2016 az Oscar éve a magyar filmtörténetben. Nemes Jeles László filmje, a Saul fia egészen új filmnyelven beszélt az auschwitzi halálgyárról és benne az emberről. A radikálisan új hangú film az év elején nyerte el – magyar filmként először - a Golden Globe-ot, majd lett Oscar-díjas.
Sikerszéria
A példátlan sikerszéria 2015 májusában, a cannes-i fesztiválon indult. Az akkor elnyert nagydíjat félszáznál is több fesztiváldíj, szakmai elismerés és példátlanul nagy nemzetközi visszhang kísérte. Az év első hónapjában naponta nagy amerikai városok filmkritikusainak szervezetei szavazták meg a legjobbnak járó díjat a Saul fiának. Az amerikai filmszakma céhei kitüntetően magasra értékelték az alkotógárda teljesítményét. Erdély Mátyás operatőrt az amerikai operatőrök ítélték az év legjobbjának, Röhrig Géza Santa Barbarában lett legjobb főszereplő, Nemes Jeles az Independent Spirit Award nyertese is lett, Zányi Tamást az amerikai hangmérnökök társasága emelte pajzsára az első díjjal, miután Zányi a hangért előtte Cannes-ban megkapta a Vulcan-díjat. A Saul fiát csak 2016-ban mutatták be Angliában, az elismerések listája pár napja újabb adattal gazdagodott: szokásos évi összesítésében a hangadó brit napilap, a Guardian a Saul fiát a második helyre sorolta az angliai mozikban bemutatott filmek ötvenes toplistáján.
A Saul fiának köszönhetően világszerte szóbeszéd tárgya lett hosszú hónapokra a magyar film, az alkotók itthon hivatalos elismerésben részesültek: Kossuth-díj várta Nemes Jeles Lászlót és a film főszereplőjét, Röhrig Gézát. A sikerszériát méltatlan antiszemita mocskolódás is kísérte itthon, amit nem feledtethet, bár fontosabb nála a végre felébredt közönségfigyelem. A Saul fiát több mint 250 ezren nézték meg moziban, ami magyar filmdrámával időtlen idők óta nem esett meg. Ez a tény a rendező kívánságát váltotta be. Nemes Jeles a díjzápor közepette is azt tartotta legfontosabbnak, hogy minél többen lássák a filmjét. Ahogy mondta: „A holokauszt az évek során absztrakcióvá vált, számomra inkább egy arc, egy ember arca. Ne feledjük el ezt az arcot.”
Csalódások
A Saul fia teljesítményét nem lehet felülmúlni, de a művészet nem versenypálya, s emiatt lényeges, hogy 2016 új filmjeinek bemutatóit tekintve izgalmasabbak az eredmények, bár fájdalmasak a bukások. Pár csalódás határozottan szíven ütőnek mondható, essünk is túl rajtuk. A legnagyobb csalódás Gigor Attila Kút című filmjéhez kötődik. Gigortól joggal remeklést vártunk. Meglepetésben hasonlót, mint első filmjében, ahol bebizonyította, hogy kiemelkedően izgalmas filmes. Teljesítményéből sütött az alkotói látásmód kivételessége, A nyomozó egyéni volt és besorolhatatlan. Gigor második filmje, a Kút feletti csalódásban benne volt a felturbózott elvárások igazságtalansága is, de ez sem teszi könnyebbé a tényt, hogy a film csak gyenge utánérzése egy thrillerszerű társadalmi drámának. Sem a története, sem a karakterei, vagy a színészei nem ugrották át az ingerküszöböt.
Jó vígjáték az idén sem született, csalódás volt Kern András Gondolj rám! című filmje is. Kimódolt történetéből hiányzott az élet és a humor, s bár Kernben reményeink szerint van még spiritusz, de filmje főszerepében langyos volt és megfáradt, rendezőként középszerű. Az külön szomorúság, hogy Gigort és Kernt tekintve jó nevek nem váltották be a várakozást, ahogy fájdalmas csalódást jelentett Kamondi Zoltán utolsó filmje, a posztumusz bemutatott Halj már meg! is. Csak nyomokban érzékeltette, hogy jó fekete komédia lehetett volna, ha nem esik szerte szét, s nem marad meg az ötletezés szintjén. Zűrös volt és túlbonyolított, csak a felszínen kaparászott valamit a magánéleti zűrjeibe süllyedt ezredvégi ember egyébként felfedezésre érdemes portréján.
Két teljesen negatív teljesítmény is született az idei bemutatókon. Nemes Gyula Zéró című filmje némi botrányt kavart, Orbán Viktor portréját kellett utólag kisatírozni a filmen egy célpontnak használt görögdinnyéről. Ezzel együtt a méhecskékért felszólaló „anarchista filmkiáltvány” érdektelenségbe és teljes elutasításba fúlt. Ehhez fogható bukás az idén a Cop mortem című független film bemutatóját követte. Kovalik József úgy rendezte meg a filmet, hogy megmaradt kaszkadőrnek, de itt nem számított a szakmai hírneve. Amit kiadott a kezéből, az megmaradt kaszkadőrmutatványok egymásutániságának.
Szerethetők
Az év legmerészebb alkotói kísérletét Hajdu Szabolcs vitte nemzetközi és hazai sikerre. Kamarafilmje, az Ernelláék Farkaséknál újra a tehetségéhez méltó remeklés, ugyanakkor járatlan utakat jár be a módszerrel, ahogy filmjét állami támogatás nélkül, közösségi alkotásként hozta létre és forgalmazta. Az alkotói szabadság égisze alatt a Filmalaptól függetlenül, állami pénzek nélkül valósította meg a kamarafilmjét. Saját színházi előadása alapján, társulatának tagjaival és operatőr tanítványainak közreműködésével másfél millióból hozta tető alá azt a képben és gondolatban lenyűgözően friss mozgóképet, amely Európa egyik A-kategóriás nemzetközi fesztiválján, Karlovy Varyban megkapta a fődíjat (Kristály Glóbusz), Hajdu pedig a legjobb színésznek járó elismerést. Isztambulban a legjobb film lett és díjat kapott a vágásért is, Miskolcon a közönség díjazott kedvence lett, Cottbusból a legjobb rendezés díját hozta haza.
Hajdu Szabolcs és szereplői a legjobb film és a legjobb férfi alakítás díjával Karlovy Varyban FORRÁS: KVIFF
A független alkotói módszer a teljes szakmai és közönségsikert hozta Hajdunak, aki ráadásul sajátos forgalmazási formát is kitalált a filmjéhez. Lakásvetítéseken, személyesen vitte a nézők otthonába a filmjét, még határon túli közönséghez is. A filmezés egy alternatív lehetőségét mutatta fel ez a módszer, amely valószínűleg nem jelent határtalan lehetőséget, de mindenképpen bátorítás lehet az új utakat kereső fiatal és nem fiatal filmeseknek. Igazi poén, hogy az Ernelláék hetek alatt a költségek hússzorosát hozta be.
Az év másik szerethető filmje Till Attila rendezése, a Tiszta szívvel. Számos nemzetközi fesztiválon fordult meg, s a hivatalos magyar nevezés volt az Oscar-versenyre. Az Oscar-álom, ahogy sejthető volt, nem jött be, a Tiszta szívvel nem került be az idegennyelvű film kategória szűkített kilences listájára, de egy remek kisfilmje után Till Attila ezzel a második játékfilmjével teljes jogú helyet vívott ki magának a nagyjátékfilmes kasztban. Az érthetetlen ugyan, hogy itthon a közönség nem mutatott a film értékeihez méltó érdeklődést a kerekesszékes gengsztermese iránt, de Till Attila bebizonyította, hogy mégoly véres gyilkosságokat jól mesélő jó történet is tele lehet emberséggel, humorral, szeretni való karakterekkel. A játékossággal megtekert krimi embersége, meg a jó szereplőgárda tíznél is több nemzetközi díjat hozott az alkotóknak. Volt olyan hétvége, hogy egyszerre hármat is.
Megosztók
A lassan középnemzedékbe forduló új filmes nemzedék különleges tehetségű képviselője, Fliegauf Bence továbbra sem sorolható be semmi ismert kategóriába. Szívszorítóan magányos filmmel jelentkezett az idén. A Liliom ösvény nem olyan fájdalmas társadalmi üvöltés, mint az előző, cigány témájú Csak a szél, de ezúttal is a végletekig elmagányosodott ember áll előttünk a pőre életével. A szeretet különleges természetét vizsgálja egy anya és kisfia kapcsolatában, filozofikus meditáció az összetartozásról. Szűk körnek szóló, csendes, lassan mozduló, gondolati utalásokra épülő mese. De hogy ez a filmezés is megtalálja az utat a közönséghez, fontos a világ filmművészetének egészéhez, jelzi a három fontos díja, amelyet Lecce és Minszk fesztiváljáról hozott haza.
Az idei magyar játékfilm bemutatók közül a legmagasabb első hétvégi nézettséget Sopsits Árpád pszicho-trillere, A martfűi rém érte el. A nyitóhétvégén 12.600 nézője volt, ezzel a hazai filmeket tekintve toplistás. A film megítélése sokféle, tény, a valóságon alapuló történetben Sopsits a legmerészebb magyar bűnfilmmel állt elő. Nem egyszer belecsúszik a hatásvadászat és teatralitás modorába, de a gyilkosságokat hazai filmben példa nélküli nyíltsággal, merész elborzasztással mutatja be. Fel is került az egyik héten a filmek tízes nézettségi toplistájára, ami magyar film esetében ritka, mint a fehér holló.
A véletlenek egybeesése, hogy az év végén egy másik ilyen fehér holló is akadt: az új magyar bulifilmnek becézett Sohavégetnemérős a nyolcadik helyet vívta ki magának december egyik hetében. Kimondottan a fiatalokat célozza meg a Welhello együttes zenéjére elmesélt hat kis történet. Szereplője csupa fiatal, jobbára alternatív színpadokon látható arc. Tiszeker Dániel rendezése független film, akárcsak az Ernelláék. A Sohavégetnemérősre bemennek a fiatalok, s ez jelzi, jó odafigyelni a független filmezés gesztusára, tanulságokat és tapasztalatokat hozhat.
Az év termésében sajátos helyet foglal el a Jutalomjáték, amelyben az egykori operatőr, a külföldön élő Edelényi János tért vissza egy középműfajú filmmel. Kulturált szórakoztató története valójában nem sorol a hazai termésbe, sem a sztori, sem a szereplők nem kötik az itthon élt napjainkhoz. És az is 2016-hoz tartozik, hogy megszületett az első magyar időutazásos sci-fi is, a Hurok. Madarász Isti egy bonyolult műfajt igyekezett rendezésében hazai földön meggyökereztetni. Ebben sokkal több erényt mutatott fel ahhoz képest, hogy szinte jel nélkül hunyt ki a mozikból. Kár érte, tán újra éled a filmklubok kínálatában.
