Kövér László nyári intése: még Navracsics Tibor uniós biztost is milyen gyorsan megfertőzte a brüsszeli levegő. Elfelejtette vele, miként szállt szembe a Fidesz frakcióvezetőjeként 2006 és 2009 között egyedül a baloldali-liberális förgeteggel a parlamentben, hogy aztán jutalmul az uniós fővárosba utazhasson. Csak legyűrte a brüsszeli kór. Kár érte, mert Navracsics - miközben teljes frakciója kivonult mögüle a parlamenti ülésteremből, amikor az akkori miniszterelnök felszólalt - igen sokat tett az illiberális demokráciáért, még annak 2009-es kötcsei meghirdetése előtt. Most meg lám, miket nem mond.

Azt mondja karácsony másnapján a Lánchíd rádiónak, bevett szokás, hogy ha a nemzeti kormányoknak valamilyen népszerűtlen lépést kell megtenniük, bűnbakként az Unióra hivatkoznak, különösen az Európai Bizottságra, mint legfőbb mumusra. Az uniós sikerek fényében bezzeg szívesen sütkéreznek. Hát ez már nem heveny fertőzés. Ez maga a halálos kór.

Másfelől: elég nagy tragédiája Európának, hogy még egy Navracsicsnak is Brüsszelbe kellett költöznie, hogy felismerje a „bevett szokást”. Még nagyobb baj, hogy ezt a „bevett szokást” a magyar kormányfő gyakorolja legbüszkébben azzal, hogy a brüsszeli föderalista diktátum – bár még szándékról sem beszélhetünk, nem hogy diktátumról – erőteljes ostromával egyben szemétdombra hajítja a politikailag korrekt beszédet is. A mára kissé unalmassá vált francia forradalmat, a felvilágosodást, egyén és közösség sajátos európai viszonyát, mindazt, amit eddig Európa lényegének gondoltunk.

Teszi mindezt úgy, hogy nem mond helyette semmit, csak ráncigál magával mindenkit a nemzeti szuverenitás megőrzésének fenyegető sötétjébe, miközben a korrekt beszéd elleni sikongatásával lehetetlenné tesz minden értelmes gondolatcserét az Unió jövőjéről. Ha vágya teljesül, és mindenki illiberális nyelven szólal majd meg, már nem Európa jövője, hanem a léte marad egyedüli témának.

Nincs még minden veszve, ha egyszer a felhevülten föderalizmus-ellenes Magyar Hírlapban a leköszönő szocialista európai parlamenti elnök, Martin Schulz helyére pályázó olasz néppárti Antonio Tajani dicséri Schulz erőfeszítéseit, hogy megértesse az EP nemzetközi jelentőségét. Tajani maga is tiszteletben tartja a nemzeti víziókat, de célja mindig is az egyesítés volt, nem a megosztás. A parlament hatalma és ereje a szabad választásokon és a demokrácián alapul – teszi hozzá. Mi pedig egy pillanatig elbambulunk azon, hányszor átkozta ki a brüsszeli adminisztrációs „szatócsboltot” Orbán Viktor, amiért úgy gyakorolja a hatalmat, hogy nem bírja „a nép” felhatalmazását. A magyarnak meg gyanús ugyan, hogy túl sokat van itt hivatkozva népre és nemzetre, de ennyi azért elég, hogy az Unió kurflis utcáin járatlan polgárokat Brüsszel ellen mozgósítsa. (Pedig az Európai Bizottság elnökét az Európai Tanács - az állam- és kormányfői testület - jelöli és a biztosokkal együtt az EP hagyja jóvá. Ilyen alapon a nemzeti kormány, vagy a köztársasági elnök legitimitása is megkérdőjelezhető volna, hiszen nem közvetlenül választják meg őket, hanem – papíron legalább is - a képviseleti demokrácia törvényei szerint.)

De ez csak mellékszál. A lényeg mégis csak az, meddig viseli el az európai közösség, hogy ő finanszírozza egy tagállami egér föderációellenes ordibálását, s autoriter politizálását. Meglehet persze, 2017 a „lázadás éve” lesz, a jobboldali szólisták kórussá terebélyesednek, de az csak azt fogja bizonyítani, hogy Európa nemzetei éretlenek a felismerésre, hogy a földrésznek csak akkor van jövője, ha integrációja elmélyül. Bűzlik az az „érv”, hogy az integráció veszélyezteti a nemzeti szuverenitást. A politikai ellenvetés e bűzben azt szimatolja, a magyar kormányfő csak attól félti saját hatalmát, hogy egy föderalista Európa szigorúbban számon kérné rajta az európai normákat. Azokat, amelyeket Orbán azzal hárít el tudatosan, hogy egybemossa a teremtőt és a teremtettet. Az államalkotó nemzetet magával az állammal. Ráadásul saját illiberális államával. Saját és kormánya mellőzöttségét, a nemzet mellőzöttségével, holott ezek nem ugyanazok.

A kormányfő Donald Trumppal állna bosszút Európán. Bár azt gondoljuk, túl szárnyalóak ágyasi vágyai, azért muszáj észrevenni a lelki és praxis-rokonságát a megválasztott amerikai elnökkel. Az most szinte mellékes, hogy a leendő Trump-kormány tervezett összetételén kezdhet elgondolkodni a lecsúszástól félő, Trumpra szavazó amerikai középosztály (az eddig ismert jelöltek összvagyona a Forbes szerint több mint 4,5 milliárd dollár, amivel az USA történelmének legvagyonosabb kormánya lehet). De éppen a héten olvashattuk az izraeli telepbővítéseket a szokásos amerikai vétó elmaradásával elítélő Biztonsági Tanács-határozatot kommentáló Trump twitter-üzenetét. „Az ENSZ-nek óriási lehetőségei lennének, de mostanra olyan lett, mint egy klub, amelyben a tagok összejönnek, beszélgetnek, és jól szórakoznak. Szomorú! Január 20. után másképp lesznek a dolgok” – így a beiktatására váró elnök. Orbán és Trump: csak a vagyon és a hatalom nagysága ég és föld. A stílus ugyanaz.

Volna mit reparálni az egyesült nemzeteken és az Európai Unión, de a nagyhatalmi játszmákkal együtt is, mindkettőt kimagasló emberi teljesítménynek gondoljuk. Egyben nem hisszük, hogy csaknem kétszáz tagállam helyett majd egyetlen ország – még ha világhatalom is - elnöke fogja megmondani, mi a teendő.

Borzongva várjuk, mit javasol majd az Egyesült Államok, mondjuk az emberiség legnagyobb kompromisszuma, Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának a helyére tenni. Amely bizonyos szempárokkal szemlélve nem más, mint politikailag korrekt beszéd egy múlt századi szivarfüstös klubban. Ahol kissé ellustultunk, de legalább jól éreztük magunkat.

Szerző
Friss Róbert

Szombati 7-es - A brüsszeli levegő

Bizony vigyázni kell ezzel az Európai Unióval. Felrémlik bennünk Kövér László nyári intése: még Navracsics Tibor uniós biztost is milyen gyorsan megfertőzte a brüsszeli levegő. Elfelejtette vele, miként szállt szembe a Fidesz frakcióvezetőjeként 2006 és 2009 között egyedül a baloldali-liberális förgeteggel a parlamentben, hogy aztán jutalmul az uniós fővárosba utazhasson. Csak legyűrte a brüsszeli kór. Kár érte, mert Navracsics - miközben teljes frakciója kivonult mögüle a parlamenti ülésteremből, amikor az akkori miniszterelnök felszólalt - igen sokat tett az illiberális demokráciáért, még annak 2009-es kötcsei meghirdetése előtt. Most meg lám, miket nem mond.

Azt mondja karácsony másnapján a Lánchíd rádiónak, bevett szokás, hogy ha a nemzeti kormányoknak valamilyen népszerűtlen lépést kell megtenniük, bűnbakként az Unióra hivatkoznak, különösen az Európai Bizottságra, mint legfőbb mumusra. Az uniós sikerek fényében bezzeg szívesen sütkéreznek. Hát ez már nem heveny fertőzés. Ez maga a halálos kór.

Másfelől: elég nagy tragédiája Európának, hogy még egy Navracsicsnak is Brüsszelbe kellett költöznie, hogy felismerje a „bevett szokást”. Még nagyobb baj, hogy ezt a „bevett szokást” a magyar kormányfő gyakorolja legbüszkébben azzal, hogy a brüsszeli föderalista diktátum – bár még szándékról sem beszélhetünk, nem hogy diktátumról – erőteljes ostromával egyben szemétdombra hajítja a politikailag korrekt beszédet is. A mára kissé unalmassá vált francia forradalmat, a felvilágosodást, egyén és közösség sajátos európai viszonyát, mindazt, amit eddig Európa lényegének gondoltunk.

Teszi mindezt úgy, hogy nem mond helyette semmit, csak ráncigál magával mindenkit a nemzeti szuverenitás megőrzésének fenyegető sötétjébe, miközben a korrekt beszéd elleni sikongatásával lehetetlenné tesz minden értelmes gondolatcserét az Unió jövőjéről. Ha vágya teljesül, és mindenki illiberális nyelven szólal majd meg, már nem Európa jövője, hanem a léte marad egyedüli témának.

Nincs még minden veszve, ha egyszer a felhevülten föderalizmus-ellenes Magyar Hírlapban a leköszönő szocialista európai parlamenti elnök, Martin Schulz helyére pályázó olasz néppárti Antonio Tajani dicséri Schulz erőfeszítéseit, hogy megértesse az EP nemzetközi jelentőségét. Tajani maga is tiszteletben tartja a nemzeti víziókat, de célja mindig is az egyesítés volt, nem a megosztás. A parlament hatalma és ereje a szabad választásokon és a demokrácián alapul – teszi hozzá. Mi pedig egy pillanatig elbambulunk azon, hányszor átkozta ki a brüsszeli adminisztrációs „szatócsboltot” Orbán Viktor, amiért úgy gyakorolja a hatalmat, hogy nem bírja „a nép” felhatalmazását. A magyarnak meg gyanús ugyan, hogy túl sokat van itt hivatkozva népre és nemzetre, de ennyi azért elég, hogy az Unió kurflis utcáin járatlan polgárokat Brüsszel ellen mozgósítsa. (Pedig az Európai Bizottság elnökét az Európai Tanács - az állam- és kormányfői testület - jelöli és a biztosokkal együtt az EP hagyja jóvá. Ilyen alapon a nemzeti kormány, vagy a köztársasági elnök legitimitása is megkérdőjelezhető volna, hiszen nem közvetlenül választják meg őket, hanem – papíron legalább is - a képviseleti demokrácia törvényei szerint.)

De ez csak mellékszál. A lényeg mégis csak az, meddig viseli el az európai közösség, hogy ő finanszírozza egy tagállami egér föderációellenes ordibálását, s autoriter politizálását. Meglehet persze, 2017 a „lázadás éve” lesz, a jobboldali szólisták kórussá terebélyesednek, de az csak azt fogja bizonyítani, hogy Európa nemzetei éretlenek a felismerésre, hogy a földrésznek csak akkor van jövője, ha integrációja elmélyül. Bűzlik az az „érv”, hogy az integráció veszélyezteti a nemzeti szuverenitást. A politikai ellenvetés e bűzben azt szimatolja, a magyar kormányfő csak attól félti saját hatalmát, hogy egy föderalista Európa szigorúbban számon kérné rajta az európai normákat. Azokat, amelyeket Orbán azzal hárít el tudatosan, hogy egybemossa a teremtőt és a teremtettet. Az államalkotó nemzetet magával az állammal. Ráadásul saját illiberális államával. Saját és kormánya mellőzöttségét, a nemzet mellőzöttségével, holott ezek nem ugyanazok.

A kormányfő Donald Trumppal állna bosszút Európán. Bár azt gondoljuk, túl szárnyalóak ágyasi vágyai, azért muszáj észrevenni a lelki és praxis-rokonságát a megválasztott amerikai elnökkel. Az most szinte mellékes, hogy a leendő Trump-kormány tervezett összetételén kezdhet elgondolkodni a lecsúszástól félő, Trumpra szavazó amerikai középosztály (az eddig ismert jelöltek összvagyona a Forbes szerint több mint 4,5 milliárd dollár, amivel az USA történelmének legvagyonosabb kormánya lehet). De éppen a héten olvashattuk az izraeli telepbővítéseket a szokásos amerikai vétó elmaradásával elítélő Biztonsági Tanács-határozatot kommentáló Trump twitter-üzenetét. „Az ENSZ-nek óriási lehetőségei lennének, de mostanra olyan lett, mint egy klub, amelyben a tagok összejönnek, beszélgetnek, és jól szórakoznak. Szomorú! Január 20. után másképp lesznek a dolgok” – így a beiktatására váró elnök. Orbán és Trump: csak a vagyon és a hatalom nagysága ég és föld. A stílus ugyanaz.

Volna mit reparálni az egyesült nemzeteken és az Európai Unión, de a nagyhatalmi játszmákkal együtt is, mindkettőt kimagasló emberi teljesítménynek gondoljuk. Egyben nem hisszük, hogy csaknem kétszáz tagállam helyett majd egyetlen ország – még ha világhatalom is - elnöke fogja megmondani, mi a teendő.

Borzongva várjuk, mit javasol majd az Egyesült Államok, mondjuk az emberiség legnagyobb kompromisszuma, Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának a helyére tenni. Amely bizonyos szempárokkal szemlélve nem más, mint politikailag korrekt beszéd egy múlt századi szivarfüstös klubban. Ahol kissé ellustultunk, de legalább jól éreztük magunkat.

Szerző
Friss Róbert