sajtótájékoztató;nevetés;Kunhalmi Ágnes;

2017-01-02 09:05:00

Nevetésbe fulladt Kunhalmi-tájékoztató - Megszólalt a politikus

A szocialista politikus a Magyar Nemzetnek reagált a joboldali sajtó, sőt a Miniszterelnöki Kabinetiroda által is a háttérben legalábbis illuminált állapotot sugalló kritikáira. Kunhalmi Ágnes múlt pénteken, vagyis 2016 utolsó napján tartott sajtótájékoztatót, amelynek során többször nevetésben tört ki, noha a téma - a kormány működésének kritikája - aligha adna okot a vidámságra. 

Annyira nevetséges és kínos volt, ahogy a kormánypropaganda próbálkozott, hogy egyszerűen nem lehetett nem kinevetni a görcsös igyekezetet – nagy vonalakban ezzel magyarázta a politikus a nevetgélést. 

Több operatőr is megörökítette, amint a szocialisták budapesti elnöke az állami televízió riporterének a Jobbik és a baloldal esetleges összefogását feszegető kérdéseire válaszolgat, Medgyessy Péter nemrég felvetett együttműködésétől kezdve odáig, hogy mi lenne, ha a Demokratikus Koalíció belemenne az összefogásba - emlékeztet az esetre a Magyar Nemzet. A riporter szavaira, miszerint Gyurcsány Ferenc már utalgatott ilyen helyzetre, Kunhalmi Ágnes - Orbán Viktor egyik "dakota" mondását idézve -  annyit mondott csak, hogy akkor megyünk át a hídon, ha odaértünk – majd elkezdett nevetni.

Az állami - leánykori nevén közszolgálati - televízió hírműsora így tudósított az esetről: 

A szocialista politikus azt is hangsúlyozta, hogy a sajtótájékoztató valójában arról szólt: először üzeni a miniszterelnök az országnak, hogy az előrelépés kulcsa nem a tudás, hanem a lopás.

A leküzdhetetlen nevetés hátterében az is állt, hogy Kunhalmi már az elején többször is nekifutott az indulómondatának, miszerint 2016 a Fidesznek és a kormánynak a bukások és lebukások éve volt. Először leejtette a tollát, így kicsit nevetni kezdett, majd kijelentette azt is, hogy „nem vagyok a helyzet magaslatán”. Később még azt is hozzátette, hogy „majd összeszedjük magunkat”. Ám még ekkor is nevetett, és ez csak fokozódott, amikor egyik munkatársa jelezte neki, hogy ne szilveszteri adást csináljanak.