Forma-1;Valtteri Bottas;Nico Rosberg;Mercedes istálló;

Bottas célegyenesben?

Mértékadó nemzetközi sajtóinformációk szerint eldőlni látszik a Forma-1-es Mercedes-istállótól visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódlásának kérdése, ugyanis a motorsport.com szerint az egyik jelölt, az első szezonját 2016-ban a Manor színeiben teljesítő Pascal Wehrlein megállapodott a Sauberrel. 

Noha szakberkekben Rosberg kiszállása óta többen Wehrlein átigazolását szorgalmazták, a lap úgy tudja, a volt német túraautó-bajnok szerepeltetése ellen tapasztalatlansága szól, hiszen a címvédő gárda egyszerűen nem meri vállalni a csapat autóját tesztpilótaként már vezető pilóta szerepeltetésében rejlő kockázatot.

A Mercedes sajtóosztálya korábban azt közölte, hogy csak január 3-a után árulják el, kit neveznek meg a háromszoros világelső Lewis Hamilton csapattársaként, F1-es berkekben viszont eddig is tudható volt, hogy Wehrlein esetleges körön kívül kerülésének haszonélvezője a Williams-istállót 2010 és 2012 között tartalékként, majd 2013 óta állandó versenyzőként szolgáló finn Valtteri Bottas lehet.

A legutóbbi világbajnokságot nyolcadikként befejező, pályafutása során néhány dobogós, illetve 2014-ben összetettbeli negyedik helyezést elérő Bottas különleges alku részeként csatlakozhat a bajnokcsapathoz, hiszen a kontraktus értelmében várható, hogy a német gyártó kedvezőbb áron biztosít erőforrást brit partnerének. A két ünnep között egyébként angol lapok tudni vélték, hogy Bottas már karácsony előtt látogatást tett a Mercedes Brackleyben található gyárában, ahol egyeztetett leendő mérnökeivel, ezt azonban hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Egyelőre szintén spekuláció, ám nyílt titok, hogy Bottas megüresedő helyét valószínűleg a tavalyi idény végén visszavonuló, ám egy évre mégis visszatérő brazil Felipe Massa veszi át.

Amennyiben a fentieknek megfelelően hamarosan valóban helyére kerül a Rosberg kiszállásával darabjaira hulló „kirakós” minden darabja, úgy már csak a Manor által kínált két helyen kérdőjeles a 2017-es pilótafelállás – oda jelen állás szerint olyan tavaly is versenyző pilóták érkezésével számolnak, mint Esteban Gutiérrez, Felipe Nasr vagy Rio Haryanto.